FACEBOOK

Ferihegy - Aranyérem lógott mindenkinek a nyakában

Ferihegy - Aranyérem lógott mindenkinek a nyakában
hozzászólás, 2015.07.16.

Húszegynéhány órás utazást követően hazaérkezett a kvangdzsui Universiadén győztes magyar válogatott. Ferihegyi grand slam-riport, mind a 13 játékos és a két szakmai vezető nyilatkozata a vlv-nek:

Diapolo

A szövetség kitett magéért: nem csak virágokkal köszöntötték a nyakukban aranyéremmel kisétáló bajnokokat, hanem egy szép tortát is kapott a csapat. Különleges cukrásztermékről van szó, a teteje a kvangdzsui dobogó legfelső fokán álló magyar csapatot ábrázolja. A kép anyaga nyilván marcipán vagy valami más, de mindenképpen nagyon édes dolog.

Elsőként egyébként Vincze Balázs lépett ki az ajtón, őt Mátéfalvy Csaba követte. Aztán jöttek sorban, véletlenül valamennyi játékosnak a nyakában lógott az aranyérem, hogy hogy jutott pont ez az eszébe mindenkinek - nem is értem.

A családtagok nagy ovációja övezte a folyamatos érkezést, majd pár másodperc jutott mindenkinek a "közelebbi kapcsolatteremtésre", s a fiúkat máris megtámadták  az újságírók. Láthatóan boldogan nyilatkozott mindenki, a többség számára pályafutásának eddigi csúcsa volt ez az eredmény, de hogy mindenkinek egész életre szóló elmény volt az Olaszország elleni döntő, az biztos.


vlv-képek


VINCZE BALÁZS a vlv-nek:

- Mi történt veletek azóta, hogy legutóbb beszéltünk?

- Megünnepeltük csapatszinten a győzelmet, és utána összeszedtük magunkat, hogy ezt a huszonegynéhány órás utat túléljük.

- Ez sikerült, de gondolom nagyon fáradtak vagytok. Most, amikor még nincs úgy leülepedve, hogy értékeled ezt az eredményt? Akár a két évvel ezelőttihez képest, akár önmagában.

- Jónak értékelem. Több tapasztalatom volt arra vonatkozóan, milyen egy ilyen versenyen vezetni egy csapatot, a felkészülést összerakni. Ebben a két évvel ezelőtti kazanyi Universiade sokat segített, akár avval kapcsolatban, hogy milyen technikai eszközökre van szükségünk, vittünk projektortól kezdve, gumiköteleket, ólomövet, hogy teljessé tudjuk tenni a felkészülési időszakokat, és ezt abszolút ki tudtuk használni. Vittünk energiaitaltól, zselétől kezdve mindent, hittünk abban, hogy ezek is segíteni fognak, és biztos, hogy segítettek is. Úgyhogy jó emlékek maradtak mindenképpen, nyilván tudjuk azt, hogy az Universiade nem Eb, nem vb, nem olimpia, de azok, akik ezen a tornán részt vettek, mind győzelemre törtek.

- Mi az ami a legnagyobb élmény volt? Gondolom a döntő körül lehet keresni ezt a pillanatot…

- Talán az, hogy rizikós volt Botond becserélése, nem azért mert a Botond nem jó képességű kapus, hanem hogy egyáltalán elkapja-e a ritmust, vagy sem, de ha lehet azt mondani, az egész felkészülés alatt, az Universiaden is, meg még az azt megelőző törökországi tornán is abszolút így lett ez felépítve, hogy amikor szükség van erre, be tudjon menni, függetlenül attól, hogy például az ausztrál meccset végigvédte. Kapott ő is feladatot, és a legnagyobb örömmel az tölt el, hogy fizikálisan minden játékos a döntőt a magáénak érezheti.

- Tudod-e, hogy hol lesz két év múlva Universiade?

- Tudom, persze, hogy tudom Tajvan, Tajpej. Nekem lezárult most a feladatom, aztán, hogy két év múlva mi lesz, az majd elválik.

- Köszönöm szépen, gratulálok!

(Lejegyezte: Kerbi)


MÁTÉFALVY CSABA a vlv-nek:

- A kapusoknak egészen különleges szerepe volt ezen a tornán. Erről és az egészről szeretnék kérni egy rövid értékelést.

- Nagyon örültem, hogy Balázs felkért és ezzel a csapattal lehettem. Nagyon szimpatikus volt Balázs, a csapat, maga a cél, amiért hívtak, ezért vállaltam el. Nem is csalódtam. Keményen dolgoztunk végig a fiúkkal, a kapusokkal. Nem gondoltuk volna, hogy ekkora szerepük lesz a végén, és sokat jelentett, hogy nagyon jól kiegészítették egymást. Azt hiszem, ez a legjellemzőbb az egész tornára. De valahol készültünk is erre, folyamatosan cseréltük a kapusokat - mintha érezte volna Balázs, hogy ez lesz a végén. Nagyon jól védtek végig. Dávid kimagaslóan teljesített nagyon sok meccsen, többet is a nagyon jó védéseinek köszönhetően tudtunk megnyerni. A végén, az olasz meccsen Balázs becserélte Botondot, aki segített abban, hogy megfordítsuk a meccset - persze a többiek is kellettek hozzá, de Botond védései nagyban hozzájárultak a fordulathoz. A sors furcsa fintora, hogy a végén, az ötmétereseknél vissza lett cserélve Dávid, és ő fogta meg a győztes ötméterest! Úgyhogy az egészet egy rózsaszín keretbe lehet foglalni.

- Hogy élted meg a döntőt?

- Úgy, ahogy a többit. Az egész környezet nagyon hasonlít egy olimpiához. Persze más szintű csapatok vannak, de maga a körítés olyan, mintha olimpián lenne az ember. Úgyhogy volt egy kis déjá vu érzésem az egész két és fél hét alatt. Az ötméteresekig jól bírtam. Elég sok döntőt játszottunk a nagy válogatottal, de egyik sem végződött ötméteresekkel, úgyhogy nekem ez volt az első "ötös" győzelmem. Ott már felmondták az idegeim a szolgálatot, az utolsó két büntetőt már nem is tudtam nézni. Videóról néztem vissza Bisztró védését, meg Tamásnak a gólját.

- Honnan tudtad, hogy vége van?

- Onnan, hogy elkaptak, és elkezdtek rángatni a medence felé...

(Lejegyezte: Szita Mónika)


SÁNTAVY MÁTÉ a vlv-nek:

- Hihetetlenül nagy élményt jelentett ez a torna. Nagyon nagy megtiszteltetés volt, hogy bekerültem ebbe a csapatba, megnyerni pedig..., fantasztikus. Leírhatatlan az az öröm, az a boldogság, amit utána éreztem. Büszke vagyok az egész csapatra, nagyon szépen köszönjük a kinti szurkolóknak és azoknak is, akik itthonról szurkoltak nekünk.

- Gondolom, hogy ez az eddigi pályafutásod csúcsa.

- Igen. Annak nevezhetjük.


CHILKÓ MÁRTON a vlv-nek:

- Az első gondolat az, hogy örülök, hogy hazaértünk. Teljesítettük azt, amiért kiutaztunk és ez így egy életre szóló élményt jelent mindannyiunknak. Szeretném megköszönni a csapatnak, a csapattársaimnak, hogy így álltak hozzá ehhez a három és fél héthez, meg az azt megelőző időszakhoz, úgy gondolom, hogy csapatként mentünk el és csapatként tértük haza, győztes csapatként, nagybetűs csapatként. Mindenkinek szeretnék gratulálni, köszönöm, azt, hogy együtt lehettem a többiekkel és az edzőknek is, hogy dolgozhattam velük.


ZALÁNKI GERGŐ a vlv-nek:

- Jó volt, főleg, hogy a vége így sikerült! Én még csak Isztambulban kezdtem el edzeni, akkor vettük le a kezemről azt a fémet, ami mereven tartotta, úgyhogy az első meccseken még nem is játszottam, de úgy gondolom, hogy utána sikerült jól beilleszkednem a csapatba, voltak jó mérkőzéseim.

