FACEBOOK

Madaras Norbert: ,,Sokan mentünk mínuszba...,,

Madaras Norbert: ,,Sokan mentünk mínuszba...,,
hozzászólás, 2015.11.13.

A magyar válogatott rangidős játékosa összegzi a rosszul sikerült nyár tapasztalatait, elmondja, ő hogyan látta a két hatodik helyet. Saját magával és a csapattal kapcsolatban is optimista - különben nem is csinálná tovább. vlv-interjú.

Diapolo

- Halogattuk ezt a beszélgetést nyár óta, te is, meg én is. De a hosszú csend után kezdenek megszólalni az érintettek, egyre több mozaikkocka válik láthatóvá arról, hogy mi történt a nyáron. Kezdjük akkor a legutóbbi klubszezon végével, veled is...

- Minden szolnoki beszélt már róla, ezért nem részletezném, de úgy köszöntünk el egymástól, hogy mindannyiunkban volt hiányérzet a final six miatt.

- Mennyire voltál fáradt? Egy ilyen negatív élmény után nyilván mentálisan is volt mit kipihenni, s az is érdekelne, hogy fizikailag milyen állapotban voltál?

- Nekem ezen a téren nagy tapasztalatom van. A Pro Reccóval rendszeresen játszottam final fourt, majd final sixet, és előfordult, hogy elbuktuk a döntőt, majd pihenhettem egy hetet a válogatott szezon kezdetéig, közben még haza is kellett jönnöm, előtte pakolni a cuccaimat, összeszedni a családot, ez az idegenlégiós élettel jár. Hosszabb ideig tartó, "maradandó" mentális hatása pedig ilyen kudarcnak nem lehet, nem volt most sem. Sőt, van, hogy ez még pluszt is ad, mert éppen a válogatottal akarsz javítani.

A fizikai terhelés már egészen más. Ez kettősséget okoz, nem csak a vízilabdában, hanem más sportoknál is szinte mindenhol: van a klubod, ahol a klubcélok a fontosak, és van a válogatott. A kettőt össze kell egyeztetni már év közben is és ez önmagában egy plusz feladat. Ezzel számolni kell, be kell építeni az életedbe, de ez mindig is így volt.



- Léteznek ennek technikái? A kettős terhelésnél milyen játéktered van?

- Inkább a kettőt kell valahogy összekapcsolni. Természetesen a klubban is mindent meg kell tenni, sőt, ha az edzéseken odateszed magad, az a válogatottnak is segít, hiszen elvileg jobb játékos leszel, mire oda kerülsz. Azért elvileg, mert nyilván van egy határ. Lehet nekem egy fontos tanulság, hogy erre mostantól még jobban kell figyelnem, arra, hogy mindkét helyen a lehető legtöbbet tudjam adni anélkül, hogy az egyik a másik rovására menne. A helyzet az, hogy minden más rovására megy - a vízilabdán kívül... De nyilván ez a feladatunk. A válogatottság az átlagos vízilabdázói feladatokhoz képest jóval több teendőt, nagyobb terhelést jelent, 30-40, néha 50 százalékkal, attól függően, hogy milyen az év.

- Szóval menyire voltál fáradt a válogatott szezon kezdetekor?

- Annyira, mint az elmúlt tíz évben, amikor - egy alkalmon kívül - mindig ott voltam a final fourban, final sixben. Rendben voltam fizikailag, de a nyár során kétszer is volt egy mélypont, amikor nagyon fáradtnak éreztem magam. Először a Világliga szuperdöntője után, azt követően, hogy hat nap alatt hat meccset játszottunk. Aztán még egyszer, szintén egy ilyen hatnapos erős ciklus végén, amikor a Vodafone Kupa után itt maradtak az ausztrálok és kétkapuztunk velük, Miskolcon rendes meccset is játszottunk.



- A felkészülés kívülről nézve pontosan olyan volt, mint egy évvel korábban, két évvel korábban, kemény edzések, sok úszás, taktikai dolgok, csapatépítő programok. Nem láttam veszekedést, úgy éreztem, hogy nagyjából ugyanolyan a munka és a hangulat, mint volt.

