FACEBOOK

Budapesti BL final six - indul az egri jegyelőjegyzés!

Budapesti BL final six - indul az egri jegyelőjegyzés!
hozzászólás, 2016.02.26.

Aki a többi Eger-szurkolóval együtt akar drukkolni a júniusi budapesti BL final six-en - most kell jelentkeznie!

Diapolo

Mint ismeretes, idén Budapesten rendezik meg a Bajnokok Ligája hatos döntőjét. Ez a LEN döntése alapján lehetséges, a torna főrendezője az MVLSZ, azonban a főtáblás szabadkártya tulajdonosaként a ZF-Eger (a még zajló küzdelmek eredményétől függetlenül) rendezői jogon eleve részvevője a tornának.

A szövetség már tavaly elkezdte a jegyárusítást a jegyed.hu oldalon.

Az egriek most tették közzé felhívásukat, miszerint a torna meccsei iránt érdeklődők március 31-éig jelezhetik jegyvásárlási szándékukat a titkarsag@egerwaterpolo.hu emailcímen, telefonszám és email-elérhetőség megjelölésével.

Azért fontos, hogy az egri csapat szurkolói itt jelentkezzenek, mert az érdeklődés függvényében nyitnak majd külön "egri szektort" a torna helyszínén, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. Ráadásul az egri klub honlapjának ájékoztatása szerint, aki ezen a csatornán szerzi be belépőjét, a klubtól külün egyedi ajándékra is számíthat.

A három napra szóló bérlet 9.900.- forintba kerül.

A budapesti final six időpontja: június 2-3-4.

Az első játéknapon a most zajló főtábla-versenysorozat két csoportjának második és harmadik helyezettje játszik keresztbe egymással ki-ki meccset az elődöntőbe kerülésért. A második napon a két csoportelső játszik a negyedöntők győzteseivel, az utolsó napon pedig a döntőre kerül sor.

Címkék:
Eger jegyek BL final six