FACEBOOK

Így debütált Petrovai Márton vezetőedző az OB1-ben

Így debütált Petrovai Márton vezetőedző az OB1-ben
hozzászólás, 2015.11.26.

Merőben szokatlan módon dirigálta életében első ízben vezetőedzőként a ZF-Eger csapatát Petrovai Márton szerdán este Miskolcon. Mellette ült ugyanis a kispadon a főnöke, Dabrowski Norbert, aki a csapat vezetőedzője. De most másodedző volt, saját elhatározásából. Kibogoztuk.

A helyzet annyira szokatlan és különleges volt, hogy a meccs zsűrije nem is hitte el. Hiába adták le írásban az egriek, hogy "Vezetőedző: Petrovai Márton", s hiába erősítették meg a visszakérdezést követően szóban is, a jegyzőkönyvbe mégis az került, hogy ezen a meccsen Dabrowski Norbert a vezetőedző.

Külön érdeklődött a hangosbemondó és az eredményjelző tábla kezelője, így legalább szóban és a táblán sikerült megjeleníteni a valós helyzetet.

De nézzük a történet egészét, azt, hogy miért, hogyan alakult ki ilyen szokatlan helyzet.



DABROWSKI NORBERT (ZF-Eger) a vlv-nek:

- A legutóbbi BL-mérkőzésen, Rijekában kiállítottak, s ezért szombaton,a  Barceloneta elleni hazai meccsen nem ülhetek a kispadon. Érdekes egyébként, hogy ott még azt mondta az ellenőr Bárány Attilának (a ZF-Eger ügyvezető elnökének - a szerk.), hogy nem leszek eltiltva...

- ???

- Az történt, hogy először kaptam egy sárga lapot... Ismersz annyira, a sárga után nem szólalok meg egyszer sem, itt, Egerben az eddigi két és fél év alatt még soha nem állítottak ki. Később a másik bíró azért adott sárgát, mert valaki a padunkról bekiabált, tehát a pad kapta. Ez a bíró nem volt képben, hogy már volt egy sárgám, ezért a másik fújt rá az ítéletre. Ezt a helyzetet értékelte úgy az ellenőr, hogy nem leszek eltiltva. De aztán jött egy levél a LEN-től négy nap múlva, akkor még kicsit nyomoztunk, s amikor hivatalossá vált az eltiltás, adta magát a helyzet. És célszerű volt, hogy Marci ne ott, a BL-meccsen gyakorolja ezt a munkát, hanem kicsit felkészülten üljön vezetőedzőként a kispadon.

- Hogy értékeled, sikeres volt ez a különleges próbálkozás?

- Azt gondolom, hogy jó döntés volt. Annak ellenére, hogy a Miskolc egy erős középcsapat, nagyon jó iram volt végig, amihez ők is kellettek. És pontosan ez volt a lényeg. Marci gyakorló edző a gyerekeknél, de ott teljesen más tempóban zajlik minden, s ahogy a vízben gyorsabban történnek a dolgok, a parton is sokkal kevesebb idő jut átlátni helyzeteket és döntést hozni. Kérdeztem tőle meccs után, hogy milyen volt, mondta, hogy nagyon gyors. Én nem láttam rajta, hogy gondot jelentett volna számára a feladat, nagyon határozott volt. Annak külön örülők, hogy a csapat nagyon profi módon viselkedett és láthatóan nem csak azért, mert ott voltam én is. Hátraléptem egyébként, egyszer szóltam bele, mert szerettem volna, hogy valamit gyakoroljunk élesben, ami nem volt megbeszélve előre, de mivel kinyílt a meccs, úgy gondoltam, próbáljuk meg még ezt is. Amúgy végig ő irányított és jól is csinálta, szerintem.

Ne felejtsük, Erdélyi neki sokáig csapattársa volt, Balázs pedig a fiatalabbak közé tartozik, ez szerintem mindent elmond a helyzetről, idősebb, rutinos játékosok szó nélkül dolgoztak a keze alatt. De hát edzéseken is ezt csinálják egyébként, nagy meglepetés ilyen szempontból nem ért, viszont az tetszett, hogy magabiztosan irányított, nem nagyon kellett nekem, mint másodedzőnek instrukciókat, segítséget adnom.

PETROVAI MÁRTON (ZF-Eger) a vlv-nek:

- Mindenki profi módon állt a mérkőzéshez, ezt az eredmény, a 17:7-es győzelem is igazolja. Ami engem illet, megállapíthattam, hogy ég és föld a különbség a gyerekek meccsei és a felnőttek meccsei között. Az egész találkozón sokkal jobban oda kell figyelni. Egyébként a játékosok közvetlenül a mérkőzés előtt tudták meg, hogy én leszek a vezetőedző...

- Mi volt az első reagálás?

- Bólintottak és rögtön azt mondták, hogy "Sütemény!"... :-)

- Neked most az volt a feladatod, hogy a Norbi által meghatározott taktikát érvényesítsd vagy tudtál improvizálni is?

- Felkészültünk taktikailag, a szünetekben és az időkéréseknél pedig olyan dolgokat mondtam, amiket Norbinál láttam, tapasztaltam, természetesen az adott helyzethez alkalmazkodva.

- Hogy érzékelted, hogy ment a kommunikáció a csapattagokkal?

- Úgy tapasztaltam, hogy rendben volt minden, pozitív érzéseim vannak, az történt, amire számítottam.

- Milyen érzés volt ez a egész? Furcsák, még szokatlanok a vlv-n látható képek, amelyeken a nálad sokkal idősebb játékosok között, "vezérként" gesztikulálsz...

- Nehéz leírni... Úgy éreztem, ha Norbinak és a klubnak megvolt a bizalma bennem, akkor nem állhatok ott úgy, mint egy gyáva nyúl, igyekeztem vezetőedzőként viselkedni. Tisztában vagyok azzal, hogy még nagyon sokat kell tanulnom, ezért dolgozom minden nap, hogy minél jobb edző lehessek.

- Sok sikert kívánunk ehhez!


vlv-képek, Monoki Nikolett felvételei