FACEBOOK

"Hol a piros lap, elvitte a kiscica?" - avagy: Vad Lajos miért nem Maradona?

hozzászólás, 2015.11.25.

Ha van tévéközvetítés a szombati Honvéd-OSC meccsről, akkor Vad Lajost nem állítják ki. A piros lap kimaradt a jegyzőkönyvből, de miért? Szoftverhiba!

Diapolo

Nem sokkal a szombati budapesti kupanegyeddöntő (Honvéd-OSC 6:6) vége előtt piros lap felmutatásával kiállították Vad Lajost. A hazaiak vezetőedzője ezt megelőzően, a második negyed hatodik percében sárga lapot kapott. Meccs után feljelentés nem történt, így Vad Lajosnak automatikusan egymeccses eltiltással kellett szembenéznie, ezért nem ülhetett a vasárnapi visszavágón a kispadra.

Mindez vízilabdában megszokott, különösebb hírértéke nincs. Ám, mint kiderült, már a sárga lappal is "voltak problémák", a piros lap pedig kimaradt a szövetség honlapjára a meccset követően kitett hivatalos jegyzőkönyvből. Még az is felvetődött, hogy jogilag stimmel-e a büntetés, hiszen, bár az "eltiltások" menüpontban szerepelt Vad Lajos piros lapja, magában a hivatalos jegyzőkönyvben nem, márpedig az utókor, a vízilabda-történelem számára ez kell, hogy legyen minden statisztika alapja. Létezhet-e jogszerűen olyan, szankcióval járó döntés, amely nem szerepel a közvélemény tájékoztatását szolgáló hivatalos dokumentumban?

A visszavágó egy nappal követte az első meccset, de nem csak annak időpontjában, vasárnap, hanem még két nappal később, kedden este is csak a sárga lap szerepelt Vad Lajos neve mellett a jegyzőkönyvben, a piros nem.

A Honvéd vezetői természetesen bőszen érdeklődtek a vasárnapi visszavágó előtt a zsűrinél, hogy most akkor voltaképpen mi is a helyzet. A válasz egyértelmű volt: "Lajos nem ülhet a kispadon, piros lapja van!"

- De hol van az a piros lap, elvitte a kiscica? - hivatkoztak ekkor a szövetség honlapján fent lévő jegyzőkönyvre.

Mindezek után azonban természetesen eleget tettek a verdiktnek és másodedzőként Gergely István irányította a csapatot a kupából való kieséssel véget ért meccsen.

Annak tudatában kezdtünk érdeklődni a történtek részletei felől, hogy nyilvánvaló volt, ez már a múlt, lezárt ügy elemeit próbáljuk kideríteni.

Gergely Istvánnál, a Honvéd csapatvezetőjénél, Vad Lajos vezetőedzőnél és Császár Györgynél, a meccs hivatalos ellenőrénél tudakozódtunk.

Mindenekelőtt az derült ki, hogy Vad Lajos nem vette észre, hogy a meccs második negyedében sárga lapot mutattak fel neki. A harmadik negyed vége felé szólt rá a másodedző, Gergely István : "Higgadj le, már van egy sárga lapod!" "Nekem??" - kérdezett vissza a vezetőedző, aki így és ekkor értesült a figyelmeztetésről.


A meccs vége előtt 11 másodperccel az OSC elrontotta a támadását, oldalról kellett bedobni a labdát, amit az egyik cserejátékos Vad Lajosnak adott át, hogy végezze el ezt a műveletet. A vezetőedző saját bevallása szerint két kézbe vette a labdát, leejtette, s lábbal próbálta kapusához rúgni. A feladat teljesítése azonban ezúttal nem sikerült, talán a meccs miatti izgalom hatására a labda nem a vízben, hanem a parton landolt. Ezt honorálta a játékvezető piros lappal.

VAD LAJOS (Racionet Honvéd) a vlv-nek:

- Életem első hibája volt ilyen helyzetben. Eddig mindig rendesen eltaláltam a labdát, most is Gyurikának ( György Dávid kapusnak - a szerk.) akartam berúgni.

- Most, így utólag hogy értékeled a történteket?

- Azért rúgtam a labdát, mert már nem olyan a vállam, mint régen, ezért gyakran teszek így, ezt mindenki láthatta korábban, még ezen a meccsen is. Hibáztam, elismerem, de oda akartam rúgni, s eddig sose volt hasonló probléma. Egy kis rosszindulatot éreztem a piros lapban, néhány másodperc volt hátra, döntetlenre álltunk az OSC-vel, ami számunkra nagyon jó eredmény, nem volt bennem indulat, így számomra egy kicsit vízilabda-ellenes döntésnek tűnt a kiállításom. Egy kis jóindulattal el lehetett volna kerülni, te, dobj már be egy másikat..., és kész. De hozzáteszem még egyszer, elismerem, hogy hibáztam.

- Az, hogy a piros lapod nem szerepelt a jegyzőkönyvben, ébresztett benned valamilyen reményt, hogy esetleg mégis kispadra ülhetsz a vasárnapi visszavágón?

- Nem. Számomra ez nem volt kérdés, a magyar vízilabdában nem fordul elő, hogy ilyen döntést megváltoztatnak.

- Ha leültél volna a kispadra vasárnap és szólnak, te megmutatod a jegyzőkönyvet, amely szerint nem voltál kiállítva, akkor mit csináltak volna?

- Akkor feljelentenek és még hosszabb időre eltiltanak.

A meccs szövetségi ellenőre, Császár György (aki tőlünk értesült a jegyzőkönyvbeli hiátusról) készségesen válaszolt kérdéseinkre.

