FACEBOOK

Tóth Márton a Reggeli Startban

Tóth Márton a Reggeli Startban
hozzászólás, 2015.06.05.

Újra elmesélte klubváltásának történetét Tóth Márton, aki a bajnoktól a Ferencvárosba igazolt. További részletek váltak ismertté.

Diapolo

A Szolnok is szerette volna több évre meghosszabbítani szerződését, Debrecenből is kapott ajánlatot és az OSC-vel is tárgyalt az Eb-ezüstérmes Tóth Márton, aki barátsággal vált el a szolnoki klubtól.

Tóth Marci újra világossá tette: egyéni ambícióit vette figyelembe, amikor a Fradi ajánlatát fogadta el. Szeretne ugyanis visszakerülni a válogatottba, de ahhoz, hogy meggyőzze Benedek Tibort, keveset volt vízben a szolnokiaknál, amit ő maga is érthetőnek nevezett, lévén szó a világ egyik legjobb csapatáról. Ráadásul centerként lehet esélye Rióba eljutni, az elmúlt év során viszont nem elsősorban ezen a poszton szerepelt.

Benedek Tibort tájékoztatta, amikor meghozta döntését. Mostantól pedig mentálisan is egyszerűsödik a felkészülése, hiszen csak egyetlen poszt gyakorlására kell készülnie, száz százalékosan erre koncentrálhat.

Az FTC-nek a következő klubszezonban három fronton kell helytállnia, hiszen nemzetközi kupában (az Eurokupában) is indul. A hazai bajnokságot illetően a cél a legjobb négy közé jutás, ami Tóth Marci szerint teljesíthető, s ha emellett sikerül a "három nagytól" pontot, pontokat rabolni, akkor sikeres lesz a Fradi számára az új bajnoki évad.

A teljes beszélgetés:

 

A FRADI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA