FACEBOOK

BL-előzetes - Párharcok, már a főtábláért

BL-előzetes - Párharcok, már a főtábláért
hozzászólás, 2015.10.02.

Mindkét magyar csapat szombaton, idegenben kezdi a csatát. A program és szolnoki, újbudai nyilatkozatok:

A tét a főtáblára jutás, a párharcok első meccse szombaton lesz, a visszavágók időpontja október 17. A továbbjutás a két meccs összesített eredménye alapján dől el. A kiesők az Eurokupa negyedöntőjében folytathatják a szereplést.

A szombati program (időpontok helyi idő szerint):

19.00 Primorje Rijeka-Hannover
19.00 Jadran Herceg Novi-Brescia
20.00 Marseille-Szolnok
20.30 Nagyvárad-OSC (magyar idő szerint 19.30 -  a meccset a DigiSport vasárnap, felvételről megmutatja)


CSEH SÁNDOR (Szolnoki Dózsa Közgép) a vlv-nek:

- Az elmúlt időszakban nem láttuk sokat a Maseille-t. Egy folyamatosan építkező csapatról van szó, amelyről mindenki tudja, hogy komoly terveik vannak, de alapvetően a rijekai BL-selejtezőn lejátszott három meccsükből készültünk ellenük. Meglepően jó eredményeket értek el: szoros meccsen egyetlen góllal kaptak ki a Rijekától, s magabiztosan, öt góllal verték a Volgográdot, s néggyel a Duisburgot. Ez azt mutatja, hogy ők így az év elején erősen belekezdtek, nagyon motiváltak, ezért úgy utaztunk ki, hogy nehéz mérkőzés lesz, amelyen nagyon oda kell figyelnünk. Mindezek ellenére természetesen úgy készülünk, hogy akármilyen jól is játszik a Marseille, így vagy úgy, de mindenképpen meg kell verünk őket.

- Mi van veletek? Egy kicsit az is számít a győzelem szempontjából...

- Körülöttünk most szokatlanul nagy a csend. Egy hónapja együtt vagyunk, amit elterveztünk, mind fizikálisan, mind a játék terén, azt meg tudtuk valósítani. nagyon sokat edzettünk, most már egyre többet gyakorlunk taktikai elemeket is. Teljesen elégedett vagyok ezzel az egy hónappal, de hát ez a háttér, a meccs számít, ott kell hozni az eredményt. Remélem, sikerül.

KIS GÁBOR (Szolnoki Dózsa Közgép) a vlv-nek:

- Próbáltunk felkészülni, videóztunk. Azt kell mondjam, nagyon veszélyes, jó kis csapatról van szó. Nincsenek ismert nevek náluk, de mint csapat, nagyon jól működnek együtt. Komoly tempót diktáltak azokon a meccseken, amiket elemeztünk és láthatóan mindenkinek megvan a maga dolga a csapatban, amit nagyon jól s csinál.

Nyerni megyünk, szeretnénk előnyt szerezni, de ehhez nagyon össze kell szedni magunkat, mert igazából még alapozó időszakban vagyunk, nincs kidolgozva az összes játékelemünk.

Nagyot hibáznánk, ha nem sikerülne ez a kinti mérkőzés, mindenképpen úgy készülök, hogy nehéz, kemény meccs lesz - nagyon várom már!


VINCZE BALÁZS (A-Híd OSC Újbuda) vezetőedző a vlv-nek:

- Sokan úgy gondolják, hogy nagyon jó sorsolást kaptunk. Azt mondom, azért lett jó a sorsolásunk, mert nem a Szolnok ellen kell játszanunk. Marseille, Nagyvárad vagy Hannover - szintre ugyanolyan ellenfelek. Elsősorban rajtunk múlik minden, ez már kiderült az első selejtezőkörben. Videóztunk a héten és persze magunkkal is foglalkoztunk.

Úgy gondolom, hogy felkészültünk és jó állapotban vagyunk. Nehéz mérkőzésre számítok, de van győzelmi esélyünk ezen az első, idegenbeli mérkőzésen is. Nyilván a legfontosabb az, hogy a két mérkőzés alapján elérjük a továbbjutást, az ehhez vezető út első, markáns lépését szeretnénk megtenni a szombat esti mérkőzésen.

Teljes a csapat, mindenki harcra kész.

BÁTORI BENCE (A-Híd OSC Újbuda) a vlv-nek:

- A nagyváradi uszodában igazi katlanra számítok. Ismerjük az ottani körülményeket felkészültek vagyunk. Ezen a héten sokat videóztunk, sikerült anyagot szerezni a BL-selejtezőikről. Ebből az derült ki, hogy Radun kívül a román válogatott gerince ott játszik, a kapusuk pedig a szerb Pijetlovics, akit nem kell bemutatni senkinek. Jó balkezesük van, Negrean nagyon veszélyes kapáson és ugye, Kádár Kálmán az edzőjük. Összeszedett játékot játszanak, nagyon nehéz feladat lesz a kinti meccs, de nekünk csak egy eredmény fogadható el: a két mérkőzés összesítése alapján fel kell jutnunk a BL főtáblájára. Ehhez már most, az első meccs után szeretnénk jó pozícióba kerülni.

Szerdán játszottunk a BVSC-vel egy edzőmeccset, ami szerintem nagyon hasznos volt, jól állunk, meccsben vagyunk, most már azért jó pár hete együtt vagyunk. Jó a hangulat, de érezzük, tudjuk, hogy jelen pillanatban nekünk ez az év legfontosabb meccse.