A többieknek személyesen is elmondtam, hogy nagyon sokat köszönhetek nekik, türelmesek voltak velem, mindenkinek volt hozzám egy-két biztató szava, hogy minden rendben lesz, mire kell, oda fogok érni meggyógyul a kezem. És a végére így is lett, valóban száz százalékosan tudtam játszani!


KOVÁCS GÁBOR a vlv-nek:

- Mit lehet ilyenkor mondani?? Megynertük! Gratulálok az egész csapatnbak! Fantasztikus élmény volt. Már a három és fél héttel ezelőtti kiutazástól kezdve óriási élmény volt ezzel a társasággal dolgozni és mindent "kerekké tett", hogy aranyéremmel tudtunk hazajönni.

- Mi volt a legnehezebb?

- A döntő. Az elég nehéz volt.

- Ennél lehetett volna egyáltalán nehezebb?

- Talán ha nem 4:0, hanem 5:0 lett volna az olaszoknak az első negyedben..., akkor még egy kicsit nehezebb lett volna, de így is elég idegőrlő volt.


BARABÁS BOTOND a vlv-nek:

- A döntő szörnyen vegyes érzelmeket váltott ki belőlem, életem egyik legváltozatosabb meccse volt, feszültséggel, egy kis szomorúsággal, izgalommal, hihetetlen adrenalinlökettel. És nyilván a végén a nagy örömmel. Az elején feszültek voltunk, látszott mindenkin, hogy átérzi a döntő súlyát, 4:0-nál volt egy kis szomorúság, de nagyon rövid ideig tartott, mert ahogy az első gólt belőttük, lehetett érezni, hogy minden megváltozik. A félidőben megbeszéltük, hogy akkor most ennek itt vége, teljesen új dolog következik és megnyerjük a meccset. Onnantól jött az izgalom és számomra meg az adrenalinbomba, amikor Balázs szólt, hogy Botond, akkor most be kell állnod. Aztán a végén amikor Tomi belőtte az utolsó ötméterest, jött a hihetetlen öröm és az euforikus állapot, úgyhogy nagyon vegyes volt érzelmileg az egész, de nagyon örülök utólag.

- Köszönöm szépen.

(Lejegyezte: Zsigmond Orsi)


BISZTRITSÁNYI DÁVID csapatkapitány a vlv-nek:

- Huszonöt nappal ezelőtt elindultunk egy olyan tervvel, amit nyilvánosságra is hoztunk pont a te kamerád előtt, hogy a hivatalos cél a négy közé jutás, de igazából az aranyéremért mentünk. Azt elhoztuk. Emellett nagyon fontos, hogy rengeteg olyan élménnyel gazdagodtunk, amit minden sportoló megirigyelhet. És ha valamiért megérte elkezdeni, akkor az ez volt.

- Ha az egészre visszaemlékszel, mi volt a legnehezebb? Az ötméteres-párbaj?

- Nekem a kritikus pont Törökországban volt. De ez kulisszatitok:) Nyilván a csapaton belül tudjuk, meg a stáb tudja. Nekem ott volt egy hullámvölgy, egy mélypont, de onnantól kezdve szerencsére minden a helyére került. Sokat beszéltünk és sokat emlegetjük, hogy csapat, csapat, csapat, de tényleg nem volt olyan probléma, amit ne tudtunk volna megoldani igazi csapatként. Nagy élmény volt ilyen emberekkel együtt játszani.

(Lejegyezte: Szita Mónika)


HALEK MÁRTON a vlv-nek:

- Nagyon jól éreztem magam a srácokkal és megnyertük az Universiádét ami a legfontosabb! - ha két mondatot kell mondani akkor ezt mondanám.

- Most őszintén, amikor kimentetek mennyire bíztál abban, hogy sikerül arannyal visszajönni?

- Én nyerni mentem, abszolút nyerni mentem, az ezüsttel is csalódott lettem volna már.

- Mi a legnagyobb élményed?

- Hát, nyilván felállni a dobogó legfelső fokára, mindenki ezt mondaná, de jó volt minden, megismerni a srácokat. Nagyon jó volt az egész.

