FACEBOOK

Jó szerencsét, Tatabánya!

Jó szerencsét, Tatabánya!
hozzászólás, 2016.06.28.

Ne legyen kérdés a kiesés elkerülése, végezzen az első tíz hely valamelyikén a csapat. Ennek érdekében hét(!) új játékossal erősít a Tatabánya. Fedett uszoda is épül a városban. vlv-riport a keddi tatabányai sajtótájékoztatóról.

Megadták a módját a tatabányaiak. Nem csak a (szinte) teljes csapat és persze a vezetés jelent meg a terveikről tartott kedd délutáni sajtótájékoztatón, hanem ott volt a város polgármestere is.

A Tatabánya tavaly már nem tudott erősíteni, így az elmúlt szezonban élet-halál harcot vívott a kiesés elkerüléséért. Most azonban, hogy ősztől is OB1-es a csapat, nagyon jelentős változások történtek a klubnál. Hét új pólós érkezik, nem is akárkik, s a város is a csapat mögött áll, Schmidt Csaba polgármester elmondta, hogy fedett uszoda épül Tatabányán, amely az úszók mellett a vízilabdázók számára is jó lehetőséget teremt majd a munkára.

Az új igazolásokat egyenként mutatták be, s maguk a játékosok is mondtak néhány mondatot, amúgy "beköszönésként". (A három idegenlégiós közül Kolarik több mint százszoros szlovák válogatott, Popovics hatszoros szerb bajnok, LEN Kupa-győztes, sokat várnak tőle a centerposzton, Vuksanovics pedig 24 éves kora ellenére nyolcszoros szerb válogatott, tagja volt a Világkupa-győztes csapatnak.)

A polgármester a hagyományos bányászköszöntéssel zárta mondandóját, ezt kívánjuk mi is a tatabányai csapatnak: Jó szerencsét!

Az EBP Tatabánya 2016-1-es kerete (vastagítva az új igazolások):

Altmann András, Borisz Popovics (szerb), Csányi Márk, Csongár István, Dobay Gergely, Francsics Dániel, Garancsy András, Hoppál Gergely, Jászberényi Gábor, Kiss Gyula, Martin Kolarik (szlovák), Máthé Balázs, Mészáros Erik, Mocsári Máté, Moravcsik Martin, Rábavölgyi Zsombor, Regős Áron, Salamon Attila, Sebestyén Balázs, Srdan Vuksanovics (szerb), Szabó Botond.

A keret augusztus 1-jén kezdi meg a munkát.

A VLV INTERJÚJA A FRANCIAORSZÁGBÓL TATABÁNYÁRA SZERZŐDÖTT JÁSZBERÉNYI GÁBORRAL

Ez történt a sajtótájékoztatón:

VLV-VIDEÓK:



Az új fiúk bemutatása a Tatabánya sajtótájékoztatóján


Kovácshegyi Zoltán elnök a Tatabánya sajtótájékoztatóján


Podhánszky Zoltán szakosztályvezető a Tatabánya sajtótájékoztatóján


Zantleiter Tamás vezetőedző a Tatabánya sajtótájékoztatóján



Schmidt Csaba polgármester a Tatabánya sajtótájékoztatóján



Bemutatkoznak az új játékosok a Tatabánya sajtótájékoztatóján