- Ez így is volt, A munkát megcsináltuk, ezzel nem is volt semmi gond. Ha valami változott, az inkább az volt, hogy a közben lejátszott meccseken az elmúlt évekhez képest több vereség becsúszott. 2013-ban is volt néhány, amikor még kerestük a csapatot, akkor ugye Dani nem tudott játszani a kézsérülése miatt, aztán Gabi (Kis Gábor - a szerk.) is megsérült, de amikor megtaláltuk a játékunkat, már nem nagyon tudtak minket megverni. Idén ez nem így volt, függetlenül attól, hogy év közben, a Világliga selejtezőin még nagyon jól ment. Nem voltunk nehéz csoportban akkor sem, két nehezebb meccsünk volt, a görögök ellen, azokat oda-vissza megoldottunk, bár egyik sem volt könnyű. Viszont nyáron már más volt a helyzet, Rómában egy tornán kikaptunk a horvátoktól, aztán a Világligában megint tőlük, majd az USA-tól, aztán még az ausztráloktól is... Ez azért nem megszokott. Aztán jött a Vodafone Kupa, ott is egy vereség, az olaszoktól, úgyhogy jó pár csapat legyőzött minket.

A vereségek egy része felkészülés közben történt, igazán csak a Világliga számított, ahol hat meccset játszottunk és hármat elvesztettünk. Ez jelzés volt, tudtuk, el is ismertük, hogy ennél több kell, látható volt, hogy valami nem működik.

- Hogy alakult a légkör a közösségetekben?

- Ezzel nem volt baj - azon kívül, hogy rányomta a bélyegét a több vereség, amihez addig nem voltunk hozzászokva. Volt olyan persze, hogy kikaptunk, például tavaly Dubajban, a VL szuperdöntőjében, de csak a végén, a szerbektől, addig ugyanolyan csapatokkal játszottunk, mint idén, s akkor azért "átmentünk rajtuk". Az, hogy a döntőt elbukod, esetleg "belefért", de ahhoz nem voltunk hozzászokva, hogy kimegyünk és..., nem azt mondom, hogy végigpofoznak minket, de hogy ilyen vegyes az egész. Nyilván mindenki elgondolkodik, hogy hú, most baj van, mi a baj, én mit tudok hozzátenni, mit kell változtatni, hogy, s mint. Ez változás volt az elmúlt évekhez képest. Mi nem vagyunk jók? A többiek lettek jobbak? Hogy lehet, hogy elvesztettünk valamit, ami már megvolt?

Egyébként el kell ismerni, hogy bizonyos csapatok sokat fejlődtek. Ez nem azt jelenti, hogy olyanok vagy jobbak, mint mi, de lehet, hogy feljöttek egy- vagy kétgólos távolságra. És így a legyőzésükhöz nem biztos, hogy elég a korábbi teljesítmény. Ha ők 90 százalékot hoznak ki magukból és mi csak 80-at, az már kevés lehet.



A mezőny sokkal kiegyenlítettebbé vált. És nem csak nekünk gyűlt meg a bajunk a korábban hátrább sorolt, "fejlődő" csapatokkal. Ott vannak az ausztrálok, akik nyolcadikok lettek a vb-n. A szerbtől eggyel kaptak ki a csoportban, Montenegrót le is győzték, a negyeddöntőben ötméteresekkel estek ki a görögökkel szemben úgy, hogy fél perccel a vége előtt még vezettek, mégis csak a nyolcadik hely jutott nekik.

Csökkent a csapatok közötti különbség, egy sor válogatott felzárkózott az élmezőnyhöz. Már egyetlen meccsen sem engedheted meg magadnak, hogy egy picit is gyengébb legyél. Olyasmi pedig itt már egyáltalán nincs, hogy valakit ne venne komolyan az ember.

- Jött a vb...

- Ahol nagyon sima volt a csoportunk. Utólag könnyű okosnak lenni, de azt mondom: a legnagyobb probléma nem is a megfelelő erősségű ellenfelek hiánya volt, hanem az, hogy nem éreztük a vb-hangulatot, hiányzott az ilyenkor megszokott feszültség. Ott, közben azt gondoltam, hogy ezzel nem lesz baj, sokadik világversenyem, volt olyan, hogy nehéz a csoport, volt olyan, hogy könnyű, mondjuk, ilyen könnyű sose volt.

És hát, a szezon legfontosabb meccse az olaszok elleni negyeddöntő volt, a vízválasztó, amit nem tudtuk megoldani.



