FACEBOOK

A Debrecen szezonnyitó sajtótájékoztatója

A Debrecen szezonnyitó sajtótájékoztatója
hozzászólás, 2015.09.15.

Hatodik élvonalbeli szezonjának a klub saját értékelése szerint megerősített kerettel vág neki a Debrecen vízilabda-csapata.

Diapolo

A csapat július végén kezdte meg a felkészülést. A keddi szezonnyitó sajtótájékoztató írásos anyaga szerint a tavalyiak közül idén is "debreceni" Halek Márton, Hoppál Gergely, Kállay Márk, Kincses Attila, Kuncz Tamás, Pataki Gergely, Süveges Máté.

Érkező: Babay Árpád (hosszú spanyolországi idegenlégióskodás után tér haza, tavaly a CN Catalunya játékosa volt), Lévai Márton (a magyar válogatott harmadik számú kapusa a Honvédból érkezik), Sergi Mora (a legutóbbi spanyol bajnokság gólkirálya és MVP-je, aki a CN Terrassa játékosa volt), Müller Máté (PVSK), valamint Szőke Szabolcs (szintén a Honvédtól érkezett).

A Debreceni Vízilabda Klub nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás-nevelésre – két korosztályos válogatott fiatal, a mindössze 15 esztendős Fekete Gergő és Katona Gábor is a nagyok között bizonyíthatja tehetségét, a 17 éves hálóőr, Kaszanyi Roland, valamint a 19 éves, ugyancsak saját nevelésű Smitula Gergő mellett, aki idén stabilizálhatja a helyét a csapatban.

A vlv kérdésére válaszolva Varga Tamás elmondta, hogy immár végleg szögre akasztotta a sapkát. Tavaly (már hivatalosan bejelentett visszavonulása után) kényszerűségből tért vissza a vízbe, hogy a legnehezebb meccseken játékkal is segítse csapatát. Játékospályafutását immár végleg befejezte, az új OB1-es szezonra szóló debreceni nevezésben sem szerepel a neve játékosként.

VARGA TAMÁS vezetőedző (Debrecen) a vlv-nek:

- Természetesen nem lehet más célunk ezzel a csapattal, mint az, hogy a csoportunkban bekerüljünk az első négy közé. A felkészülési tornánkon az első napon még rosszul játszottunk, látszott az összeszokatlanság, a diszharmónia, aztán szépen felvették a ritmust a srácok, s az utolsó napon már jól játszottunk. Sokatmondó, hogy a Vasast öt góllal sikerült legyőznünk ezen a tornán. Sajnálom, hogy az alapszakaszt mindjárt egy elhalasztott meccsel "kezdjük", éppen a Vasas elleni budapesti meccsünk marad el a piros-kékek uszodaproblémája miatt.

Ami az új rendszerű OB1-et illeti, kár, hogy ebben a szezonban nem játszik mindenki mindenkivel, ez most kicsit "csonka bajnokság" lesz, de ezt el kell fogadni, hiszen most a válogatott és az olimpiai szereplés a legfontosabb a magyar vízilabda számára.

A klub helyzete egyébként stabil, a szezonnyitó sajtótájékoztatón a támogatók képviselői is ott voltak, ezzel is demonstrálva, hogy Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint a SODEXO Magyarország Kft. a jövőben is támogatja a pólósokat.


A debreceni csapat az OB1-es mezőny sorsolás útján történt kettéosztásakor a könnyebb csoportba kapott besorolást. Ennek mezőnye:

B csoport:

A-Híd-OSC-Újbuda
Ferencváros
RacioNet-Honvéd
Vasas-Plaket
Debreceni VSE
UVSE-Hunguest Hotels
KSI SE
PVSK-Mecsek Füszért

A bajnokság első szakasza után a két csoport első négy helyezettje folytatja a felsőházban (a többiek a kiesés elkerüléséért küzdenek), az addig - egymással - szerzett pontjaikat magukkal viszik és a másik csoport tagjaival (oda-vissza) vívott körmérkőzések végén alakul ki a helyosztók párosítása. Az első a másodikkal az egyik fél harmadik győzelméig tartó csatát vív a bajnoki címért, a többi helyezés megszerzéséhez két győzelem elegendő lesz.

Fontos információ, hogy a januári belgrádi Európa-bajnokság miatt december 9. és január 30. között szünetelnek a bajnoki küzdelmek.

AZ ALAPSZAKASZ TELJES MENETRENDJE


Fotó: Nagy Anita/dvse.hu