FACEBOOK

Szolnok-OSC bajnoki döntő lesz

Szolnok-OSC bajnoki döntő lesz
hozzászólás, 2015.05.06.

Mindkét elődöntő két meccsig tartott, az OSC bravúros győzelmet aratott Egerben, a Szolnok magabiztosan hozta a Népligetben is a kötelezőt a szépen helytálló Fradi ellen. Érdekesség, hogy az összes helyosztó két meccs után befejeződött, már csak a bronzpárharc és a döntő van hátra. Eredmények, nyilatkozatok, fotók, gólok folyamatosan.

Diapolo

Bajnoki elődöntő, második mérkőzés

Eger-OSC 10:11 (3:4, 2:2, 2:4, 3:1)

Eger, Bitskey uszoda, v.: Kun, Molnár P.
Eger: Mitrovics, Cuckovics, Hosnyánszky 1, Szivós, Vapenszki 1, Hárai, Biros P. 1. Cs.: Angyal 1, Zalánki, Lőrincz, Csuk 1, Erdélyi 4, Bedő 1. Vezetőedző: Dabrowski Norbert
OSC: Bisztritsányi, Bátori 1, Kayes 2, Juhász, Hegedüs, Gór-Nagy 1, Bundschuh 1. Cs.: Decker Á., Kovács G. 1, Graham 2, Salamon 3, Drasko Brguljan. Vezetőedző: Vincze Balázs
Gól – emberelőnyből: 6/13, ill. 3/8
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. –
Kipontozódott: Bundschuh (19. p.), Gór-Nagy (26. p.), Brguljan (27. p.), Decker (32. p.)
Kiállítva cserével, végleg: Juhász (30. p.)

A VLV SZÖVEGES ÉLŐ KÖZVETÍTÉSE

Továbbjutott az OSC 2:0-lal.

A 2014-15-ös magyar férfi bajnokság döntője, a Szolnok-OSC párharc május 12-én, kedden, 19.15 órakor kezdődik az alapszakasz-győztes Szolnok otthonban. A csapatok felváltva játszanak hazai pályán addig, amíg egyikük el nem éri a harmadik győzelmet.

A további játéknapok: május 15 és 18. Ha az első három meccs után még nincs győztes, akkor az újabb mérkőzés május 21-én lesz, ha pedig ekkor 2:2-re alakulna az állás, az aranyérem sorsa Szolnokon dől el május 23-án vagy 24-én (ez még bizonytalan).

A döntő összes mérkőzését közvetíti a DigiSport.


vlv-képek, Monoki Nikolett


VLV-VIDEÓK (DigiSport):

1:0 - Biros gólja

1:1 - Gór-Nagy gólja

2:1 - Erdélyi első gólja, ötméteres

3:1 - Angyal gólja

3:2 - Bátori gólja

3:3 - Salamon első gólja

3:4 - Graham első gólja

3:5 - Bundschuh gólja

4:5 - Vapenszki ejtésgólja

5:5 - Hosnyánszky gólja

5:6 - Kovács Gábor gólja

5:7 - Kayes első gólja

5:8 - Graham második gólja

5:9 - Salamon második gólja

6:9 - Bedő gólja

6:10 - Kayes második gólja

7:10 - Erdélyi második gólja

8:10 - Csuk gólja

9:10 - Erdélyi harmadik gólja

9:11 - Salamon harmadik gólja

10:11 - Erdélyi negyedik gólja, ötméteres



Vincze Balázs a DigiSportnak


- Vincze Balázs áll itt velem szemben, hadd gratuláljak, egy kézfogás itt a kamerák előtt. Nagyon-nagyon kemény munka volt és megcsinálta az OSC és most már tudni fogod, hogy amikor azt kérdezem hogy 35 év. Mi történt 35 évvel ezelőtt utoljára?

- Igen, már a felvezetőben beszéltünk erről, hogy az OSC akkor volt utoljára döntőben.

- Gondoltad volna, hogy ez itt Egerben sikerül és azt amikor azt mondtad itteni felvezető interjúnkban, hogy legyen úgy, hogy a harmadik negyedben, annyival az OSC vezet, hogy nyugodt lehessél, hogy ez tényleg így lehet?

