FACEBOOK

U20-as vb - Montenegró következik, már az elődöntőért

U20-as vb - Montenegró következik, már az elődöntőért
hozzászólás, 2015.09.09.

Csütörtökön, magyar idő szerint 13.40-kor Montenegróval játszik U20-as válogatottunk a junior világbajnokságon a legjobb négy közé jutásért.

Csoportgyőzelmének köszönhetően csapatunk két teljes napot pihenhetett, illetve készülhetett a negyeddöntőbeli ellenfélre, akinek kiléte csak szerdán derült ki, bár mindenki sejtette, hohgy Monjtenegró lesz az, így is lett.

HORKAI GYÖRGY szövetségi kapitány a vlv-nek:

- Montenegró jó csapat, igaz, hogy a vb előtt nem sokkal rendezett utolsó felkészülési tornán, a szegedi Tiszavirág Kupán megvertük őket, de ez itt most egy világbajnokság negyeddöntője lesz. Egyetlen mérkőzésről van szó, amit mindenképpen meg kell nyerni. Úgy gondolom, hogy a mi csapatunk jobb, de ezt be kell és remélem, be is fogjuk tudni bizonyítani.

Azt egy kicsit furcsállom, hogy az egyik játékvezető olasz lesz, ugyanis a győztes papírforma szerint éppen az olasz válogatottal találkozik majd az elődöntőben...

- Milyen állapotban vagytok, hogy telt a két pihenőnap?

- Szerintem jó állapotban vannak a fiúk. Tegnap kirándultunk, majd pihenés után lementünk az uszodába egy kis laza mozgásra. Ma délelőtt edzettünk egy órát, aztán ebéd volt, csendes pihenő, majd a horvátokkal edzettünk. Játszottunk ehgymás ellen 15 percet és fóroztunk is egy negyedórát. Vacsora után videóztunk, és most készülönk aludni térni. Mindenki elszánt, nagyon akarja a győzelmet.

SEDLMAYER TAMÁS csapatkapitány a vlv-nek:

- Elérkeztünk az egyik legfontosabb mérkőzéshez, ami dönt arról, hogy az első négybe kerülünk vagy mehetünk majd az 5-8. helyekért játszani. Az elmúlt két napban felkészültünk Montenegró játékából, és nagyon motiváltan, elszántan fogunk játszani. Mindent megteszünk a győzelemért.

- Jó erőben vagytok? Jót tett a két nap?


- Jó erőben vagyunk, igen, volt három edzésünk a két nap alatt, úgyhogy erőnlétileg nincs baj és ma este játszottunk 15 percet a horvátokkal, majd emberelőny-emberhátrány-gyakorlás volt ellenük.

- Milyen mérkőzésre számítasz?

-
Nehéz meccs lesz, de ha végig olyan szinten tudunk játszani mint a görögök ellen, akkor egy percig nem lesz kérdés, hogy mi fogunk a legjobb négybe kerülni.


MVLSZ-VLV

A vlv szerkesztősége ma írásos engedélyt kapott a magyar Vízilabda Szövetség illetékesétől a waterpolo.hu oldalon megjelenő anyagok (fotók, videók) forráshivatkozással történő használatára.

A szövetség gesztusát ezúton is köszönjük, a lehetőséggel - olvasóink - jobb tájékoztatása érdekében - élni fogunk.

A csoportkör utolsó napjának eredményei:

Horvátország-Dél-Afrika 31:4 (6:1, 8:1, 7:1, 10:1)

Görögország-Hollandia 7:7 (2:2, 2:2, 3:2, 0:1)

Japán-Kína 19:10 (6:2, 1:5, 6:1, 6:2)

Irán-Mexikó 13:18 (5:4, 1:3, 4:6, 3:5)

Kanada-Spanyolország 9:19 (1:4, 1:4, 3:5, 4:6)

Kazahsztán-Üzbegisztán 13:12 (2:3, 3:0, 3:2, 5:7)


A csoportok végeredménye:

 A csoport

1. Horvátország 6,
2. Montenegró 4,
3. Egyiptom 2,
4. Dél-Afrika 0 pont

B csoport

1. Magyarország 8,

2. Görögország 5,
3. Hollandie 5,
4. Japán 2,
5. Kína 0 pont


C csoport

1. Szerbia 6,

2. Ausztrália 4,
3. Mexikó 2,
4. Irán 0 pont


D csoport

1. Olaszország 8,

2. Spanyolország 6,
3. Kazahsztán 4,
4. Kanada 2,
5. Üzbegisztán 0 pont


A keddi eredmények (a magyar csapatnak a csoportgyőzelem miatt nem kellett nyolcaddöntőt játszania):

Dél-Afrika-Üzbegisztán (a 13-16. helyért) 12:23 (2:4, 3:6, 3:5, 4:8)

Kína-Irán (a 13-16. helyért) 16:13 (6:1, 5:3, 3.5, 2:4)

Nyolcaddöntők:

Görögország-Mexikó 17:8 (4:1, 3:3, 5:2, 5:2)

Egyiptom-Spanyolország 11:15 (1:2, 4:5, 1:4, 5:4) (az egyik játékvezető Székely Balázs volt)

Hollandia-Ausztrália 10:15 (2:5, 2:6, 3:1, 3:3)

Montenegró-Kazahsztán 17:11 (3:1, 5:2, 4:5, 5:3)

A csütörtöki program (magyar idő szerint):

06.00 Üzbegisztán-Japán (a 13-16. helyért)
07.20 kanada-Kína (a 13-16. helyért)

08.40 Kazahsztán-Mexikó (a 9-12. helyért)
11.40 Egyiptom-hollandia (a 9-12. helyért)

Negyeddöntők:

12.20 Horvátország-Görögország
13.40 Magyarország-Montenegró
15.00 Szerbia-Spanyolország
16.20 Olaszország-Ausztrália

Amennyiben sikerül győzni, az elődöntőben az Olaszország-Ausztália meccs győztese következik a döntübe jutásért.