FACEBOOK

Debreceni tervek: 5-6. hely

Debreceni tervek: 5-6. hely
hozzászólás, 2015.04.28.

Stabilizálódik a debreceni klub helyzete, az adósságokat rendezték-rendezik, nagy igazolásaik vannak, s jövőre szeretnék megszerezni a nemzetközi kupában való indulás jogát. Becsky István és Varga Tamás a Reggeli Start vendége volt.

Jótékonysági tevékenységük mellett a debreceni klub helyzetéről, terveiről is beszélt Becsky István, a DVSE elnöke és Varga Tamás szakmai igazgató.

- Az idei év kicsit visszafogottabb év volt - mondta az elnök, - hiszen a korábbi években felhalmoztak az elődeink némi tartozást és volt egy átmeneti elnökség, akinek a munkáját csak dicsérni lehet, akik már elkezdték azt a folyamatot, amit mi folytattunk. És sikerült, sikerül majd az év végére azt mondani, hogy egyenesbe jövünk és tulajdonképpen tartozás nélkül zárjuk ezt a szezont. Már az is egy pozitív dolog, hogy idén például a felnőtt csapat játékosainál egyszer sem volt csúszás az utalásokban, mindenhol időre tudtunk fizetni, ez, úgy gondolom, hogy a mai sportvilágban nagyon fontos dolog. Tehát ez az év egy visszafogottabb év volt, így a következőben azt a pénzt, amit most arra fordítottunk, hogy kifizessük a tartozásokat, arra tudjuk, hogy csapatot építsünk.

A hétfőn bejelentett igazolásokkal kapcsolatban (Lévai Márton és Szőke Szabolcs a Honvédtól Debrecenbe szerződött - a szerk.) Varga Tamás elmondta: ő már tavaly is szerette volna Lévai Marcit elhozni, de akkor ezt különböző okok miatt, különböző emberek kérésére nem tette meg, sőt, nem is kereste meg Lévait. Most viszont úgy gondolja, hogy a Honvéd játékosa már tanult annyit Gergely Pistától és "van annyira karakán kapus, hogy el tudja dönteni, hogy neki most hol jobb vízilabdázni".

- Örülök, hogy engem választott, én tettem neki egy nem eltúlzott, nem alacsony, egy tisztességes, normális ajánlatot, amit szerintem ő megér a mai magyar viszonyok között.

Varga Tamásnak nincs olyan illúziója, hogy jövőre az első négybe kerülnek, de mérföldkőnek tekinti Lévai Márton szerződtetését, már csak azért is, mert könnyebben tudnak másokat is igazolni, ha ilyen karizmatikus kapusuk van, akivel komolyan kell számolni a válogatottnál, akár már jövőre is. Az igazolásoknak még nincs vége, egy komoly, meghatározó, válogatott játékos érkezik külföldről. Ő lesz az egyetlen idegenlégiós, mert a szakmai vezetés arra törekszik, hogy megtartsa a magyar játékosait, rájuk építik a csapatot. Szeretnének - ha az anyagi lehetőségek megengedik, további erősítéssel - egy év múlva nemzetközi kupasorozatban indulni, a bajnokságban pedig a frissen megfogalmazott cél az, hogy a most a 9-10. helyért játszó Debrecen jövőre az 5-6. helyen végezzen.

A teljes beszélgetés: