FACEBOOK

Éremért utaznak az egriek

Éremért utaznak az egriek
hozzászólás, 2015.05.26.

Szerdán reggel 6 órakor indulnak az egriek Barcelonába, a BL final six helyszínére. A készülődés itthon is nagy: szurkolói zóna lesz a Dobó tér.

A belváros egyik kávézójában tartotta meg a BL hatos döntőjével kapcsolatos sajtótájékoztatóját kedden a ZF-Eger.

A csapat felkészülten indul útnak, a játékosok megszabadultak a folyamatos meccsek okozta tehertől - bár a vezetőedző szerint a bajnoki döntő valószínűleg a nemzetközi szereplésre "ment rá", hiszen az elődöntő időszakában a csapat nem bírta a kettős terhelést, kikapott az OSC-től.

A játékosok kicsit pihenhettek is, majd teljes erővel a Dubrovnik elleni csütörtöki meccsre készültek. Ennél tovább senki nem gondolkodik, de Dabrowski Norbert a vlv-nek elárulta: mivel a Primorje Rijeka és a Jug Dubrovnik játszotta a horvát bajnokság döntőjét, nem csak a Jug videóvágásai szerepelnek az utazó csomagban, hanem a Primorje játéka is "automatikusan feltérképeződött".

Az egrieket sokan elkísérik (egy gyerekcsapat is), aki pedig itthon drukkol, megteheti a Dobó István téren, ahol 4x7 méteres kivetítőn mutatnak minden élőben sugárzott meccset, lesznek játékok, lehet enni, inni - mi kell még?

VLV-VIDEÓK:


Dabrowski Norbert a vlv-nek


- Szervusz Norbi! Hát itt vagyunk Egerben, megmutatjuk a biciklidet is az olvasóközönségnek; íme, Dabrowski Norbert biciklije.

- Csodálatos.

- Ezzel jöttél?

- Igen.

- Na, hát Norbi. Mennyire vagy ideges?

- Most nem vagyok még, de már azért kezdem érezni a gyomrom. Ez általában mérkőzések napján szokott lenni, de ma itt is, meg azért a napokban máshol is érzem a városon meg a saját csapatomon is, hogy egyre nagyobb a várakozás, úgyhogy jó lenne már ott lenni Barcelonában és elkezdeni.

- Szakmai szempontból mondj valamit: az első meccs a legfontosabb, ez egyértelmű, hiszen ha az nincs meg, akkor nem nagyon lehet már folytatás. Hogy tudtatok felkészülni? Mire számítasz? Milyen mérkőzés lesz? Mekkora csata? Sok kiállítás, kevés gól? Hogy lesz?

- Felkészülni fel tudtunk, mert most sok időnk volt, mivel nem játszottunk bajnoki döntőt. A horvátok csépelték egymást még tegnapelőtt is, majd eldől, hogy mi a jobb, az, hogy ők mérkőzésben lesznek, vagy mérkőzésekből jönnek, mi meg pihenőből. Úgy érzem, hogy az első, illetve az első két negyed nagyon fontos lesz, mert az biztos, hogy ők jobban ritmusban lesznek, mint mi. Úgyhogy túl kell élni ezeket a rohamokat az elején, és akkor az fizethet a végén, hogy ők elfáradnak. Nyilván láttam a döntőket, a Dobud nélküli játékuk elsülhet nekik jól is, meg rosszul is. Látszik, hogy amikor a Rijeka jól reagált rá, akkor elég gyengén ment nekik a támadójáték, amikor viszont sikerült megjátszani azt a mozgásos játékot, amit Dobud nélkül játszanak, akkor meg erre elég nehéz válaszolni védekezéssel. Nyilván ez játékvezetői felfogás kérdése is, hogy most válaszoljak; nem tudom, hogy mire számítsak, mert ha akceptálják a játékvezetők a sokmozgásos játékukat, akkor sok hátrány lesz, de én úgy érzem, a mi feladatunk az, hogy reagáljunk mindenre, és "egyenlő pályát" csináljunk annak a két bírónak, aki vezetni fogja a mérkőzést.

- Nyilvánvaló, hogy tovább nem gondolkodtok ennél az egy meccsnél, de azért azt hadd kérdezzem meg, hogy a táskában gondolom azért vannak videók mondjuk a Rijekáról is...

- Mivel a Rijekával játszották a döntőt... Az életben mindennek megvan a jó meg a rossz oldala is. A vágások egy külön mappába kerültek a Rijekáról, úgyhogy csak elő kell venni, ha úgy alakul. Viszont nem biztos, hogy a Jug azt fogja játszani ellenünk, amit speciálisan a Rijeka ellen védekezett vagy támadásban csinált. Hogy Bicari bemegy centerbe, az teljesen egyértelmű, nem meglepetés, viszont úgy érzem, hogy a védekezésük lehet más, mint a Rijeka ellen. Szóval megvan minden anyag, remélem, hogy majd a Rijekát kell elővenni.