- Persze, azért mondtam, hittem abban amit csináltunk nemcsak az elmúlt egy hétben, hanem az elmúlt kilenc hónapban, hogy sokszor mondtam novemberben nekünk véget ért a BL-szezonunk és onnantól egy cél lebegett a szemünk előtt, hogy ezt a magyar bajnokságot megnyerjük. Ne a döntőbe kerüljünk, megnyerjük. Egy úton tartunk, ahol még az én felfogásom szerint nem értünk végig. Hittem abban, hogy a harmadik negyedben akár 3-4 vezetés is lehet a javunkra, mert láttam, mit csináltak ezek a játékosok az elmúlt időszakban. Abban kevésbé hittem, bár számítottam rá, hogy ahogy négy góllal vezetünk, onnan minden játékosra 10 kilónyi teher nehezedik még és az Eger mindent megpróbált. Bírtuk, bírtuk és sikerült megtartani azt az egygólos előnyt, amivel döntőbe kerültünk.

- Ehhez tiszta szívből gratulálok Vincze Balázsnak és az OSC-nek.

- Mókás volt ez a másfél negyed a végén. Mókás.

- Viszont bátor volt a csapatod és bátran lőttek hátulról.

- Bátran, nagyon keményen játszott és le a kalappal itt a végén, hogy olyan helyzetekben tudott jól védekezni és azt az egy-két lehetőségünket támadásban meg góllal fejeztük be, amivel lehetővé tettük, hogy az utolsó hátrányt kibekkelve nyerni tudjunk.

- Köszönöm szépen, Gratulálok még egyszer.

(Lejegyezte: Zsigmond Orsi)



Dabrowski Norbert a DigiSportnak


- Dabrowski Norbert érkezik, az Eger vezetőedzője. 2008 után nem lesz ott az Eger a bajnoki döntőben. Eddig bírta az erőltetett menetet az Eger.

- Én nem akarom ezt mondani, hogy eddig bírta, mert úgy gondolom, hogy bármit mondanék az most kifogás lenne. Én nem tehetek mást, mint hogy gratulálok az OSC-nek, mert kétszer jobb volt nálunk, azzal, hogy ennek mi az oka, nem most szeretnék foglalkozni.

- De láttad azért, mik voltak a problémás részek ezen a mai mérkőzésen?

- Hát nyilván, de ha ezeket elkezdem most elemezni, kifogás. Én azt gondolom, hogy nem szeretek veszteni, de nem akarok rossz vesztőnek tűnni, úgyhogy azért mondom, egyet tehetek, gratulálok nekik.

- A jobb csapat jutott be a döntőbe?

- Persze, hát kétszer ők nyertek.

- Most ezek után az Eger számára,  azt gondolom, hogy még fontosabb lesz a Bajnokok Ligája. Hogy fogjátok ezt megélni, ezek után a final sixben való szereplést?

- Most talán az egyetlen jó dolog, ha jól tudom a programot, hogy most szombaton nem lesz meccsünk, úgyhogy tudunk pihenni, meg készülni, de szerintem azért ez ettől független, mert azért még mindig messze van, addig még játszanunk kell a harmadik helyért is, úgyhogy még mindig nem foglalkozunk a final sixszel.

- Viszont fel kell ráznod magatokat. Ez lesz talán a legnehezebb feladat?

- Szerintem nem kell felrázni, mert ez egy elvesztett meccs volt és meccsben voltunk a végén, úgyhogy szerintem nem a felrázás lesz itt a lényeg, hanem az hogy hogyan tudunk megint továbblépni.

- Köszönöm szépen, jó munkát kívánok ehhez Dabrowski Norbertnek és sok sikert a Bajnokok Ligájában.

(Lejegyezte: Zsigmond Orsi)

Bátori Bence a DigiSportnak


- Érkezik a mérkőzés legjobb játékosa, egyik legjobb játékosa, ne haragudj, hogy ezt mondom, mert azt gondolom, hogy hihetetlen csapatmunka volt amit az OSC véghez vitt. Fogadd szeretettel a DigiSporttól ezt a kis pezsgőt és az elismerést. Hát neked sok örömöd volt már itt Egerben, most viszont OSC-játékosként örülhettél, gondoltad volna mondjuk egy évvel ezelőtt, hogy ez így alakul?

- Bíztam benne, igen. Köszönöm szépen a gratulációt. Én is úgy gondolom, hogy ezt a csapattársakkal fogjuk elfogyasztani, mert ez egy hatalmas csapatmunka volt és tényleg az utolsó másodpercben az a kiblokkolt lövés az azért volt, mert ennyit tettünk bele a hétköznapokban és nagyon büszke vagyok a csapattársaimra, mert hatalmas munka volt ez.

- Nézzük a mérkőzés egészét. Ugye a harmadik negyedig, én azt gondolom, hogy ott húzott el igazán az OSC, nagyon bátran lőttetek távolról, nem az emberelőnyökre játszottatok, tehát nagyon bátor és önbizalomtól teli csapatot láthattunk és azt gondolom, az hozta meg azt az előnyt, amit utána az Egernek majdnem sikerült, de nem sikerült ledolgoznia.

- Így van igazad van. A harmadik negyedben sikerült, illetve nem sikerült szétnyitnunk azt a bizonyos ollót, amit hogyha szétnyitunk, akkor talán más lehetett volna a vége, de hát szomorú cseppet sem vagyok azért. Azt tudni kell, hogy egy final sixes nagyon jó csapat az Eger, tényleg ők is fantasztikusan játszottak, csak gratuláció illeti őket, de azt gondolom, hogy ebben az elődöntőben föléjük sikerült nőnünk. Az, amiket megbeszéltünk és gyakoroltunk, a harmadik negyedben jött ki leginkább, de azért benne volt az egész meccsben.

- De az is a legvégén azért, hogy az Egernek sikerül kiegyenlítenie, ott mintha egy picit megijedtetek volna hogy már meglehet és hogy följönnek, talán az Egernek sikerül?

- Helyesbítenék, mert nem egyenlítettek ki. Szerintem nem egyenlítettek ki, legalábbis én úgy emlékszem csak feljöttek egy gólra. Nem, ez a csapatnak az erejét és azt mutatja, hogy mi fel voltunk készülve erre, nagyon sokat készültünk ezekre a helyzetekre, nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is és azért tudtunk ilyen szituációban ennyire erősek maradni.

- Bence, gratulálok neked és az egész csapatnak is.

(Lejegyezte: Zsigmond Orsi)



Dabrowski Norbert a Reggeli Startban (Skype-interjú)

FTC-Szolnok 7:9 (2:2, 1:1, 0:4, 4:2)
Népliget, v.: Marosvári, Székely
FTC: Gárdonyi, Avramovics, Katonás 1, Nyéki, Roach, Swift 1, Csapó 1. Cs.: Ernyey, Regős 1, Kolozsi 2, Marnitz G. 1, Pohl, Jansik Sz. Vezetőedző: Varga Zsolt
Szolnok: Nagy V., Gocics, Mitrovics 1, Varga Dénes 3, Jansik D., Kis G. 1, Madaras 1. Cs.: Vámos 2, Mezei, Alekszics, Tóth M., Hangay, Varga Dániel. 1. Vezetődző: Cseh Sándor
Gól - emberelőnyből: 0/6, ill. 3/9
Gól - ötméteresből: -, ill. 0/1
Kipontozódott: Roach (32.)

A Szolnok végig kézben tartotta a meccset, de a Fradi enyhén szólva nem vallott szégyent. gyönyörű gólokat lőtt és az utolsó negyedben kis híján egyenlített.

Továbbjutott a Szolnok, 2:0-lal.

VLV-VIDEÓK:

Gárdonyi véd

Nagy Viktor véd

0:1 - Madaras gólja

1:1 - Kolozsi első gólja

1:2 - Vámos első gólja

2:2 - Marnitz Gergő gólja

2:3 - Varga Dániel gólja

3:3 - Regős gólja

Gárdonyi ötméterest véd

Ernyey-ejtés

3:4 - Varga Dénes első gólja


3:5 - Mitrovics gólja

3:6 - Vámos második gólja

3:7 - Varga Dénes második gólja

4:7 - Swift gólja

5:7 - Katonás gólja

6:7 - Csapó gólja

6:8 - Varga Dénes harmadik gólja

6:9 - Kis Gábor gólja

7:9 - Kolozsi csavargólja



Varga Zsolt a vlv-nek


- Szervusz Zsolt! Gratulálok a helytálláshoz, szerintem kitettetek magatokért. A végén egy pillanatra úgy tűnt, hogy a döntetlen sem lehetetlen. Hogy értékeled?

- Jól. Első érzésre sokkal jobb volt, mint az első mérkőzés. Azt kértem a játékosaimtól, hogy nem tudjon lefordulni a Szolnok. Ma ezt sokkal jobban megoldottuk. Abból is látszik, hogy sokkal kevesebb gólt kaptunk, mint az előző mérkőzésen. Szerintem, ha ma egy picit szerencsésebbek vagyunk egy két ziccerben az elején, akkor még jobban meg tudtuk volna nehezíteni a Szolnok dolgát. Szerintem még akár benne lehetett volna egy döntetlen is, a látott játék alapján. Jobb csapat a Szolnok, gratulálok nekik.

- Az Egerrel fogtok játszani a harmadik helyért. Mit gondolsz erről?

- Az OSC és az Eger is nagyon jó csapat. Hogy nekünk melyik lett volna a jobb? Ez a jobb, mert ez jött. Mindkét csapatnak megvolt a hátránya és az előnye is. Az Eger egy nagyon jó csapat. Felkészülünk belőlük, úgy, ahogy eddig is csináltuk és kihozzuk magunkból a maximumot.

- Köszönöm szépen.

(Lejegyezte: Tina)



Cseh Sándor a vlv-nek


- Szervusz Sanyi! Gratulálok a győzelemhez, a döntőbe jutáshoz. Ez a mai körülbelül úgy alakult, ahogy eltervezted?

- Nem, de összességében, ha az utolsó negyedet leszámítjuk, akkor nem játszottunk rosszul. Nem lőttük be a helyzeteket, kicsit figyelmetlenek voltunk. A Fradi nagyon jól játszott. 7:3 után megint azt gondoltuk, hogy vége van a mérkőzésnek, nem volt vége. Nagyon nem zavar ez az eredmény, lehet, hogy pont egy ilyen mérkőzésre volt szükségünk.

- Kialakult a döntő párosítésa. Őszintén, te kit kívántál volna ellenfélnek?

- Most tudtam meg 10 másodperce, hogy kialakult, így nem volt időm még gondolkozni. Mindig azt mondtam, hogy amelyik csapat győz az elődöntőn, az van jobb formában, tehát ő lesz a nehezebb. Az OSC két mérkőzés alatt legyőzte az Egert. Azt gondolom, hogy ennél nehezebb feladat nem is jöhet nekünk.

- Játékstílusban milyen a két csapat közti különbség? Jobban fekszik nektek valamelyik?

- Van különbség a két csapat játékstílusa között. Mivel eddig egyiktől sem kaptunk ki, a szezon során, így nem tudom, melyik fekszik nekünk jobban. Nagyon remélem, hogy jó teljesítményt fogunk tudni nyújtani a döntőben.

- Egy tippet kérek, hogy hány meccses lesz a döntő?

-  Sajnos nem tudom megtippelni. Nem tudok bemenni úgy egy mérkőzésre, hogy nem mi nyerünk. Így ez alapján három mérkőzés, de ha 3:2-re nyerünk annak is nagyon fogok örülni.

- Köszönöm szépen.

(Lejegyezte: Tina)



Varga Dániel a vlv-nek


- Gratulálok Dani a magyar bajnoki döntőhöz, elég simának tűnt és szerintem nem is adtatok ki mindent magatokból.

- Na jó, hát vitatkozni tudnék mind a két kijelentéssel, de tiszteletben tartom a véleményedet, én másképp éltem meg. Nem volt ez olyan nagyon sima és játéktudásban sokkal több van bennünk, ez igaz, de azt gondolom a hozzáálláson nem múlott, tehát kiadtuk magunkból, ami bennünk van. Ma ennyi volt, de ez azért is van, mert egy nagyon jól játszó Fradival találkoztunk. Ezúton is gratulálok nekik a négybe jutáshoz is, illetve a az elődöntőben mutatott játékhoz, mert annyira jó ellenfelek voltak.

- Jó, hát kiderült, hogy ki az ellenfél a döntőben, mit szólsz ehhez, először is? Egy 2:0 az OSC javára a bajnokkal szemben, mit szólsz?

- Gratulálok az OSC-nek a döntőbe jutáshoz. A mi szempontunkból, hogy OSC, vagy Eger - egyforma nehéz, mind a kettő nagyon-nagyon jó csapat, Európa élmezőnyéhez tartozó csapat, de nagyon más a játék és nagyon másképp kell készülnünk ellenük. És erre már olyan nagyon sok időnk nincs is, ugye a jövő hét kedden kezdődik a döntő. Most jön az a rész, amit vártunk, amiért összejött ez a csapat, amiért edzünk egész évben, amiért gyakorolunk, amiért néha rosszul játszunk, néha jól játszunk, de a fontos az, hogy most ebből a következő három-négy-öt meccsből hármat megnyerjünk, és ezek szerint az OSC ellen.

