Gergely István 197 cikkben szerepel.
hozzászólás, 2008-11-16

Az eredmény a korábbi várakozások szerint papírforma, ám a mérkőzés nagy harcot, látványos csatát hozott, s a számszerű végeredményből sejthetőnél mindenképpen szorosabb küzdelmet. A Vasas négy góllal nyert, de a Honvéd jó helytált, a harmadik negyedben többször is az egyenlítésért támadott, s egy-két remek egyéni megoldással látványosságban sem maradt el a vendéglátótól. Összességében azonban a Varga Dénest kisebb sérülés miatt nélkülöző Vasas nagyon értékes győzelmet aratott, s továbbra is pontveszteség nélkül vezeti a tabellát. Tovább...

hozzászólás, 2008-11-13

A Honvéd csütörtök este játszotta le a hétvégi Euroliga-gálameccs miatt elhalasztott bajnoki mérkőzését. Az OSC nem tanúsított komoly ellenállást, így Szivóséknak módjuk volt gyakorolni, készülni a Vasas elleni vasárnapi rangadóra. Molnár Tamás kisebb gyomorbántalmak miatt nem játszott, de vasárnapra rendben lesz. Tovább...

hozzászólás, 2008-11-09

Folytatódott a hagyomány: nem kerülték el egymást a magyar csapatok a legrangosabb európai kupa főtábláján a sorsolásnál. A Vasas és az Eger mellett sajnos Európa egyik legerősebb csapata a Partizan Belgrád kapott besorolást a csoportba. Szerencsére legalább a negyedik ellenfél viszonylag gyenge, a Marseille ellen mindkét magyar csapatnak itthon és idegenben is kötelező a győzelem. A LEN Kupában a Honvéd a görög Vouliagmenit, a Szeged a kotori Cattarót kapta. Tovább...

hozzászólás, 2008-11-02

A Honvéd csoportelsőként, a Szeged csoportmásodikként került a LEN Kupa nyolcaddöntőjébe a tornák vasárnapi zárónapján. Az UTE kiesett, mert a St. Andreu "óriási meglepetésre" legyőzte a Kazanyt (félidőben az oroszok még 6:3-ra vezettek...), így a csoport élén hármas holtverseny alakult ki, s ez az újpestiek számára jelentette a kiesést. Gólok, nyilatkozatok: Tovább...

hozzászólás, 2008-11-01

A nem túl acélos játékerőt képviselő montenegrói Prcanj legyőzésével a Honvéd biztosította helyét a LEN Kupa legjobb 16 csapata között. A budapesti csoport első helye a vasárnap délelőtti (10.30) Honvéd-Chios mérkőzésen dől el. A Szeged szombat este egy góllal kikapott a Barcelonától, így második helyen jut majd tovább. Vélhetően ugyancsak másodikként kerül a nyolcaddöntőbe az UTE is, amely szombaton győzött a házigazda spanyolok ellen. Tovább...

hozzászólás, 2008-10-28

Gergely István számára igazi hullámvasút volt ez az év: bekerült, kikerült, majd újra bekerült a válogatott keretbe. Aztán a pekingi tornán nyújtott teljesítménye korábbi kritikusait is elnémította, fontos szerepe volt az aranyérem kivívásában, a „turistázás” azóta meg is szűnt. Pedig egy „turistaúttal” még tartozik: fogadalma szerint legyalogol a Budaörsi hegytetőtől a Tescóig - strandpapucsban és fürdőköpenyben. Hja, kérem, ez is az olimpiai aranyérem ára… Tovább...

hozzászólás, 2008-10-23

Nem nélkülözte az izgalmakat az OB-1 csütörtöki teljes fordulója. A Szeged meglepően magabiztosan győzte le az Egert, félidőben négy gól volt a hazaiak előnye. A Vasas kulcsjátékosait pihentetve is könnyedén verte otthon a Szentest, az FTC pedig kis híján meglepetést okozott a Kőér utcában. Videók nagy mennyiségben: Tovább...

hozzászólás, 2008-10-19

Az Eger a csoportkör utolsó meccsén biztosította be a továbbjutást: sima mérkőzésen győzte le a CN Barcelonát, s ezzel megszerezte a csoport második helyét. Sok videóval számolunk be a mérkőzésről. Tovább...

hozzászólás, 2008-10-11

A bajnokság hétvégi fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzése a Szeged-Honvéd találkozó volt. Nyílt titoknak számított vízilabda-berkekben, hogy a szegedieknek a Magyar Kupából történt fájó kiesés miatt "elsődleges érdekük" a bajnoki rangadók megnyerése. Ez most nem sikerült, az Eger ellen lehet majd javítani. Tovább...