- Nem tudtátok megoldani, de a kérdés az, hogy ez egy véletlen baleset volt, vagy következett a sok nyári vereségből?

- Nyilván nem véletlen, ennyi véletlen nincsen. Meg lehetne nézni, hogy előtte hány meccsen kaptunk ki az olaszoktól az elmúlt években. Nem volt jellemző. Most  kétszer is. Nem volt véletlen, pláne, hogy utána Montenegrótól is kikaptunk.

Ha nem is azt mondom, hogy az olaszok legyőzésében biztos voltam, de magunknak több esélyt adtam. Nagyon is tiszteltem őket, pontosan tudtam, bennük van, hogy elkaphatnak bárkit, de nem féltem attól a meccstől. Azt mondtam, hogy ha mi kihozzuk magunkból a 90 százalékot, akkor meglesz. Meg is lett volna, ha kihozzuk, de nem hoztuk ki. És idén nyáron ez nem az első eset volt.

- Na ez az, ezt keressük, hogy ez mitől lehetett...

- Igen. Mindenki ezt keresi.

- És hol tartotok a keresésben?

- Beszéltünk erről azóta magunk között, Tibivel is, akár egyesével is. Mindenkinek van véleménye, annak egy része publikus, más része nem. Azt mondom: azok a nüanszok, amelyek segítségével eddig magunk felé tudtunk billenteni egy ilyen ki-ki meccset, most hiányoztak. És ez nem csak egy.egy gólt jelent, lehetett egy blokk, még egy jó védekezés, egy visszasegítés, aminek köszönhetően nem kapunk olyan kiállítást, amiből gólt lőnek. Nem csak az olasz meccsen volt ez a hiány, több ilyen mérkőzés is volt, s általában az volt a jellemző, hogy amikor kikaptunk, akkor összességében kevés volt az átlagon felüli teljesítmény. Sokan mentünk mínuszba.



- De annak valami oka van...

- Ezeken a meccseken a kulcsjátékosok gyenge játéka okozta ezt, köztük az enyém is. Most persze megkérdezed, hogy mi okozta a gyenge játékot... :-)

- Mi okozta a gyenge játékot?

- Nem is kellenél hozzá, látod, magamtól is végig mondom... Egyszerre többen nem hoztuk magunkat. a helyünkre nem lépett senki, az a kevés jó teljesítmény pedig, ami azért volt, ilyen szinten kevés. Két éve azért lettünk világbajnokok, mert mindenki vagy szinte mindenki kihozta magából a maximumot. Akinek kevesebb a maximuma, az is, meg akinek több, az is. Ez az, ami most hiányzott. Nálam is és természetesen annak a felelőssége, aki többet van a vízben, jóval nagyobb. Ahogy játszottam a vb-n, az mindent elmondott, nem is védem magam.

- Muszáj megkérdeznem valamit, miután több játékostársaddal beszélgetve is kiderült, hogy az illetőnek személyes problémája volt a nyáron, s ez rányomta bélyegét a teljesítményére, hogy tehát: neked volt-e ilyen gondod?

- Nem nagyon tudok külső dolgot mondani. Nyilván sokszor zavart, hogy hullámzó volt a játékom, nem találtam önmagam, de őszintén szólva ilyen helyzetekhez is hozzá vagyok szokva. Sőt, még ahhoz is, hogy az adott világversenyt külön kezeljem a felkészüléstől. Ha visszagondolok, van, amit hibaként fel tudok róni magamnak. Előttem van, ahogy kezdődik a kazah meccs, fel voltunk spannolva, előre lehetett tudni, hogy ez lesz a csoportunkban a legnehezebb mérkőzés. A második oda-vissza támadás után tudtam, hogy simán nyerünk. Puhák voltak, szinte rögtön kiderült, hogy odajöttek veszíteni, így volt náluk kalkulálva. Már eleve arra készültek, hogy legyőzzék Dél-Afrikát és Argentínát, hogy másodikok legyenek, a mi meccsünk nem érdekelte őket. És mivel ezt éreztem, egy kicsit én is elpuhultam. Most azt mondom, ha újra csinálhatnám, az biztos, hogy a csoportmeccseket jobban meghajtanám, még komolyabban venném, még akkor is, amikor tíz góllal vezetünk Dél-Afrika ellen. Az önbizalmamnak is jót tett volna, ha ott lövök néhány gólt. Az argentin meccsen egyet lőttem. Nem nagyon mentek a lövések, nem voltam eléggé koncentrált ezeken a meccseken, "úgyis mindegy", ezt gondoltam, s a csapat szempontjából ez így is volt, de az én szempontomból nem. Nyilván nekem jobb lett volna úgy nekimenni egy olasz meccsnek, hogy előtte egyénileg több a sikerélményem. Persze, van egy adott forma, de azért e mellett az igyekezeten is múlik az eredményesség. Hogy egy csapat ellen, amelyiknél 10-15 góllal jobbak vagyunk, hány gólt lő az ember, azért az egy kicsit attól is függ, hogy hányat akar lőni. Hülyén hangzik, de mégis így van.

