FACEBOOK

Gyöngyösi András: Miért kell az edzésen végig koncentrálni?

Gyöngyösi András: Miért kell az edzésen végig koncentrálni?
hozzászólás, 2015.10.07.

A vlv-nek, Szakmai sarok rovatunkba írt cikkében a jelenleg a szombathelyi utánpótlással foglalkozó Gyöngyösi András ad tanácsot a fiataloknak. Érdemes elolvasni és megfogadni.


NÉVJEGY

Gyöngyösi András 240-szer szerepelt a magyar válogatottban. Játékos-pályafutásának nagy részét Olaszországban töltötte, 9 évig volt a Pro Recco idegenlégiósa.

Edzőként a Ferencvárosnál, Szegeden, Debrecenben és a berlini Spandau 04-nél dolgozott.

2014 tavasza óta az utánpótlással foglalkozik, a szombathelyi Domino-Aligátor Utánpótlás Vízilabda Sportegyesület szakmai munkájának irányítja.

Szerintem a mai sportban a dolgok legalább 50 százalékban fejben dőlnek el. És mivel nekünk edzőknek egyre kisebb lehetőségünk van arra, hogy az edzésidőn kívül is hatással legyünk a játékosaink tevékenységére, úgymond "beleszóljunk" a magánéletébe, minden erőnkkel arra a rövid időszakra kell koncentrálnunk, amit a sportolókkal közösen töltünk el. Kizárólag ezt az időt tudjuk felhasználni arra, hogy megértessük: mit szeretnénk elérni, s ezért mit követelünk meg tőlük.

Én abban hiszek és azt próbálom megértetni mindazokkal, akikkel foglalkozom, hogy amikor belépsz az edzésre onnantól kezdve ki kell tudnod zárni a külvilágot és minden idegszáladdal az edzésmunkádra kell koncentrálnod. Manapság annyi minden vonja el a figyelmet, hogy ha valaki ezt az első, legfontosabb lépést meg tudja tenni, már jó úton jár.

Minden feladatra maximálisan kell koncentrálni mert e nélkül nem is lehet rendesen elvégezni azokat. Ha pedig bevisszük az edzésre a "külvilágot", akkor ez szinte lehetetlen. Az edzésen a legegyszerűbb gyakorlatnak a legmagasabb szinten való elvégzéséhez van szükség a legnagyobb koncentrációra, mert nem az edzések fizikai része a legnehezebb, ahhoz csak akaraterőre van szükség. És az akaraterőt megszerezni sokkal könnyebb, mint elsajátítani a tökéletes koncentráció képességét. Emiatt lehet kijelenteni, hogy egy úszóedzés sokkal könnyebb mint egy lövőedzés. Az utóbbin minden egyes lövésre koncentrálni kell, és a feladatot a lehető legtökéletesebb módon kell végrehajtani.

Egy edzésen sosem tudjuk modellezni a meccsszituációt, azaz a pszichés nyomást, a téthelyzetet. Tehát ha rákényszerítjük magunkat minden lövés tökéletes fizikai kivitelezésére, akkor ér majd valamit ez a gyakorlás később, a mérkőzésen. Ehhez kell a maximális koncentrálás, és ha ezt megtesszük, akkor ez fog minket mentálisan felemelni és a mérkőzések nehéz pillanatain átsegíteni. Ez adja a lehetőséget a holtponton való átlendülésre, arra, hogy egy-egy meccs közbeni hiba ne küldjön padlóra minket.

A mentális erő az, ami dönt manapság, és azzal lehet ugyan születni is, de inkább edzésen, a maximális koncentrálással elvégzett edzésmunkával lehet megszerezni. Minden idegszállal törekedni kell minden gyakorlatra tökéletes elvégzésére, az edzés összes pillanatában. Ha ez folyamatosan, évről évre megvalósul, akkor leszünk erősek fejben és nehéz szituációkban meg tudjuk hozni a megfelelő döntéseket.

GYÖNGYÖSI ANDRÁS 14 PONTJA

Az edzés onnantól számít, amikor úgy érzed, hogy elfáradtál és már nem bírod tovább.

Tiszteld csapattársaidat, mert nélkülük semmire sem viszed!

Míg utánpótlás-játékos vagy, addig az edzés a fő esemény, nem a mérkőzés.

Életed első tétmérkőzése az első OB1-es mérkőzésed.

A mérkőzést hétfőtől péntekig, az edzésen lehet megnyerni.

Ha nem leszel sikeres sportoló, de mindig küzdöttél, ez a privát életedben is nagy segítségeddé válik.