Megtudtuk tőle, hogy a mérkőzésekről két jegyzőkönyv készül, a mindenki által ismerten, a szövetség honlapján megtekinthető dokumentumon kívül az úgynevezett ellenőri jegyzőkönyv, ez azonban nem nyilvános. Adatait maga az ellenőr vezeti a meccs során, s a dokumentum olyan információkat is tartalmaz, amiket a másik jegyzőkönyv nem (egyes bírói döntések indoklása, jelzés arra vonatkozóan, ha valamilyen történés további intézkedést igényel, stb).

Az adott meccs végén a digititkár egyezteti az általa jegyzett adatokat a másik dokumentumban foglaltakkal, (például ekkor vezeti át a játékvezetőnek adott azonnali ellenőri osztályzatokat), így válik véglegessé az internetre is feltett dokumentum. (Általában a lefújást követően néhány perccel már látható a jegyzőkönyv, ami igen nagy segítséget jelent egyébként a sajtó számára.)

Azután, hogy a digititkár a helyszínen lezárja a jegyzőkönyvet, már ő sem nem férhet hozzá annak tartalmához. Amennyiben javítani kell valamit a dokumentumban, azt egy úgynevezett feltörési kóddal lehet újra megnyitni, ehhez a hivatali út igénybe vételéhez van szükség, arra hivatott szövetségi ember adhatja meg a "feltörési jogot". Ez bonyolult út, de nem teszi lehetetlenné a hiba javítását, akár rövid idő alatt.

A sárga lap kapcsán a szakember elismerte, nem szerencsés, de máskor is megtörtént már, hogy a sárga lappal figyelmeztetett edző nem veszi észre a büntetést. Hiszen általában folyik a játék, azt ilyenkor nem állítják meg, de többek között ezért van a másodedző, hogy figyelmeztesse a "főnökét", ami, lám, ez esetben is megtörtént..

Ami a piros lapot illeti: Vad Lajosnak az ellenőr szerint az lett volna a dolga, hogy az elrontott OSC-támadás után bedobja a labdát a Honvéd kapusának, hogy folytatódhasson a játék. Ő azonban elrúgta. Ez megítélése szerint minimum sárga lap és mivel az már volt az edzőnek, egyértelmű volt a piros lapos büntetés.

Az ellenőr úgy látta, hogy az edzőt indulat vezette, amikor a labdát rossz helyre rúgta, s ezt a maga részéről sajnálatosnak véli, olyan akcióként értékeli, amellyel Vad Lajos végeredményben a saját csapatát sújtotta. Amikor szembesítettük Császár Györgyöt Vad Lajos fent idézett szavaival, a meccsellenőr annyit mondott: "Maradona vagy Puskás Öcsi nyilvánvalóan a kapus kezéhez rúgta volna a labdát, de ha valaki nem biztos a lábában, inkább használja a kezét."

Császár György megjegyezte, hogy ez az eset nem történt volna meg, ha a mérkőzésen van gólbíró (tévéközvetítéses meccseken és a rájátszás mérkőzésein mindig van - a szerk.), mert az ő kötelessége a labda bejuttatása. (Ez egyébként messzire vezet, a sportág, a klubok anyagi helyzetét minősíti, hogy takarékoskodniuk kell a közreműködők számának csökkentésével...)

Végezetül mégiscsak ott maradt eredeti kérdésünk a levegőben: hogy történhetett meg, hogy a közvélemény elé tárt nyilvános jegyzőkönyvben nem szerepelt Vad Lajos kiállítása. Császár György azt ígérte, hogy utánanéz a dolognak. Kedden késő este vissza is jelentkezett és örömmel közölte a megfejtést: a digititkár átvezetett mindent, amit kellett, a rendszergazda látja az adatokat, de a rendszer szoftverhiba miatt nem rak ki bizonyos információkat a nyilvános felületre. A hibáról tudnak, más esetben is előfordult már, ezért "ki van adva javításra".

A dolog így - ebben a konkrét esetben - tiszta, a helyzet mégsem megnyugtató. A szövetség vezetése méltán büszke elektronikus adatszolgáltatási rendszerére. Amikor az tökéletesen működik, rendkívül hasznos szolgáltatást jelent a vízilabda-kedvelők és a sportsajtó számára. Ám már eddig is voltak kellemetlen tapasztalataink, a kupaselejtezők során több helyszínről nem működött az élő jegyzőkönyv, s nekünk kellett telefonon beszerezni az eredményeket. Természetesen nem esik le az aranygyűrű a kezünkről, a gond nem ez. Viszont azzal szembesültünk, hogy a csapatok vezetői is csak "körülbelüli eredményt" tudnak mondani, meccs után már nem kapnak kézbe kinyomtatott jegyzőkönyvet, hiszen ott az elektronikus dokumentum... Itt a kígyó a saját farkába harap.

Nyilvános nyoma is van a sokak által kedvelt rendszer akadozásának. A szövetség honlapja október 31-én ezt a hírt tette közzé:



És végül az epilógus:

Ma (2015.11.25. szerda) délelőtt, három és fél nappal a Honvéd-OSC meccs után újra megnéztük a találkozó jegyzőkönyvét és csodák csodájára abban már szerepel Vad lajos kiállítása. Minden jó, ha a vége jó. (?)


A Honvéd-OSC kupanegyeddöntő hivatalos jegyzőkönyve (2015.11.21-24.) (pdf)



A Honvéd-OSC kupanegyeddöntő hivatalos jegyzőkönyve (2015.11.25-től) (pdf)