Összefoglalva: nem volt baj a könnyű csoport abból a szempontból, hogy könnyen nyertük meg, de a vb-hangulatot ezeken a meccseken nem tudod megszerezni, csak úgy, hogyha te is sokat teszel érte, ebben hibáztam.



- A csoportkör utáni két edzőmeccstől nem ijedtél meg...?

- Az pont olyan volt, hogy aki látta, megállapíthatta, hogy mi még nem vagyunk ott a vb-n... Tibi nagyon jól érezte, hogy a színvonaltalan meccsek után játszanunk kell valakivel, mert az addigi meccsekből nem lehetett levonni semmilyen következtetést. Nem voltunk jók, nagyon sokat hibáztunk azon a két edzőmeccsen, főleg védekezésben, ugyanakkor nagyon kellett ez a két meccs ahhoz, hogy a vb negyeddöntőjébe ne úgy menjünk be, hogy addig a tornán nem játszottunk még egyetlen komoly negyedet sem - miközben ők egy nehéz csoportból jönnek. Szóval kellett, hasznos volt, de egyben intő jel volt, mindenképpen.

- Mit lehetett volna ott még kitalálni? Bennetek voltak a figyelmeztetések, a nyári vereségek, és jött ez a két kétkapu, amin kiderült, hogy nem pörögtök annyira, mint ők.

- Igen, de én akkor mindezeket éppen pozitívumnak tekintettem, azt gondoltam, jó, hogy ezek akkor jöttek ki és nem az olaszok elleni meccsen. Mint mondtam, nem féltem az olasz meccstől, ismertem magunkat és tudtam, hogy ilyen helyzetekben mindig megoldjuk a feladatot, legyen az negyeddöntő, elődöntő, vagy egy fontos csoportmeccs, amely a csoportelsőségről dönt.



- És akkor mi történt azon a meccsen?

- Közben sem éreztem, hogy félnünk kellene. Vezettünk, a harmadik negyed utolsó másodpercében egyenlítettek szabaddobásból. Így döntetlennel kezdtük az utolsó negyedet, de ez az előző évek tapasztalataiból kiindulva még nem volt probléma. Pontosan emlékszem, hogy voltak ilyen meccseink, még az olaszok ellen is. Ám az utolsó negyedben pontosan azok az apróságok, amik eldöntik a meccset, s addig nekünk jöttek be, most nekik. A fontos szituációkban a hátrányokat korábban kivédekeztük, most nem. Talán akkor jutott eszembe először, hogy itt kikaphatunk. És igen, részben tudat alatt beugorhattak a nyári két hónap tapasztalata is, az, hogy nem volt meg bennünk a kellő magabiztosság és ilyen helyzetben volt, hogy vereség lett a vége. És az is történt a meccs végén, ami az egész nyarat jellemezte, azokat az apró dolgokat most nem tudtuk a magunk javára fordítani, amiket korábban szinte mindig.

- A magyar vízilabdának eléggé rosszat tett ez a nyár. Volt egy íve a fejlődésnek, a megkezdett munkának, még az ezüstérmek is ezt erősítették, ebből most elég jelentősen kizökkentetek. Ennek sok következménye volt már eddig is, meg, gondolom, még lesz is.

