FACEBOOK

Születésnap is jöhet rosszkor

Születésnap is jöhet rosszkor
hozzászólás, 2015.05.19.

Képzeljék magukat az éppen kedden 17 éves Nagy Ádám helyébe. A tehetséges védőt Benedek Tibor is kiszúrta magának, s a kedd esti kétkapuzás során két félidőt játszatta is csapatában, a meccs másik felében Ádám "eredeti közegében", az U17-es válogatottban szerepelt. Ezek után a matematikai feladvány: hány süteményt kellett ma vinnie a Margitszigetre Nagy Ádámnak?

Diapolo

Mint megírtuk, Benedek Tibor minikertet hívott össze olyan fiatal játékosokból, akikkel vélhetően számol majd a véligatott bő keretében a következő években. A felkészülést együtt végzik a bakui Európa-bajnokságra készülő U17-es válogatottal, a "Horkai-bébikkel".

Benedek Tibor meghívottjai:

Kardos Gergely, Lévai Márton, Vogel Soma (kapusok);
Fülöp Bence, Jansik Szilárd, Kovács Gergő, Manhercz Krisztián, Német Toni, Sedlmayer Tamás (mezőnyjátékosok).


A szövetségi kapitány előre bejelentette, hogy Nagy Ádámmal is számol, ő az U17-esek oszlopos tagja és a tervezett kétkapuk során a meccsek felét az egyik, a másik felét a másik csapatban tölti.

Mint látható, azért a létszám így is elég sovány a komoly edzőmeccsekhez, így a kapitány kereten kívüliként behívta Fejős Róbertet is.

A kétkapu megkezdése előtt Horkai György megbeszélésre hívta össze fiait. Mint később megtudtuk, ekkor ismertette velük a bakui Eb-re utazó 13 játékos nevét.

Az U17-es Eb-csapat (zárójelben a születési évszám):

Bányai Márk (1999, Honvéd), Dévai Kristóf (1998, Vasas) - kapusok
Burián Gergő (1998, Vasas), Fekete Gergő (2000, Debrecen), Kardos Alexander (1998, KSI), Korbán Richárd (1998, Honvéd), Kósa Balázs (1999, KSI), Nagy Ádám (1998, UVSE), Sebestyén Balázs (1998, Tatabánya), Sugár Péter (1999, BVSC), Teleki András (1998, Szolnok), Vadovics Viktor (1998, UVSE), Zerinváry Lóránd (1998, KSI).


Sebestyén Balázs helyzete még bizonytalan, ő ugyanis szemsérülést szenvedett a legutóbbi belgrádi edzőtáborozáson, sorsáról az orvosok döntenek. Amennyiben nem utazhat, akkor Bencz Rolf veszi át a helyét.

VLV-VIDEÓK:


Horkai György a vlv-nek


- Szervusz Gyuri! Úgy hallottam, hogy valamitől nagy nap lett ez a mai, legalábbis az edzés előtt nagyon hosszú ideig tartott az a megbeszélés ott a fánál hátul. Mi a helyzet veletek?

- Az a helyzet, hogy mivel a bakui Európa Játékok keretében lesz az utánpótlás Európa-bajnokság, nagyon hamar le kellett adni az utazó csapatot. Ez olyan, mint egy olimpia, a Magyar Olimpiai Bizottság készíti elő, sokkal hosszabbak az átfutási idők, és muszáj volt leadni. Úgyhogy a mai nappal kijelöltem a Bakuba utazó Eb-csapatot, ami soha nem jó, a legrosszabb az edzőknek, mert ilyenkor ki kell hagyni egy pár embert, akik dolgoztak, ott voltak velünk. E mindig a legrosszabb része az edzői szakmának, de muszáj volt megcsinálni.

- Sok poszton volt gondod?