- A játékosok szemében mit látsz? Mekkora a lelkesedés? Nem hátrány-e, hogy ilyen szintű klubtornán a magyarok közül legalábbis kevesen játszottak? Előny lehet az, hogy az idegenlégiósok viszont igen?

- Én nem választanám ennyire külön, úgy érzem, hogy ez a kilenc új emberrel felálló csapat azért az év végére csapatként működött. Azt érzem rajtuk, hogy nagyon türelmetlenek, mennének már, szeretnének már ott lenni, elkezdeni az egészet. Hosszabb volt a felkészülés, mint általában eddig, úgyhogy az elején a fizikai munka után, a hét közepén kicsit nyafogósabbak voltak, nyűgösebbek, mert elfáradtak, de annak ellenére, hogy már mentek volna, megcsinálták a dolgokat.

- Az idegenlégiósok tapasztalata mennyire hasznosítható?

- Hát itt azt hiszem, hogy Uroson kívül a másik három játékos nyert Bajnokok Ligáját, illetve az Uros meg része volt a Partizánnak tavaly, amikor megverték a toronymagasan esélyes Reccót. Én úgy éreztem egész évben, hogy hasznosíthatjuk azt, amit ők nemzetközi szinten tudnak. Inkább a csapat hullámzásával együtt pont a magyar bajnokságban éreztem náluk is a hullámzást, nagyon remélem, hogy ez így lesz továbbra is, és ott Barcelonában is olyan magas szinten fognak teljesíteni, ahogy az összes BL-mérkőzésen.

- Norbi, jó utat kívánok, és sikeresen térjetek vissza!

- Köszönöm szépen!

(Lejegyezte: Vona Lilla)



Biros Péter a vlv-nek


- Szervusz Péter! Kellene már egy szép nagy nemzetközi siker, neked is, a csapatnak is. Hogy álltok? Foglald össze légy szíves!

- A siker már megvan, azzal ugye, hogy bejutottunk a final sixbe. Nem azt mondom, hogy a minimális célunkat elértük az Euroligában, de ahhoz képest, ahonnan indultunk, ez nagy előrelépés volt. A hangulat kiváló, én úgy érzem, mindenki várja ezt a mérkőzést. Testileg-lelkileg felkészültünk, nyilván a holnapi korai utazás, az nem fog annyira tetszeni, de hát valamit valamiért. Én legalábbis, meg szerintem a többiek is csak egy meccsben gondolkozunk, az a Dubrovnik, ez az első meccs az egészet meg fogja határozni. Mondjuk ezzel nem mondtam újdonságot.

Nyilván szeretnénk nyerni, úgy készülünk, hogy azt az egy meccset megnyerjük. Akkor megjön az étvágy - már eleve megvan az étvágy, csak ha az első meccsen kikapsz, akkor kicsit nehezebb. Én úgy érzem, hogy készen állunk, rendben vagyunk, még annyi kell, hogy ott mindenki friss legyen fejben, de ezt majd ott elintézzük egymás között, meg az ágy meg a pihenés és a versenyláz. Már tényleg mindenki várja, hogy elkezdődjön ez a meccs, nem azt, hogy lejátsszuk, hanem hogy megéljük. Én is már elég rég voltam magas klubszintűűmérkőzésen, úgyhogy én is várom már nagyon. Rég volt 2006, akkor volt utoljára final four döntő.

- Mindenki meggyógyult? Egészségesek a játékosok?

- Cuckovicnak fáj még a háta, a többiek rendben vannak.

- Mivel lennél elégedett a hazautazáskor?  Ha érem van a táskádban, az jó?

- Én azt mondom, hogy nyerjük meg az első meccset, és utána minden lehet ebből a történetből. Úgy érzem, hogy oda kell nagyon-nagyon sok erő és frissesség fejben, testben senkinek nem lesz problémája. Itt a fejbeni dolgokat kell összerakni, és akkor nem lehet probléma. Nem akarok jósolni, mert az nem jó egy sportban. Én az első meccset szeretném megnyerni, és úgy érzem, utána már sínen leszünk.

- Ha az első meccs sikerül, akkor felszabadultok, és még a vártnál is jobb játék lesz?

- Bízom benne. Azért mondom, hogy az első meccs, mert mindenki azt szeretné megnyerni, mert úgy tud építkezni, előre lépni a következő meccsre. Ha nem nyered meg, akkor az egész el van baltázva. Bízom benne, hogy sikeresek leszünk a Dubrovnik ellen. Ez a tíznapos edzés szerintem megfelelő volt ahhoz, hogy sikeresek legyünk.

- Péter, jó utat kívánok, és nagyon bízom abban, hogy sikerül az első és aztán majd meglátjuk!

- Ámen!

- Köszönöm!

(Lejegyezte: Kerbi)



Bárány Attila az egri BL-sajtótájékoztatón


Dabrowski Norbert az egri BL-sajtótájékoztatón


Biros Péter az egri BL-sajtótájékoztatón


Martonné Adler Ildikó alpolgármester az egri BL-sajtótájékoztatón


Fenyves Balázs az egri BL-sajtótájékoztatón

A BL FINAL SIX TÉVÉKÖZVETÍTÉSEI