- Hogy fogsz erre visszaemlékezni hogy ha leülepszik minden?

-  Nagyon kedves emlék lesz számomra, kemény meccsek, iszonyat hajtás egymásért. Így.

- Köszönöm szépen.

(Lejegyezte: Zsigmond Orsi)

BÁTORI BENCE a vlv-nek:

- Örülök, hogy végre itthon vagyunk. Nagyon hosszú volt. A három és fél hét és maga a hazaút is. De szerintem mindent feledtet ez a mérhetetlen boldogság, amit most mindenki érez.

- Ott kint a győzelem után a hazai visszhangokból mit éreztetek?

- Ahhoz képest, hogy te tudósítottál, meg volt egy-két hely, ahol tudósítottak - de nem volt ez jellemző -, a győzelemnek nagy visszhangja volt, és csodálkoztunk, hogy mindenhol fent volt. Nagyon sok helyről gratuláltak.

- Mi az, amire vissza fogsz emlékezni? Talán az egyetlen vagy, akinek ennél nagyobb sikere is van, hiszen felnőtt világbajnok vagy. Mi fog megmaradni neked?

- Ez a három és fél hét biztosan. Az élmény, ahogy kimentünk, és ilyen rövid idő alatt csapattá kovácsolódtunk. Rengeteget dolgoztunk, rengeteg meccset játszottunk - nem csak a török tornán, hanem kint, az Universiadén is. Az fog megmaradni, hogy hatalmas élmény volt egy ilyen csapatban játszani, ahol mindenki ennyire küzd a sikerért, és a végén meglett az eredménye. Azért ez mindig nagyon jó dolog.

(Lejegyezte: Szita Mónika)

SZENTESI ÁDÁM a vlv-nek:

- Töfi, gratulálok az aranyéremhez, a torna alatt nem volt alkalmunk beszélni, így először az egész Universiadéról kérnék egy értékelést! Hogy érezted magad? Milyen volt az egész atmoszférája?

- Nagyon-nagyon boldog vagyok, mert az egész felkészülés során remek társaság tagja lehettem. Volt, akiket már korábbról ismertem, őket nagyon szeretem, akiket pedig most ismertem meg, őket megszerettem. Nagyon örülök, hogy részese vagyok ennek a társaságnak, nagyon jó emberek között lehettem, amellett hogy kiváló sportolók. Az elutazástól számítva elég hosszú idő telt el, elég sok meccset is játszottunk, fizikálisan nagyon fárasztó volt. Sérülésekkel is bajlódtunk, és teltek múltak a napok, egyre fáradtabbak voltunk, de szerencsére a végére egy nagyon jó dolog kerekedett ki belőle. Már a torna elején is nagyon együtt volt a társaság, amikor a csoportgyőzelem szempontjából voltak nagyon fontos meccseink, és a végén is, amikor újra éles meccseket kellett játszani. Az egész tornát egy parabolához tudnám hasonlítani, mert az elején és a végén kellett a csúcsforma, közte voltak azért könnyebb meccseink, a brazil, a koreai, de talán még a japánt is ide sorolhatjuk, bár ők egy érdekes stílust képviselnek. Utána megint nagyon magas szintre kellett feljönni, az USA ellen és hát a döntőben az olaszokkal szemben. Örülök, hogy cipelhettem a zongorát ezen az Universiadén is. Szerintem ebben a szerepben jól működök.

- A kazanyi győzők között is ott voltál, sőt ott te lőtted a győztes gólt, itt pedig egy végletekig kiélezett meccsen szereztétek meg az aranyat. Melyik volt a nehezebb? Melyik az értékesebb számodra?

- Szerintem ne vonjunk párhuzamot a kettő között. Azon kívül, hogy Universiade és azonos volt az edzői stáb, semmi közös nincs a kettőben. Az egy másik társaság volt őket is nagyon szerettem, nagyon szeretem ezt a csapatot is, mind a kettőt a magaménak érzem. Az előző egy kicsit a meglepetés erejével hatott, úgy a közvéleményre, mint ránk is, ez azért várható volt.

(Kerbi)
JANSIK SZILÁRD a vlv-nek:

- Óriási élmény volt, nagyon boldogok vagyunk. Kimondatlan célunk volt, sőt, igazából ki is mondtuk, hogy nyerjünk. Nagyon örülök, hogy ennek a csapatnak részese voltam, maradandó élmény volt, erre biztos, hogy mindig emlékezni fogok. A vízilabda területén ez volt életem eddigi legnagyobb élménye.

- A döntő volt a legizgalmasabb része?

- Az biztos. Nem úgy kezdtünk, ahogy szerettünk volna, kicsit izgultunk, görcsöltünk és ez meg is mutatkozott az eredményben. Azt gondolom, hogy a védekezéssel olyan nagy gond nem volt, de támadásban egyszerűen semmi nem sikerült, bátortalanok voltunk. Félidőben 1:4-nél fordultunk, akkor összenéztünk, kiabáltunk egy nagyot, eldöntöttük, hogy megcsináljuk. Nem azért jöttünk, hogy egy sima döntőben kikapjunk. És tényleg, amit a harmadik negyedben csináltunk, az valami fenomenális volt.
ILLÉS SÁNDOR a vlv-nek:

- Amikor még az első edzés után, az Universiade felkészülés elején megkérdezted, hogy milyen helyet foglalna el nálam egy Universiade érem vagy egy jó eredmény, akkor azt mondtam, hogy ez a legnagyobb eredményem lenne. Így érzek most is, s ez aranyérem még szebbé tette a képet. Az az igazság, hogy ez a három és fél hét - ugye a törökországi túrával együtt - nagyon kemény volt, Mikor megérkeztünk a faluba, akkor a több olimpiát is megjárt, Mátéfalvy Csaba mondta, hogy szerinte az fogja megnyerni a végén, amelyik a legtovább tud csapat maradni, a legtovább tud fegyelmezett maradni és leginkább alkalmazkodni tud a körülményekhez. Így utólag úgy érzem, teljes mértékben igazolódott, amit mondott, mi alkalmazkodtunk a legjobban a körülményekhez, kezdve attól, hogy megváltozott a menetrend, az időjáráson keresztül a lakásokig, az edzés lehetőségekig, úgyhogy azt hiszem, ez fontos összetevője volt a győzelmünknek.

- Azért gondolom, hogy jól is kellett játszani, meg döntő szituációkban nagyon fontos döntéseket hozni.

- Igen. Szerintem a 9 meccs alatt egyszer se játszottunk száz százalékosan, úgy hogy parádézva mindenki a legjobbját nyújtotta volna. Az utolsó két meccs az eredmény szempontjából is szoros volt, de belülről is nyögvenyelősnek tűnt egy bizonyos ideig és amikor átszakadt egy gát vagy jött egy jó megoldás, elindultunk fölfelé, mindenkinek megjött az önbizalma és húztuk egymást - na akkor játszottunk igazán jól. De nagyon jó ellenfeleink voltak, én azt gondolom, hogy annak ellenére, hogy ez egy Universiade volt, nagyon-nagyon sok válogatott remek csapattal jött el. Junior világbajnokoktól kezdve, BL-győzteseken keresztül, topligákban játszó játékosok, úgyhogy szerintem kemény torna volt nagyon.

- Nagyon szépen köszönöm. Gratulálok!

(Lejegyezte: Zsigmond Orsi)

LŐRINCZ BÁLINT a vlv-nek:

- Igazság szerint úgy indultunk neki ennek az Universiadénak és úgy kezdtük meg a felkészülést, hogy szeretnénk megnyerni, szeretnénk aranyéremmel hazatérni. Egy-két játékosnak már volt Universiade-aranya, nekem személy szerint nem, ez is borzasztóan motivált, mert nagyon szerettem volna egy aranyérmet az Universiaderól, hiszen még soha életemben nem voltam ilyen eseményen.