- Egyértelmű, hogy a két hatodik hely nem tesz jót a vízilabdának, de azt sem hiszem, hogy jóvátehetetlen károkat okozott. Szerintem a közvéleményben, de még a szakma egy részében is létezik egy illúzió, hogy a magyar vízilabda mindig, minden körülmények között, folyamatosan a legmagasabb szinten van. De ez azért túlzás. Nézzük meg a klubokat. Ha megvizsgáljuk a nemzetközi szereplésüket az elmúlt tíz évben, akkor az micsoda? Mondj egy emlékezetes teljesítményt, eredményt! A válogatott közben mindig felülmúlta a klubok nemzetközi teljesítményét. Évekig a jó magyar csapatok sem tudtak bejutni a BL final fourba, miközben tőlünk, a magyar válogatottól mindenki azt várta, hogy világversenyt nyer.

Szerintem a nemzeti csapatban nagyon sokszor erőn felüli teljesítményt nyújtottunk, s most nem tudta hozni ezt az erőn felüli produkciót a válogatott.



- Most viszont van egy konkrét helyzet, elkezdődött egy új szezon. Te személy szerint jutottál-e valamire azzal kapcsolatban, hogy neked kell-e valamit máshogy csinálni?

- Hogyne kéne, biztosan. Ez lehet már a felkészülés is. Változik az ember, mint ahogy változtam én is, nem ugyanaz kell, mint amire eddig szükség volt. Utaltam már rá: sokkal komolyabban kell vennem a gyengébb meccseket is. Nagyon sokat edzek egyébként most is és nagyon hiszek is benne, leginkább talán a meccsszituációkhoz való hozzáállásomon kell változtatni. Magamból még többet adni, a tapasztalataimat megosztani másokkal, ilyesmi.

- Rágtad magad vagy Tibivel beszélgettél? Hogy dolgoztad fel?

- Nyilván nagyon zavart. Az a része is, amit úgy nevezhetünk, hogy "a hatodik hely", meg a személyes része is, az én játékom. Sok minden az ember eszébe jut, hogy idősebb vagy, hogy valami nem stimmel, hogy már nem olyan vagy, ilyesmi. Hogyne bosszantott volna, különösen úgy, hogy az egész nyarat nézve ez a hatodik hely valahogy jogos volt. Nem az történt, hogy volt egy hatodik hely, meg egy második. Meg nem is az, hogy amúgy egyébként jól játszottunk, mert nem is játszottunk jól. Sok minden nem működött és ezért valóban változtatni kell.



- Mennyire vagy optimista ebben a helyzetben?

- Magamat illetően is optimista vagyok, hiszen különben nem csinálnám, azt mondanám, hogy köszönöm, nem. Azt gondolom, hogy van bennem annyi, hogy ennél sokkal többet tudok produkálni, hogy az egészhez sokkal többet hozzátegyek. Ennél jobb tudok lenni és jobb is leszek.

- És a csapattal kapcsolatban mire alapozod az optimizmust?

- Ha az elmúlt éveket nézem, akkor azért lehetek optimista, mert ez a csapat igenis tudta, és tudja, hogy hogyan lehet a beszélgetésünkben említett nüanszokat a magunk javára fordítani, a ki-ki meccseket hogyan lehet megnyerni. Ezekben mi nagyon jók voltunk. Sőt, azt mondom, hogy a 2013-ban kialakult csapat a következő évben is fejlődött játékban, tudatosságban, függetlenül attól, hogy már csak ezüstérmek jöttek. Ez a fejlődés akadt most meg, miközben mások felzárkóztak.

A folytatás több irányú lehet. Talán a legfontosabb a játékosok egyéni fejlődése. Ez jelentheti a precízebb játékot, még magasabb blokkokat, még gyorsabb úszást, még erősebb lövéseket. Tehát meg kell találnia mindenkinek a saját fejlődési lehetőségét vagy azt, hogy a meglévő tudását hogyan tudja hasznosabbá tenni a csapat számára, miként tud többet kihozni a csapat érdekében magából. Emellett újra el kell hinnünk, hogy bárkit le tudunk győzni, vagyis a nyár végére megtépázott önbizalmunkat vissza kell nyerünk.

Legyen ez a mostani helyzet időleges, derüljön ki, hogy kisiklás volt az idei nyár - nekünk ezen kell dolgoznunk. Hiszek is abban, hogy ez menni fog.

- Köszönöm a beszélgetést!

MADARAS NORBERT ADATLAPJA A VLV-N