élő közvetítés 850 cikkben szerepel.
hozzászólás, 2009-06-28

A magyar csapat a szombati váratlan vereség után az egyetlen elfogadható megoldást választotta: jól megrakta az oroszokat. Látványos játékkal, időnként parádés gólokat lőve igyekeztek bizonyítani a fiúk, hogy a románok elleni kisiklás csak múló epizód volt. A magyar csapat az utolsó mérkőzés eredményétől függetlenül második lett, az ezért járó serleget már a román-német meccs előtt átadták Biros Péter csapatkapitánynak. Kemény Dénes a VLV-nek adott meccs utáni nyilatkozatában azt mondta, hogy javult a helyzetkihasználás, főleg amiatt, hogy az első pillanattól kezdve mindenki rendesen koncentrált. Hegedüs Gábor vasárnap az Universiadera utazik a magyar főiskolai válogatottal. Tovább...

hozzászólás, 2009-06-27

A Románia Kupa második napján válogatottunk végig szoros, izgalmas meccsen, halovány játékkal egygólos vereséget szenvedett Románia csapatától. Kemény Dénes nem sokkal a lefújás után a VLV-nek úgy nyilatkozott, hogy az elején néhányan mintha lebecsülték volna az ellenfelet, aztán pedig túlzott tiszteletet tanúsítottak a kapussal szemben. Tapasztalt játékosok, olimpiai bajnokok nem tudtak váltani, pedig "csak" a tudást kellett volna hozni, extrára nem lett volna szükség. A kapitány azt is fájlalja, hogy az eredmény miatti kényszer nem tette lehetővé, hogy eredeti terve szerint játéklehetőséget adjon Mátyás Zoltánnak és Török Bélának. Kemény Dénes, Biros Péter csapatkapitány, Varga Dénes és Kiss Gergely nyilatkozata, az este során a meccs összes gólja. Tovább...

hozzászólás, 2009-06-26

Bukarestben megkezdődött négy válogatott nemzetközi tornája, a Románia Kupa. A magyar csapat Németország ellen meglepően magabiztosan, jó játékkal kezdett, jellemző, hogy a mieink a második negyedben, 6:0-nál kapták az első gólt. Kemény Dénes a VLV-nek lefújás után azt nyilatkozta, hogy a mérkőzés jól szolgálta a csapatkeresést, voltak hibák, de jobb, hogy ezekről egy 12:6-es, nem pedig egy 6:12-es eredmény után kell beszélni. Tovább...

hozzászólás, 2009-06-19

Emlékezetes estét töltöttünk el a Margitszigeten, oly sok történelmi siker helyszínén, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda nyitott medencéje mellett. A válogatott kéksapkásai egy góllal legyőzték a fehér sapkásokat. Mi nyertünk. Tudósításunkat és élő közvetítésünket nagy mennyiségű videóval és fotóval egészítjük ki, hogy azok is érezzék az este hangulatát, akik nem tudtak eljönni a gálára. Tovább...

hozzászólás, 2009-05-29

A TEVA-VasasPlaket csapata megnyerte a Vodafone OB-1 magyar bajnokságot és ezzel sorozatban harmadszor bizonyult a legjobb magyar klubcsapatnak. A piros-kékek idegenben, Egerben ünnepelhettek, miután 2:1-es vezetésüknél a  hevesi fővárosban szerezték meg a bajnoki címhez szükséges harmadik győzelmet. Az éjszaka és a szombati nap során a meccs összes gólja, videónyilatkozatok és rengeteg fotó, videó az ünneplésről. Tovább...

hozzászólás, 2009-05-27

A Vasas ezúttal hozta a hazai meccset, így a bajnoki döntőben 2:1-re vezet és már csak egyszer kell nyernie, hogy megvédje címét. Az Eger 4:1-re vezetett, de előnyét nem tudta bebiztosítani, megőrizni, s a Vasas az utolsó negyedben fordított. A következő meccs pénteken lesz Egerben. A meccs összes gólja, valamint Hegedüs Gábor, Szécsi Zoltán, Varga II. Zsolt, Kiss Csaba, Varga Dániel, Kis Gábor, Hosnyánszky Norbert és Steinmetz Barnabás nyilatkozata. Tovább...

hozzászólás, 2009-05-24

A bajnoki döntő második meccse. Miután a Komjádi uszodában az Eger győzött, ha ma is nyer, hatalmas lépést tesz előre a végső siker felé. A Vasas számára létkérdés az egyenlítés, a pályaelőny visszaszerése. Tovább...

hozzászólás, 2009-05-23

Kotor-Szeged mérkőzést rendeznek az európai Szuperkupáért! Na ki gondolta volna ezt pár hónappal ezelőtt?! A Primorac Kotor drámai izgalmakat hozó mérkőzésen, hosszabbítás után legyőzte a Pro Reccót és elhódította azt a trófeát, amit évek óta a Ligúr-tenger partján őriztek. A Kotor magyarjai megint döntő szerepet játszottak, a reccósokról pedig csak annyit, hogy a negyedik negyed második percéig kizárólag magyar játékosuk talált a kapuba! VLV-videók: kilenc magyar gól, hat magyar videónyilatkozat. Tovább...

hozzászólás, 2009-05-22

Hamarosan kiderül, hogy ki lesz a Pro Recco ellenfele a holnapi döntőben. "Egy meccsből áll a világ" - nyilatkozta Kiss Gergő a mérkőzés előtt, utalva arra, hogy a Kotor történetének legfontosabb találkozója következik 20.00-tól. Tovább...

hozzászólás, 2009-05-22

A rijekai Final Four ezzel az egyszerű kis meccsel kezdődik. A négy magyarral még nem találkoztunk, amikor felvettük az akkreditációt, takarítónők mosták fel a lelátók kövezetét. Az uszoda tényleg szép, kicsit ki van nyitva a teteje, a résen keresztül kilátás a tengerre. Tovább...