Az is nagy motiváció volt számomra, hogy nagyon jó csapatba kerültem, nagyon jó barátaimmal játszhattam együtt. Akivel pedig még nem ismertük egymást, azzal pedig nagyon jó kapcsolatot teremtettünk, nagyon jó barátom lett ezáltal az esemény által és a felkészülés során, amit közösen csináltunk végig. Hiszen azt azért fontos hozzátenni, hogy három és fél-négy hete indultunk el otthonról és össze voltunk zárva éjjel-nappal, hihetetlen, hogy kibírtuk egymás mellett szeretetben, békességben. Ez is mutatja, hogy nagyon jól összeszokott csapat ez. Mindehhez hozzá tartozott az is, hogy a háttérben ott voltak a családtagok, a szeretteink, nagyon sok támogatást nyújtottak itthonról, ami segített abban, hogy jó teljesítményt nyújthassunk, nagyon köszönöm nekik!

Magáról a tornáról: jól indult az olaszok ellen, utána éreztem a csapaton egy kicsit, hogy kezdünk fáradni. Volt egy pici hullámvölgy, hiszen sokat edzettünk ebben az időszakban. Balázs tudatosan a végére akarta a csúcsformát kiélezni. Így elég döcögősen vettünk egy-két akadályt, de az a lényeg, hogy vettük és sikerült a csoportelsőséget bezsebelni, ami azt jelentette, hogy könnyebb ágra kerültünk. Aztán ez az ág nem is volt olyan könnyű, hiszen a japánokkal játszottunk a négy közé jutásért, s lehet, hogy az eredmény szempontjából simának mondható győzelem lett, de nagyon megizzadtunk, nagyon kemény volt az a japán csapat. És jött az elődöntő az USA-val, ahol az eredmény már önmagáért beszél, a végén tudtunk először vezetni a meccsen. Sikerült egy nagyon kiélezett csatában eggyel győznünk és az olaszokat a végén..., hát..., nem hazudok, hogyha azt mondom, hogy sokan már temettek minket 0:4-nál, de a csapat erejét mutatja, hogy fel tudtunk állni, végig küzdöttünk, egymásért harcoltunk a vízben, egymásért beledöglöttünk a vízbe, s ez meghozta azt, hogy aranyérem lett a vége. Hittünk egymásban, hittünk Balázsban, hittünk a stábtagokban, Mátéfalvy Csaba nagyon nagy munkát fektetett ebbe az egészbe, videókat csinált folyamatosan, Eszlári Gergely masszőr munkája, Kocsis Koppány is rendkívül sokat segített, Beck Gyuri, szóval mindenkit meglehetne említeni, az egész háttérmunkát a teljes stáb nagyon kitett magáért és minden egyes tagnak nagy szerepe van ebben az aranyéremben.

(Lejegyezte: Zsigmond Orsi)

SEDLMAYER TAMÁS a vlv-nek:

- Nekem ez volt az első Universiadém, úgyhogy magára a rendezvényre is nagyon kíváncsi voltam, hiszen ez az egyetemisták olimpiája. Hatalmas élmény volt, de amit a legérdekesebbnek tartok, az nem a faluval, vagy a rendezvénnyel kapcsolatos. Gyakorlatilag egy hónapunk volt felkészülni a tornára és én úgy érzem, hogy ennek ellenére ez a csapat olyan szinten összeszokott, hogy, nem is tudom..., mintha egy egész nyarat együtt készült volna. Jól mutatja ezt az is, hogy figurák nélkül is, ha volt egy bemozdulás, ment oda a labda, tudtuk, hogy hova kell adni, hova kéri a másik. A vízben, de a parton is, az emberi kapcsolatok terén olyan szintre jutott el ez a csapat, hogy ez óriási élményt jelentett. Biztos vagyok abban, hogy erre nagyon sokáig emlékezni fogok.

- A döntő után beszéltünk, most, miután kicsit leülepedtek a dolgok, van-e bármi, amit még kiemelnél?

- Továbbra is tartom azt, hogy 0:4-nél sem éreztem senkin, saját magamon se a kétségbe esést, az elbizonytalanodást, pontosan tudtuk, hogy mit kell tennünk azért, hogy megfordítsuk a meccset, hiszen azért utaztunk oda, hogy megnyerjük a tornát.


vlv-képek