FACEBOOK

Kemény Dénes a 2017-es vb-ről

Kemény Dénes a 2017-es vb-ről
hozzászólás, 2015.04.09.

Legfeljebb a döntők lesznek az új uszodában, de a Margitsziget a vízilabda Mekkája, nem csökkenti, hanem emeli a 2017-es vb presztízsét, ha a tavalyi Eb helyszíne ad otthont a vb vízilabda-meccseinek. A szövetség elnöke egyórás interjút adott az InfoRádiónak.

A 2017-es hazai rendezésű vizes világbajnokság pólómeccseit alapvetően a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában játsszák, a döntők kerülhetnek át a Dagály-fürdő melletti komplexumba - mondta az InfoRádiónak Kemény Dénes. A Magyar Vízilabda Szövetség elnökével az Aréna című műsorában készítettek csaknem egyórás interjút, amelyek videóváltozata is megtekinthető.

"Nem is gondolom, hogy más lenne a helyes megoldás, egyrészt az úszóversenyek manapság már olyan elektronikai háttérrel zajlanak, hogy ha kivennék a köteleket és betennék a vízilabdapályát, akkor ott minden veszélybe kerülne a röpködő labdáktól, és attól az ütéstől, amit ezekre a felszerelésekre a labda mérhet. Úgyhogy talán a döntők átkerülnek majd az új komplexumba, amikor már nincs úszás, és akkor ezeket a berendezéseket meg lehet menteni a "galád pólósoktól". Azt hiszem, a Hajós Alfréd uszoda nyitott ötvenes medencéje annyira a pólósok Mekkája, hogy az a világbajnokság pólórészének a presztízsét inkább emeli, mint csökkenti" - jelentette ki Kemény Dénes.

"Tavaly is bővítettünk, most is a katasztrófavédelmen múlik. A 2001-es Eb-n 8 ezer ülőhely volt, most 6500-7000, mert a menekülési útvonalak ülőhelyekbe kerültek. Azt mindenki láthatta, hogy az utolsó három-négy napban mindenhol álltak az emberek - a katasztrófavédelem nagy bánatára -, így-úgy-amúgy elértük a nyolcezres nézőszámot annak ellenére, hogy nem volt annyi ülőhely" - hangsúlyozta a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke.

"A tavalyi Eb-re gondolva picit meglepődtem, hogy a margitszigeti uszoda felújítását újból tervezik, mert szerintem a tavaly befejezett és jól sikerült munkák eredménye nem fog tönkremenni, de persze a jónál is lehet jobb, ez nem probléma, ennek örülünk. A Komjádi uszoda mindenképpen felújításra vár, az nem lesz valószínűleg versenyhelyszín, de az edzések miatt teljesen rendbe kell rakni és egyébként is ráfér már" - mondta Kemény Dénes.

AZ INTERJÚ VIDEÓFELVÉTELE:

1. RÉSZ

2. RÉSZ


Ugyancsak csütörtök esti hír, hogy a kormány állami támogatást nyújt a Magyar Vízilabda Szövetségnek a Bajnokok Ligája 2016-os és 2017-es budapesti hatos döntőjének megrendezéséhez szükséges licencdíj megfizetéséhez, egyúttal hozzájárul a lebonyolítás költségeihez is.

A Magyar Közlönyben megjelentek szerint a kormány vállalja, hogy az Európai Úszószövetségnek (LEN) járó licencdíj megfizetéséhez az idén 50 ezer eurónak, jövőre 200 ezer eurónak, 2017-ben pedig 150 ezer eurónak megfelelő forintösszegű állami támogatást biztosít, míg ezen felül a rendezési költségekre 2016-ban és 2017-ben 87,5 millió forintot juttat az MVLSZ-nek.

Az MTI híre emlékeztet: egy hónapja dőlt el, hogy Budapest lehet a házigazdája a BL hatos döntőjének 2016-ban és 2017-ben. A rendezési jogot a magyar főváros Isztambullal szemben nyerte el. A LEN új rendszerében párosával lehet otthont adni az eseménynek: 2014-ben és 2015-ben Barcelona lesz a házigazda.