- Köszönöm Dani, jó pihenést kívánok, és gratulálok a Duminak adott gólpasszhoz!

- Köszönöm szépen, fölírom a listára!

(Lejegyezte: Vona Lilla)



Nyéki Balázs a vlv-nek


- Gratulálok Balázs, jól helytálltatok, tényleg el lehet mondani. Őszintén mondd meg, hogy reménykedtetek, bíztatok abban, hogy sikerül itthon nyerni?

- Köszönjük szépen. Én meg először szeretnék gratulálni mindenképp a Szolnoknak és sok sikert kívánni nekik a döntőben. A mérkőzés előtt és alatt is végig úgy éreztem, hogy lehet esélyünk, talán volt is, voltak olyan szituációk, amiknél. ha kicsit jobban koncentrálunk, nem adunk rossz passzt, akkor talán lehet még szorosabb a vége, sajnos nem így alakult, de tényleg erős a Szolnok.

- Jó, hát most azért egy nagyon erős meccs vár rátok, mert nem mindegy, hogy éremmel zártok, és győzelemmel a bajnokságot, vagy nem. Hogy látod az esélyeiteket? Ugye az Eger lesz az ellenfél.

- Egyértelmű, hogy nem mindegy, azért egy bajnoki érem nagyon fontos egy játékos életében. Mindenképp szeretnénk megpróbálni megnyerni és egyértelmű, hogy van is esélyünk az Eger ellen. Olyan játékosok, olyan sztárjátékosok vannak ott, akik hogyha nem érzik azt a motivációt, ami egy ilyen mérkőzés hangulatához kell, akkor nem feltétlenül tudják azt a teljesítményt nyújtani, amire szükség lehet ezen a nagyon fontos mérkőzésen.

- Ti tudtok még rátenni egy lapáttal? Tehát azért már nagyon a szezon vége van, egy nagyon erős összefogással, jó játékkal nyerhettek csak a bronzmeccsen. Szerinted benne van ez a csapatban?

- Benne van, hisz lehet látni szerintem, hogy mérkőzésről mérkőzésre fejlődünk, egyrészt az egész szezont tekintve, másrészt a play offon belül is. Ahogy jöttek a fontosabb mérkőzések, minden fontos mérkőzésen szerintem jobban játszottunk, csak hát az ellenfél is erősebb volt, ez egyértelmű.

- Mennyi esélyt adsz magatoknak százalékban?

- Nem nagyon szeretek százalékosítani, 50-50.

- Na, ez fele-fele. Köszönöm szépen, jó pihenést kívánok!

(Lejegyezte: Vona Lilla)


Az 5. helyért, második mérkőzés

Honvéd-Szeged 9:11 (2:4, 1:2, 1:2, 5:3)
G.: Fazekas, Illés, Simuzu 2-2, Kiss G., Fülöp, Szőke, ill. Kiss Cs., Seman 4-4, Varga II. Zs., 2, Kunac. 

A Szeged 2:0-ra nyerte az 5. helyért folyó párharcot és ezzel kivívta a nemzetközi kupaszereplés jogát.

VLV-VIDEÓK:

0:1 - Seman első gólja

0:2 - Kunac gólja

0:3 - Varga II. Zsolt első gólja

1:3 - Illés első gólja, ötméteres

2:3 - Simizu első gólja

2:4 - Kiss Csaba első gólja

2:5 - Seman második gólja

3:5 - Simizu második gólja

3:6 - Varga II. Zsolt ötméteresgólja

4:6 - Szőke Szabolcs gólja

4:7 - Kiss Csaba második gólja

4:8 - Seman harmadik gólja

Meixner ötméterest véd

5:8 - Fülöp Bence gólja

6:8 - Fazekas első gólja

6:9 - Kiss Csaba harmadik gólja

7:9 - Illés második gólja

8:10 - Kiss Gergely ötméteresgólja

8:11 - Seman negyedik gólja

9:11 - Fazekas ötméteresgólja



Vad Lajos a vlv-nek


- Szervusz, Lajos! Gratulálok az egész szezonotokhoz, tényleg erőn felül teljesítettetek! Ebben a mai meccsben is több volt kicsit...

- Nézd, nagyon nehéz. Én úgy láttam ma, hogy fejben nagyon gyenge volt a társaság, főleg azok, akik már tudják, hogy elmennek. Nagyon nehéz így… Úgy érzem, hogy elővettünk ma is valamit abból, ami jellemez minket most már évek óta, de az elmenők – abszolút nem akarom őket bántani, mert ez egy teljesen normális emberi dolog – nincsenek már itt, nem úgy harapnak már, mint a többiek. Ez van.

