FACEBOOK

Doki-premier Triesztben

Doki-premier Triesztben
hozzászólás, 2016.04.13.

Új arc tűnt fel a válogatott stábjában: Triesztben a kisebb műtéten átesett Gábor Antalt, Tóni bácsit Kocsis Koppány, az OSC csapatorvosa helyettesítette, első alkalommal "inspekciózva" a felnőtt férfi válogatottnál. A torna végén kértünk tőle egy kis bemutatkozást.

Diapolo

- Csapjunk a közepébe: hogy kerültél ide?

- Üdvözlöm az olvasókat! Gábor főorvos úr révén kerültem közel a vízilabdához, ő ajánlott be néhány éve csapatorvosnak egy korosztályos válogatotthoz, s most az ő sajnálatos betegsége miatt kerültem én ki Triesztbe. Megkért, hogy jöjjek el a csapattal, azt mondta: tegyünk meg mindent a győzelemért.

- Hol dolgozol?

- Ahol Gábor főorvos úr is, az Uzsoki utcai kórházban, az ortopéd-traumatológia osztályon ortopéd-traumatológus szakorvos jelölt vagyok.

- És "vágsz" is, ahogy Tóni bácsi…?

- Ha kell, akkor igen…



- A sporthoz, a vízilabdához volt korábban valami közöd?

- Aktívan sosem vízilabdáztam. Hobbisportoló vagyok, sok mindent kipróbáltam már, de profi szinten, igazolt versenyzőként sosem játszottam sehol.

- Amikor bekerültél ebbe a közegbe, nehéz volt a beilleszkedés?

- Először az ifikkel voltam, a női utánpótlás válogatottnál, és kedvesen fogadtak. A stáb is, később mindegyik csapat is, ahol megfordultam, de erről talán inkább a fiúkat meg a lányokat kellene megkérdezni, én jól éreztem magam mindig.

- A fiúknál az OSC-nél kezdtél?

- Előtte korosztályos válogatottakkal voltam különböző versenyeken, s kétszer az Universiadén, de csapat mellett hosszabb távon először az OSC-nél, igen.

- Mekkora megterhelés ez számodra? Inkább hobbi, vagy valódi munka?

- Valódi munka.

- Miből áll?

- Az egészségügyben szerintem a legfontosabb a megelőzés, úgyhogy igyekszem odafigyelni arra, hogy azokkal a játékosokkal, akikkel dolgozom, együtt próbáljuk megelőzni a sérülést, hogy ne kelljen egy már kialakult állapotot gyógyítani. Van tehát egy fontos prevenciós része, és természetesen, ha mégis megtörténik a baj, akkor mihamarabb játékképessé, s minél jobb állapotba kell hozni az adott játékost.

- Hogy lehet megelőzni a bajt? Ismerni kell minden embernek az izomcsoportjait, szokásait, mozdulatait?

- Természetesen, továbbá olyan bemelegítést, gyógytornát, speciális tornát kell végezniük a játékosoknak, amely sportágspecifikusan segíti, hogy a megemelkedett terhelés ne okozzon sérülést. De ugyanolyan fontos a helyes táplálkozás és a regeneráció, a pihenés is.

- Mi volt a pólósok között az eddigi legsúlyosabb eseted, amit kezelni kellett, vagy gyógyszert adni, vagy vágni…?

- Talán Erdélyi Balázsnak az Universiadén elszenvedett bokszoló jellegű sérülése volt, fogba ütött és felszakadt a keze. Az ilyesmi nagyon veszélyes, mert elfertőződhet a seb. Úgy kellett rendbe hozni, hogy a következő meccsen már játszhasson és jó teljesítményt is tudjon nyújtani, onnantól kezdve pedig végig kezelni kellett a sebet meccsről-meccsre, edzésről-edzésre.

- Hogy hoztad rendbe? Volt valami titok benne?

- Igazából nem volt titok. Kifertőtlenítettem a sebet és folyamatosan, naponta többszöri rendszerességgel ellenőriztem, kötöztem, nagyon szorosan követtem, hogy nincs-e fertőzése. Ilyen fogba ütésnél mindig ez a legnagyobb veszély.

- És jól sikerült a kezelés?

- Igen. A sérülése után már a következő meccsen játszott. Nem emlékszem, hogy gólt is dobott-e, de azt tudom, hogy végig oszlopos tagja volt a 2013-ban Universiadét nyert csapatnak.



- Mi a sikerélmény számodra?

- Ha egy játékos odajön és megköszöni, hogy segítettem neki.

- Volt ilyen több?

- Volt, a ’15-ös Universiadéra Vincze Balázs úgy vitte ki Zalánki Gergőt, hogy Gergő a kiutazáskor még nem volt játékképes. Először talán az elődöntőben tudott úgy vízbe szállni, hogy érdemben bele tudott szólni a játékba, rögtön lőtt is egy fontos gólt. És amikor ez történt, a kispadon ülők és a vízben lévő játékosok többsége is felém fordult, és felemelt karral megrázta az öklét. Ez gyönyörű élmény volt.

- Megszeretted a vízilabdát?

- Mivel én nem pólózom, nem mondhatom azt, hogy magát a játékot szerettem meg, inkább a játékosokat, az itt lévő embereket szerettem meg.

- Látom, hogy rendesen drukkolsz a meccsek közben, látszik a fotókon is olykor, nem tudod kivonni magad a játék izgalmából...

- Sajnos nem, ezért már többször szóltak.

- Baj?

- Stábtagként nem illik. Ebben még van mit fejlődni, de világ életemben szurkoltam a magyar sportnak, a magyar sportolók sikereinek, és számomra ez a legnehezebb kihívás ilyenkor, hogy ne éljek annyira együtt a játékkal, mint amennyire szeretnék.




- Zárásként annyit mondok, hogy a Tóni bácsi és a Pavlik doki is szokott a vízbe ugrani nagy tornák végén...

- Remélem, hogy idén is ugorhatnak majd! Én nagyon fogok szurkolni.

- Én meg azt, hogy te is fogsz még...

- Igen, ismerem azt az érzést, már én is voltam kétszer a vízben, az Universiadékon.

- Sok sikert kívánok és köszönöm szépen a beszélgetést!

- Én is köszönöm, és Tóni bácsinak mielőbbi gyógyulást kívánunk innen is.

(Lejegyezte: Kerbi)

(Dr. Gábor Antal jól van, a Triesztből hétfőn visszaérkezett csapatbuszt már ő várta a Margitszigeten, hogy személyesen gratulálhasson a fiúknak.)