FACEBOOK

Folytassa, Dabrowski...!

Folytassa, Dabrowski...!
hozzászólás, 2016.03.21.

A ZF Eger vezetőedzője a következő két évben is Dabrowski Norbert lesz, akivel szerződést hosszabbított a klub. Ezt az egriek honlapján megjelent, Kis Szabó Ervin által készített interjúból tudtuk meg.

Diapolo

A klub sajtófőnökének Dabrowski elmondja, hogy a csapattal együtt ő is elfáradt, ennek volt köszönhető a Honvéd elleni, pofonnal felérő döntetlen. De ez jókor jött, a holtponton - elsősorban mentálisan - túljutottak.

A vezetőedző az interjúban tőle szokatlan módon, meleg szakavakkal dicséri egyik játékosát, aki nem más, mint a szezon végén visszavonuló Biros Péter. A háromszoros olimpiai bajnokot fantasztikus embernek, fantasztikus sportembernek nevezi a vezetőedző. Mint mondja, Biros annyit edz - ha nem többet -, negyvenévesen, mint egy tizennyolc éves. Nem kér könnyítést, nem kér pihenőket, sokszor még ma is az élen halad egy-egy feladat elvégzésénél. Rettentően jó fizikai állapotban van. Mindent tud a vízilabdáról, így azt is, hogy fejben is csak akkor lehet bírni az ilyen, vagy ehhez hasonló sorozatterheléseket, ha rengeteget edzel. Aztán persze vannak ennek lelki tényezői is. Nem szomorú érzés uralkodik el rajta, mert közeleg a pályafutásának a vége, hanem előre tekint. Van célja, ami feltölti, ami várakozással teli a számára. Tudja azt is, hogy ebben az időszakban, amikor hiányzik a csapat egyik nagyon jó játékosa, Milos Csuk, neki többet kell vállalnia.

"Ez Biros! Neki tulajdonképpen mindegy, hogy hová állítom - átlövőbe, irányítóba, rossz kéz oldalra, kapás szélre -, ő megoldja. Hiányozni fog, minden csapatból hiányozna, még negyvenévesen is." - nyilatkozta Dabrowski Norbert.

Szivós Mártonról is a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozik a vezetőedző, reméli, hogy a játékos eléri célját, az olimpiai szereplést - "mert megérdemli".

Végül, a szerződéshosszabbítás bejelentésével azonos hírértékű - ha nem fontosabb - információ, hogy Dabrowski Norbert közölte: a ZF Eger a Bajnokok Ligája idei hatos döntőjét és a magyar bajnokságot is meg akarja nyerni, mostantól ez a cél.

A TELJES INTERJÚ