Vasas 161 cikkben szerepel.
hozzászólás, 2007-04-16

Fordulatos, drámai izgalmakat hozó mérkőzésen egygólos vereséget szenvedett a Vasas csapata Camogliban, Euroliga-csoportmérkőzésen. A piros-kékek meglepték a Reccót, valósággal repkedtek a vízben és többgólos előnyre tettek szert. A hazaiak folyamatosan zárkóztak fel, de a meccs első szakaszában végig a Vasas irányított. A feljavult Vujasinovics és a magyarok néhány pontatlansága elég volt ahhoz, hogy a hazaiak egyensúlyba hozzák a meccset. A pontszerzésre a végső dudaszóig volt esély, így a Vasas nem vallott szégyent. (Földi László, Pino Porzio, Steinmetz Barnabás, Hosnyánszky Norbert, Nagy Viktor, Steinmetz Ádám, Varga Dániel, Varga Dénes, Kásás Tamás és Madaras Norbert nyilatkozata:) Tovább...

hozzászólás, 2007-04-15

Befejeződött az Euroliga ötödik, utolsó előtti fordulója. Öt csapat az utolsó forduló eredményeitől függetlenül már bejutott a negyeddöntőbe. Három kiadó hely maradt, melyre hat csapat pályázik. A címvédő Jug Dubrovnik döntetlent játszott Görögországban, így az Euroliga egyetlen 100%-os csapata a Honvéd gárdája. A "C" csoportban a Recco csoportelső, a másik továbbjutó kilétére két hét múlva derül fény, de az Eger lépéselőnyben van a Vasassal szemben. Hamarosan összefoglalók, nyilatkozatok. Tovább...

hozzászólás, 2007-04-15

Hétórás utazás után, München és Genova érintésével péntek délután megérkezett Reccoba a Vasas vízilabda-csapata. A piros-kékek számára sorsdöntő Euroliga-mérkőzés előestéjén a szombati mérkőzés helyszínén, Camogliban tartott edzést Földi László. A vezetőedző és a válogatottban játszó Vasas-játékosok egyaránt bizakodóan nyilatkoztak a magyar sajtót Camogliban egyedüliként képviselő vlv.hu-nak: szeretnék kiharcolni a továbbjutást, visszavágva a Reccotól otthon elszenvedett vereségért. Tovább...

hozzászólás, 2007-04-13

Szombaton rendezik a legrangosabb kupasorozat utolsó előtti fordulóját, ahol sok kérdőjel helyére pont kerülhet. Honlapunk elsősorban a válogatottak által érintett csapatok szereplését követi figyelemmel, hiszen a 19 fős keretből 17-en érdekeltek az Euroliga soros mérkőzésein. A már csoportelső Honvéd a pontnélküli Athén csapatát fogadja, az egriek az orosz Csehovhoz látogatnak, míg a Vasas a háromszoros kupagyőztes olasz Pro Recconál vendégeskedik. Utóbbi két csapat párharcát élőben közvetítjük (más magyarországi médium nem közvetít)! Tovább...

hozzászólás, 2007-04-12

Előrehozott bajnoki mérkőzésekkel hangoltak élcsapataink a hétvégi Euroliga forduló előtt. Kedden vidéki rangadót rendeztek Egerben, ahol a Vasast legyőző szegedi gárda vendégszerepelt, míg szerdán Pécsre látogatott a listavezető, hogy hétvégi botlása után javítson. A Honvéd ezúttal bajnokit nem játszott, Kovács István csapata kemény edzésekkel készül a hétvégi kupameccsre. Tovább...

hozzászólás, 2007-04-10

A világbajnokság után gyorsan visszatért az élet a rendes kerékvágásba, a hétvégén teljes fordulót rendeztek a magyar első osztályú vízilabda-bajnokságban. A válogatottak szereplésén érződött a világverseny utáni fáradtság, így is nagy meglepetés, hogy az eddig pontveszteség nélkül listavezető Vasas kikapott Szegeden. Összeállításunkban elsősorban a 19-es keret tagjainak szereplését követjük nyomon. Tovább...

hozzászólás, 2007-03-13

Az első interjú Nagy Viktorral 2004 őszén, a TEVA-Vasas-Plaketbe történt átigazolása után.Az első interjú Nagy Viktorral 2004 őszén, a TEVA-Vasas-Plaketbe történt átigazolása után.   - Miért jött el a BVSC-től? - Mert a TEVA-VasasPlaket jobb csapatnak nézett ki, még úgy is, hogy elm... Tovább...

hozzászólás, 2007-03-07

Nagy Viktor a BVSC-ből érkezett az angyalföldiekhez tavaly nyáron, és felváltva kapott lehetőséget Németh Zsolttal a ketrec előtt. Az új idényben már mellette tette le a garast a szakvezetőség, a Magyar Kupában, de leginkább az Euroliga selejtezőjében fantasztikus produkciót nyújtott. Tovább...

hozzászólás, 2007-03-06

Két olimpiai bajnokkal és egy kétszeres Bajnokok Ligája-győztes edzővel erősödött a Vasas férfi vízilabda csapata 2003 nyarán. Az angyalföldiekkel egy évre szóló megállapodást írt alá az Olaszországból hazatért Kásás Tamás és Steinmetz Barnabás, míg az idősebbik Kásás, Zoltán - aki előbb a szerbiai Becejjel, majd 2002-ben a görög Olimpiakosz Pireusszal BL-t nyert - a Vasas vezetőedzőjeként folytatta pályafutását. Tovább...