- Jó a kérdés! Kapusposzton volt gondom, centerposzton volt gondom, és végül is, ami az érdekesség, hogy Fekete Gergő Debrecenből, aki 2000-res születésű, bekerült a csapatba, tizenöt éves, és utazik a csapattal. A másik Teleki Andris Szolnokról, az ő helye viszonylag biztos volt, itt kellett dönteni, ezen kívül még egy kérdéses helyünk van, Sebestyén Balázs, aki megsérült a belgrádi kétkapu során, és össze kellett varrni a szemét. Az ő sorsa a jövő héten fog eldőlni, ha rendben van, akkor utazik, ha nem, akkor meg más fog utazni helyette. Remélem, hogy meggyógyul, és hasznos tagja lesz a csapatnak.

- Elégedett vagy? Jó lesz a csapat?

- Egy kicsit kezdek optimistább lenni, mert most már vannak olyan dolgok, amik az elmúlt hetek gyakorlásának hatására kezdenek arra hasonlítani, amilyennek egy csapat esetében lenniük kell. Tehát például ott vannak a kezek,segítenek egymásnak. Ami már jobb volt Belgrádban, nagyon gyenge volt Bakuban, ott én azt nagyon hiányoltam, és megyünk előre, remélem a következő tornákon még jobb lesz, és egyre jobban fogunk játszani, nem lesznek sérülések, már semmi nem fogja akadályozni, a munkát, úgyhogy optimista vagyok

- Köszönöm szépen!

(Lejegyezte: Kerbi)



Nagy Ádám a vlv-nek


- Szervusz Ádám, köszöntelek a VLV kamerája előtt! Először is gratulálok, ma van a 17. születésnapod. Na, most az a furcsa helyzet van, hogy a nagy válogatott kerethez is meghívót kaptál, és ezt a mostani edzőmeccset úgy abszolváltad, hogy gyakorlatilag végigjátszottad hol a fiataloknál hol a nagyoknál - akik egyébként szintén fiatalok- és ebből következően, jó nagy adag süteményt kellett hozni. Arra kérlek, hogy mutatkozz be, mióta vízilabdázol, mi a posztod, hol vagy!

- Köszönöm szépen a köszöntést! Kilenc éve kezdtem, az UVSE-ben, és most is ott jászom. Kiskorom óta imádom a labdát és a vizet. A nevelőegyesületem az UVSE most már, kivált az UTE-ból és tavaly februárban kerültem be a válogatottba, akkor a ’96-os válogatottba.

- Mi a posztod? Mit szeretsz a vízben csinálni?

- Bekkelek elvileg, de sok helyen kikötök még. Legjobban a meccseket szeretem, azon belül is a lövést, és a társaságot, ami miatt nagyon szeretem a 

vízilabdát.

- Na most, nem tudom, hogy eljutott-e hozzád, de nagyon sok szakember azt mondja, hogy az egyik legtehetségesebb fiatal játékos vagy. Tényleg kiemelkedő tehetségnek tartanak, a között a két-három játékos között vagy, akiktől sokat várnak. Tudsz-e erről? Nem rak ez rád terhet?

- Nagyon örülök neki, hogy így gondolnak rám. Igyekszem teljesíteni, mindent megteszek, hogy eljussak a céljaimhoz, amiket kitűztem magamnak, akár a hosszú távú céljaimhoz, mindent megteszek annak érdekében, hogy sikeres legyek.

- Mi a hosszú távú célod?

- Mint mindenkinek, az olimpia, azt megnyerni, vagy legalább egy jó helyezést elérni, világbajnokság Európa-bajnokság, és most idén az utánpótlás Európa-bajnokságon először is szeretnék minél jobban játszani, és jó helyezést elérni.

- Mi a jó helyezés?

- Szeretnénk megnyerni, de én azt mondom, hogy az érem reális.

- Jó szülinapi ünneplést kívánok neked, jó felkészülést, és legyen az a jó helyezés arany Bakuban!

- Köszönöm szépen

(Lejegyezte: Kerbi)