FACEBOOK

Dabrowski Norbert: ,,Az út a legfontosabb,,

Dabrowski Norbert: ,,Az út a legfontosabb,,
hozzászólás, 2015.12.18.

A friss kupagyőztes ZF-Eger vezetőedzőjét a  kupagyőzelemről és a herceg novi BL-döntetlenről kérdezték a Reggeli Startban.

Dabrowski Norbert első, "saját jogon" elért egri sikere volt az elmúlt hétvégi kupagyőzelem, hiszen a korábbi bajnoki címnél év közben vette át a csapatot elődjétől, Gerendás Györgytől.

Az OSC lépését (az elődöntő utáni óvásvisszavonást) nem kívánta újra kommentálni, mint mondta, már megköszönte az OSC-seknek.

A kupaarany eddigi edzői pályafutásának csúcsa, amit meg is könnyezett. A döntő megnyerését a jó, egységes csapatmunkának tulajdonítja, nem is akart kimelni senkit a játékosok közül, ironikusan egyedül Fejes Benedeket nevezte meg, mint "A hétvége embert", ő ugyanis kétszer 15 másodpercnyi játékkal lett kupagyőztes...

Az ötméteresekre külön nem készült a csapat  az edzéseken általában akkor "veszik elő" a végén, amikor az edzésen tétre játszanak és ezt a versengést kell eldönteni. Mint Dabrowski elmondta, a lövő öt játékos neve számára nem volt kérdés, az ösztönére hallgatott, a sorrenden lamentált kicsit. (Végül ez volt: Hosnyánszky, Erdélyi, Milos Csuk, Szivós, Biros Péter.)

Nem sok idejük volt örülni az egrieknek, szerdán már Herceg Noviban játszottak BL-meccset és a vezetőedző nem volt elégedelen az ott elért 11:11-es döntetlennel. Mint mondta, ezt is át kellett éllniük a játékosoknak, a nagy siker, katarzis, a kupagyőzelem után nem sokkal fontos tétmeccset játszani idegenben, egy jó csapat ellen, amelynek tagjai nem tisztelik őket külön azért, mert friss aranyérmasak lettek a kupában, megverve a BL-győzelemre is esélyes Szolnokot. (Már csak azért sem, mert a Herceg Novi játékosai pedig a Montenegrói Kupát nyerték meg...)

Dabrowski Norbert elmondta, hogy nagyon élvezi az Egerben végzett munkát, mint fogalmazott: az eredmények fontosak, de az út a legfontosabb.

Herceg Noviban egy jól játszó montenegrói csapat ellen értek el döntetlent, s emiatt nincs szégyenkezni valójuk.

Hogy Benedek Tibor az Eger centerének, Hárai Balázsnak ítélte Az év legjobb vízilabdázója címet, azt a jelenleg sérült játékos klubedzője így kommentála:

- Tényleg megérdemelte, szerintem egész nyáron ő nyújtotta a legjobb, legstabilabb teljesítményt a válogatottban. Én úgy érzem, hogy Balázsnak kicsit "benőtt a feje lágya". Sokan kritizálták őt régebben, mióta együtt dolgozom vele, abszolút pozitív változást érzek rajta, a szemlélete sokkal jobb lett, s bár kétszer is volt sérülése, ez abból adódik, hogy túl van terhelve.

A kérdésre, hogy vélemyénye szerint hány játékosa lesz ott a riói olimpiai csapatban, Dabrowski kitérő vákaszt adott.

Mint mondta: azért is dolgozik, hogy minél több legyen. Egyelőre viszont egyre kevesebb, de nem adja fel, nem érzi, hogy magyarázkodnia kellene a játékosainak formáját illetően - különösen egy kupagyőzelem után - ez a szövetségi kapitány döntése. "Jelen pillanatban azok vannak ott, akik megérdemlik" - mondta.

A teljes beszélgetés: