FACEBOOK

Madaras (dísz)vendég volt a Reccónál

Madaras (dísz)vendég volt a Reccónál
hozzászólás, 2016.02.04.

Nagy meccset játszott és a találkozó első szakaszában biztos győztesnek tűnt a Szolnok szerdán Soriban, ahol a Pro Recco csak a vége felé tudott fordítani. Madaras Norbert, aki tíz évig játszott az olasz csapatban, életében először szállt vízbe a Recco ellen, élményeiről faggattuk szerdán, késő éjjel.

Diapolo

MADARAS NORBERT (Szolnoki Dózsa-Közgép) a vlv-nek:

- Sajnálom, mert sokáig nekünk állt. Aztán elfáradtunk, illetve kulcsfontosságú pillanatokban, amikor gólt kellett volna lőni vagy egy-egy támadást kivédekezni, ez nem sikerült, s ezzel feljöttek. Nem jó döntéseket hoztunk, rosszakat lőttünk, fel tudtak jönni és onnan már nem volt meg az a lelki fölényünk, amit két és fél negyedig érezni lehetett.

- El is fáradtatok, gondolom.

- Igen, ez együtt járt. És ahogy ők jöttek föl, egyre inkább minden sikerült nekik.

- Azért volt olyan időszak az elején, amikor csak hüledezett az ember. Ott azért nem szokott négy-öt góllal vezetni az ellenfél... Akkor mit éreztél?

- Tudtam, hogy hosszú még a meccs, de többször úgy éreztem, hogy megnyerhetjük. Abban biztos voltam, hogy feljönnek, nem lesz végig úgy, hogy négy-öt góllal vezetünk, de ettől még nyerhetünk a végén. Sajnálom, de ez így alakult, egy hét múlva lehet javítani. Tény, hogy akkor nekünk minden bejött - a végén pedig nekik.

- Gondolom, hogy ez lehet a cél, hogy ilyen legyen négy negyed, mint most az eleje volt. Ezt el lehet érni szerinted?

- Meglátjuk. Nyilván ellenük nagyon nehéz, más játékot játszanak, a sok szerb azt az újfajta stílust vitte be, amit a szerb válogatott is játszik, úsznak föl-le, rengeteget lőnek, az a cél, hogy elfárasszák, felőröljék az ellenfelet. Nekünk jót tesznek ezek a meccsek, szokjuk ezt a stílust.

- Tudom, hogy nagyon nehéz lesz erre a kérdésre válaszolni, de ha ez egy komoly tétmeccs lett volna, mondjuk egy final six-elődöntő, akkor alakulhatott volna másként? Vagy akkor nem ilyen az eleje?

- Hát, ezt nem tudom megmondani, reméljük, hogy még találkozunk velük a final sixben.

- Milyen volt Reccóban?

- Érdekes volt, mert én ugye most játszottam életemben először a Pro Recco ellen. Nem volt könnyű itt vízbe ugrani, a tíz éven át megszokott útvonalhoz képest másik oldalon bemenni a medencéhez, de természetesen túltettem magam ezen. Mióta itt vagyunk, megérkeztünk a szállodába, próbáltam erre készülni, hogy ne lepődjek nagyon meg, amikor oda kerülök, abba a szokatlan helyzetbe - nagyjából sikerült is felkészülnöm rá.

- Hogy fogadtak?

- Nagyon pozitívan. Kiraktak például két molinót, amiken megköszönték a tíz évet, az egyiket meccs után összehajtva nekem is ajándékozták.

- Köszönöm a beszámolót, jó utat hazafelé!



fotók: prorecco.it