A bajnokság az első mérkőzés első percétől az utolsó mérkőzés utolsó percéig tart, egy-egy részsiker túlértékelése tévútra vezet és onnan csak nehezen jutsz vissza az eredeti útra.

Bízz az edződben mert ő is érted, a te sikeredért dolgozik! Egymás nélkül egyikőtök sem jut sehova.

A mérkőzés ünnep,ezért tisztességgel viseltess iránta!

Senkinek ne bizonyíts, csak saját magadnak!

A plusz munka vagy a sport miatti lemondások olyan kapaszkodók, amelyek átsegítenek a kudarcokon - egész életedben.

Ne csak a tested dolgoztasd, hanem az agyadat, a koncentrációdat is! Manapság mindenki a legmagasabb szinten erős, jól úszik, jól tud szinte mindent. Ezért a javadra szolgáló különbség az lehet, ami fejben dől el.

Szeresd a sportágadat, legyél benne tájékozott és kövesd az eseményeket!

Minden nap legyél boldog, hogy edzésre jársz, mert ez az élmény csak keveseknek adatik meg az életben!

Az edzések sosem annyi ideig tartanak, amennyire szükség lenne, s ezen belül is annyi az elpocsékolt idő, tehát, ha működik ez a teljes koncentráció, akkor plusz időt is nyerünk, több munkára.

Tehát, amikor belépsz az edzés helyszínére, attól kezdve minden idegszáladdal azzal foglalkozz, amit csinálsz. Már az öltözőben is! A többire ott van az edzésen kívüli idő, amibe bőven belefér minden. Akiknél ez működik, azoknak általában megfelelő az időbeosztása is, ami manapság szintén aranyat ér, mert vallom, hogy mindenre jut idő, ha a fontossági sorrend is helyesen van felállítva. Küzdjél, legyél szorgalmas, végezz bármilyen plusz munkát céljaid elérésének érdekében, de a koncentrálás az igazi hatalom, manapság meg aztán különösen. Azzal elképesztő energiákat is meg lehet spórolni, és ezáltal átcsoportosítani fontos dolgokra.

Manapság csak a fejben erős sportolók érnek el a legmagasabb szintre és aki meg tudja valósítani az állandó koncentrációt, az lesz fejben erős! Az fog tudni nehéz helyzetben jó döntést hozni és felállni mindig a padlóról sikertelenség után. Amikor szinte robotként végzed a munkádat, akkor közelítesz a célhoz, érzelemmentesen, mert az érzelmek, legyenek akár pozitívak, akár negatívak, képesek rossz hatással lenni a koncentrálásra.

Jéghideg profi. Robot. Sokszor halljuk ezeket a fogalmakat. Na, ezeket tökéletes mentális erő nélkül nem lehet megvalósítani. Ettől még maximálisan lehet élvezni az edzésmunkát, sőt, sok olyan dolgot is felfedezünk majd, amit addig észre sem vettünk. Észrevesszük mást látva, hogy honnan indultunk, vagy akár azt, hogy hova érhetünk el, ha rászánjuk magunkat erre az útra. Amiről beszélek, azt sosem elég elég korán kezdeni és egyben sosem késő nekivágni. Ezáltal még nem válik monotonná az edzés, ellenkezőleg: sokkal érdekesebb és tartalmasabb lesz. Az eredmény pedig annak elsajátítása, amit úgy hívunk: a sportoló erős fejben, jó mentálisan.

Mindez nem nehéz, de persze, mint minden az elején, szokatlan. Ám ez is válhat automatizmussá és akkor már rajta is vagyunk az úton, mert hiszem, hogy egy fizikai edzés sokkal könnyebb, mint bármi, amihez már az elménk is szükséges - és ebben van a lényeg.

Ne az edződtől várd a mindennapos figyelmeztetéseket, mert nem vagy egyedül, ráadásul a sportolók koncentrációjának hiánya az edzőtől is elveszi az erőt a valós munkától. A folyamatos fegyelmezés az edzésidőt csökkenti, a hatékonyságot rontja, ezért végeredményben saját magadnak okozol kárt, ha nem koncentrálsz végig a konkrét feladatra.

Ha tudnék, visszamennék az időben és rávenném magamat is erre a módszerre, de sajnos ez lehetetlen, ezért próbalom átadni ezt a tapasztalatot a sportolóimnak. Már tudom, hogy ez milyen rengeteget számít, s azt is, hogy sokan nem fordítanak erre kellő energiát. Manapság minden sportoló erős fizikálisan, képzett technikailag, az igazi különbség másban van, fejben dől el a dolog. Ez a győzelem kulcsa.


Gyöngyösi András