FACEBOOK

Indulásra készen

Indulásra készen
hozzászólás, 2015.08.31.

Befejezte a felkészülést és kedden reggel Almatiba, az U20-as világbajnokság helyszínére utazik a magyar junior válogatott. Edzésriport.

Diapolo

Vagy inkább gálariport. Mert az utolsó itthoni nap már nem annyira taktikáról, technikáról, játékfegyelemről fóros és hátrányos figurákról szólt. Mondjuk, Horkai György nem a játékba csempészte a munkát, hanem inkább a munkába a játékot, a délelőtti edzés nagy része úszással telt, különböző feladatoknak kellett eleget tenni, s egymással is versenyeztek a fiúk.

Az ezt követő kapura lövéseknél a gálajelleget elsősorban az adta meg, hogy a szövetségi kapitány rövid időt követően maga is a vízbe csobbant, s részben labdát szedett a fiúknak, részben utasításokkal látta el őket annak érdekében, hogy inkább a kaput találják el, ne kelljen neki sokat úszás segítségével labdát szednie.

A csapattagok meglepően frissen, fitten kászálódtak ki a vízből ("a foglalkozás nem érte el célját..."), s igazából már mindenki fejében a csomagolás, az utazás, sőt, leginkább a görögök elleni első vb-csoportmeccs járt.

Este már úszás sem volt, egy kis labdás bemelegítést követően passzolgatás és kapura lövés szerepelt a programban.

VLV-VIDEÓK:


Horkai György a vlv-nek


- Szervusz, Gyuri! Véget ért a mókás része a dolognak, most jön a kemény. Vagy fordítva? Hogy álltok? Mi lesz?

- Szia! Üdvözlök Mindenkit! Én úgy gondolom, hogy készen állunk a világbajnokságra. Most három nap pihenőt kaptak a fiúk, azért itt ez az elmúlt két és fél, három hónap kemény volt, sokat dolgoztak, és kaptak három nap pihenőt. Ma délelőtt volt még egy átmozgató úszás, amibe belecsempésztünk egy-két erősebbet is, ami azért kell. Most már fejben, én úgy gondolom, hogy a fiúk az utazással vannak elfoglalva. Én pedig fejben már nagyjából a görög mérkőzéssel foglalkozom. A hétvégém nagy részben azzal telt, hogy a görög csapat mérkőzéseit néztem, és próbálunk kitalálni valamit, hogy mivel lehet őket megfogni, ami azt hiszem, nagyon fontos lesz.

- Hát, a görög egy nagyon fontos meccs, mert gyakorlatilag eldönti, hogy csoportelsők lesztek-e, nagy valószínűséggel. Milyen a görög csapat, hogy láttad?

- Nagyon jó a görög csapat. Fizikailag nagyon erősek, nem véletlen, hogy a görög felnőtt meg az utánpótlás-válogatott is ott van az élmezőnyben. Nagyon erős centerük van, technikásak. Láttam olasz-görög, görög-szerb, görög-orosz mérkőzést, ezek mindegyike egygólos mérkőzés volt, ide, oda. Nagyon-nagyon jó kis csaták, nagyon fel kell kötni a nadrágot.

- Hogy állunk mi?

- Én úgy gondolom, hogy úgy állunk, ahogy kell, ott állunk, ahol kell lenni. A felkészülés, én úgy gondolom, hogy jól sikerült. Azt látom, hogy jó állapotban vannak a fiúk. Itt a végén kellett nagyon sakkozni a pihenőidőkkel meg a játékidőkkel, mert azért fejben már hosszú volt a felkészülés és fárasztó. Azt látom, hogy a csapat jól együtt van, kezd összeállni. A védekezésünk jó, támadásban van még mit javulni, de hát gondolom, ez mindig így van. Tehát ez olyan, hogy tökéletes, olyan soha nem lesz. Én azt hiszem, hogy készen állunk és ott vagyunk a vb-rajt előtt.

- Ugye tudjuk, mindig mondjátok, hogy négy közé jutás az, ami az elvárás. Most azért így, hogy a verseny előtt vagyunk már közvetlenül, néhány nappal, mi az, amivel elégedett lennél? Gondolom, hogy nem lennél elégedett egy negyedik hellyel.

- Most is azt gondolom, hogy a cél természetesen az, hogy a négybe kell bejutni. Az öttől nyolcig való játék majdnem, hogy nehezebb, mint az egytől négyig. Nagyon sok jó csapat van, ahogy néztem ezeket a mérkőzéseket, a mi felkészülési meccseinket, a többi csapatnak a különböző tornákon elért eredményeit, itt a zöme az egygólos mérkőzés. A legjobbak között egy-egy gól dönthet, és nagyon remélem, illetve nagyon szeretném, hogy a mi javunkra dönt majd. Az az elsődleges, hogy bejussunk a négybe. Nem szeretnék tovább menni sőt, azt mondom, hogy engem még igazából a görög mérkőzés érdekel, nem is érdekel a többi, lépésről lépésre menjünk. És, hogy aztán mivel leszünk elégedettek, azt majd hozza a sors.

- Jó utat kívánok nektek, és úgy térjetek haza, hogy legyen mit ünnepelni, azt kívánom!

- Köszönjük szépen!

(Lejegyezte: Monoki Nikolett)



Sedlmayer Tamás a vlv-nek


- Szervusz Tamás! Hát ez egy kicsit az összegzések napja, befejeződik a felkészülésetek ma, és holnap indul a csapat. Arra kérlek, hogy foglald össze, hogy milyen állapotban vagytok? Mi várható? Mi az, amivel te például elégedett lennél?