- Az egész évről mit gondolsz?

- Megint hat új embert kellett beépíteni, úgy érzem, hogy feszegetjük a korlátainkat. Illuzionistának érzem magamat, ezt már elmondtam, hogy becsapunk mindenkit – sajnos magunkat is becsaptuk, mert nagyon sokáig lehetőségünk volt a legjobb négybe kerülni. Ez egy kéthetes kisiklás miatt nem sikerült, de a magyar bajnokság nagyon megerősödött. Ebből tanulni kell, nem lehet kisiklani, sajnos. A végjátékban úgy éreztem, hogy mi az Eger ellen lejátszottuk a mi magunk bajnoki döntőjét, és utána már azért nem annyira tettük oda magunkat.

- Meg lehet már kérdezni, hogy milyen lesz a jövő évi csapatotok?

- Fiatalabb és jobb.

- Nevek?

- Nevek majd előkerülnek :-)

- Köszönöm, jó pihenést kívánok a nyárra!

(Lejegyezte: Ötvös Csilla)



Varga Péter a vlv-nek


- Szervusz, Pepe! Gratulálok a mai győzelemhez, az ötödik helyhez, és az egész évetekhez! Értékeld először, kérlek, ezt a meccset két mondatban, légy szíves!

- Azt gondolom, hogy nagyon jól kezdtünk, sikerült két-három góllal meglépni. Utána a Honvéd felébredt, de szerencsére tudtuk tartani ezt a két-háromgólos vezetést majdnem végig a mérkőzés folyamán. És, ha nem is túl okosan, de annál nagyobb szívvel és akarattal sikerült megnyerni ezt a mai mérkőzést.

- Az egész évvel elégedett vagy?

- Ahogy elindultunk tavaly augusztusban, a bizonytalanságból sikerült egy stabil, biztos, jó csapatot építeni. Nyilván, evés közben jött meg az étvágy, az a korona lett volna, ha esetleg bejutunk a négybe. De nagyon boldogok vagyunk annak fényében is, hogy sikerült megtartani az alapszakaszbeli ötödik helyünket. Nekünk ez nagyon fontos volt.

- Talán csak egy szó még: Eurokupa?

- Bízom benne, hogy a feltételek adottak lesznek arra, hogy el tudjunk indulni egy nemzetközi kupában. Nyilván, az egész nyár rá fog menni, hogy ezt megteremtsük, de azt gondolom, hogy ez hálás feladat.

- Tehát szeretnétek.

- Igen.

- Köszönöm szépen, és gratulálok még egyszer!

(Lejegyezte: Ötvös Csilla)


A 7. helyért:

Kaposvár-Vasas 15:14 (5:1, 0:1, 1:6, 3:1 - 6:5) - ötméteresekkel
G.: Surányi 3, Berta 3, Vindisch, Vikalo 2, Parezanovics 2, illetve Sedlmayer 2, Juhász-Szelei 2, Várnai 2, Takács 2, Német

Az ötmétereseknél Vindisch kétszer, Berta, Gros, Surányi és Ágner, ill. Bóbis kétszer, Juhász-Szelei, Sedlmayer, Német T. volt eredményes.

A párharcot a Kaposvár nyerte 2:0-ra.


A 9. helyért:

Debrecen-BVSC 7:10 (1:4, 1:1, 0:3, 5:2)
 G.: Halek, Kállay 2-2, Kincses, Szabó B., Pataki, ill. Pásztor 3, Kovács P. 2, Szabó B. 2-2, Török, Kotsidis, Létay

A párharcot a BVSC nyerte 2:0-ra.


A 11. helyért:

UVSE-Szentes 8:15 (2:4, 1:3, 1:4, 4:4)
Gólszerzők:
G.: Kovács G. 3, Dávid, Tiba, Márkus, Csicsáky, Korényi, ill. Weszelovszky 6, Komlósi, Vörös, Lucas 2-2, Dőry, Boros, Nagy M.

A Szentes 2:0-ra nyert.


A 13. helyért:

Pécs-KSI 8:9 (1:4, 3:2, 3:1, 1:2)
G.: Müller, Francsics, Cribella 2-2, Lajkó, Polovic, ill. Kalanovics, Hangody L., Miklós 3-3

A KSI 2:0-ra nyert.