- Szia! Hát igen, itt most lezárult egy időszak, tizenkét hét volt összesen, ugye én Zalánki Gergővel azt hiszem csak négy, vagy öt hetet voltam a végén, de úgy érzem, hogy az is elég hasznos idő volt arra, hogy - eleve csak két ember hiányzott, tehát ugyanúgy össze tudtak szokni a többiek - mi is bele tudtunk kapcsolódni ebbe a munkába, és a csapat részévé tudtunk válni. Hosszú volt, de úgy érzem, hogy hasznos, az edzőtáborokat; Szerbia, Olaszország és a szegedi tornát mind belevéve. Én úgy vélekedem, hogy legalább a négy közé kéne kerülnünk, és onnan pedig, hogyha bekerültünk, akkor már meg sem állnánk az aranyig.

- Jó, hát ez valószínűleg rajtatok múlik elsősorban. Mióta legutóbb beszéltünk, sok riválist megismertetek edzőtáborozás, torna... Hogy látod a helyünket?

- Igen. Hát azért...az az érdekesség áll fönt, hogy Gyuri bát már ösztönözték, hogy minél hamarabb adja le a tizenegyes keret névsorát, hogy ki fog utazni, viszont például a szegedi tornán, amikorra már rég le kellett volna adni, a montenegróiak azt hiszem tizenöten jöttek, a szerbek ugyanúgy vagy még többen jöttek, tehát még nem tudjuk... Vagyis most hirdették ki a névsorukat, de ugye ott még eléggé változó kerettel játszottak az összes meccsen. Ettől függetlenül föl lehetett mérni, hogy milyen erősségűek. A szerbek ugyanúgy jó játékerőt képviselnek, az olaszok is, a horvát kétkapun én csak a végén voltam itt, egy kétkapun, de ahogy láttam, azért ők is elég erősek fizikálisan. A görögökkel vagyunk egy csoportban, róluk is vannak információink, videóink, úgyhogy sikerült jól feltérképeznünk a csapatot.

- És ezek alapján hol a helyünk?

- Ezek alapján? Hát ugyanúgy azt tudom mondani, hogy a négy közé kell jutnunk és mondom; onnantól csak fölfelé.

- Csapatkapitányként milyen teendők várnak rád kint?

- Igyekszem majd összetartani a társaságot. Minél többször tervezek csapatmegbeszélést, kinek milyen gondolata van a meccsek előtt, ki mit tud hozzátenni és ki mit érez. Próbálom a csapatösszhangot még inkább összekovácsolni, főleg úgy, hogy már kint vagyunk. Ezen kívül még így pontosan nem tudom, de eleget fogok tenni a csapatkapitányi szerepnek, úgy érzem.

- Sok sikert kívánok ehhez is, a szereplésetekhez is, és azt kívánom, hogy örömmel térjetek haza és legyen mit ünnepelni!

- Köszönöm szépen!

- Köszönöm!

(Lejegyezte: Vona Lilla)



Pohl Zoltán a vlv-nek


- Szervusz Zoli, köszöntelek a vlv kamerája előtt. Érdeklődöm; hogy vagy? Milyen a csapat? Mik a várakozásaid? Mire készülsz?

- Rendben vagyok teljesen, jól sikerült a felkészülés, igaz elég hosszú volt, tizenkét hét, ezt nem szoktuk meg azért, de annak ellenére, hogy a csapat kicsit fáradtnak érzi magát most már a végére, szerintem összeszedjük magunkat és a legjobb formánkban leszünk.

- Milyen világbajnokságot vársz? Van már rutinod, voltál nagy külföldi versenyeken.

- Tavaly voltam az Eb-n, az volt az első világversenyem, meg az egyetlen is. Igazából az a célunk, hogy a csoportban az első helyet elérjük, utána a fő cél nyilván a négy közé jutás, aztán utána bármi lehet igazából, főleg ezeknél az új szabályoknál. Erősebb a mezőny, és kevesebb a különbség a gyengébb csapatok és az erősebb csapatok között is.

- Mi az, amivel elégedett lennél a végén? Őszintén.

- Őszintén? Négy közé jutni mindenféleképpen szeretnék...

- Elégedett lennél azzal?

- Nem lennék elégedett. Legjobban az első hellyel lennék elégedett, az arannyal.

- Jó, hát azt kívánom, hogy sikerüljön, és találkozunk a hazajövetelkor.

- Köszönöm szépen.

- Jó utat!

(Lejegyezte: Vona Lilla)



vlv-képek


A magyar válogatott:

Kardos Gergely, Vogel Soma (kapusok),
Kalanovics Balázs, Kolozsi Marcell, Kovács Gergő, Manhercz Krisztián, Nagy Ádám, Pohl Zoltán, Sedlmayer Tamás,  Vogel Simon,
Zalánki Gergő (mezőnyjátékosok).


A szeptember 4-én kezdődő almati U20-as világbajnokság csoportjai:



A B csoport programja (időpontok magyar idő szerint, a helyi idő négy órával előrébb jár):

Szeptember 4., péntek

07.40 Magyarország-Görögország

Szeptember 5., szombat

06.00 Kína-Magyarország

Szeptember 6., vasárnap

13.00 Magyarország-Japán

Szeptember 7., hétfő

10.20 Hollandia-Magyarország

Szeptember 8., kedd

A magyar válogatott szabadnapos.

Csoportgyőzelem esetén a magyar csapat két teljes napot pihenhet, legközelebb szeptember 10-én, csütörtökön 14.20-kor játszik az elődöntőbe jutásért. Az ellenfél az A csoport második helyezettje-D csoport harmadik helyezettje párharc győztese lesz, tehát szinte biztosan vagy Horvátország vagy Montenegró.