FACEBOOK

Pécs-Szolnok - Ambrus Tamás gyógyulásáért

Pécs-Szolnok - Ambrus Tamás gyógyulásáért
hozzászólás, 2015.03.09.

Számlaszámot tettek közzé az 50 éves, súlyos betegséggel küzdő Ambrus Tamás megsegítésére. A szombati Pécs-Szolnok bajnoki mérkőzésen minden a korábbi pécsi edzőről, a 61-szeres válogatott kapusról szól majd.

Hosszú ideje tudni lehet arról az uszodák világában, hogy Ambrus Tomi nagyon beteg. Most jelent meg erről az első hivatalos tájékoztatás: agyi lymphoma a diagnózis és a sportember küzd a súlyos betegség ellen, gyógykezeléséhez, családjának támogatásához pedig a vízilabdavilág segítségét kérik.

Vári Attila, a PSN vezérigazgatója kezdeményezte a szombati akciót, s elnyerte a pécsi polgármester, valamint az MVLSZ és a Liga támogatását is.

A PSN Zrt. kezdeményezésére a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász egy elkülönített bankszámlát nyitott, erre is várják a családnak szánt adományokat (számlaszám: OTP 11731001-20159443; beírandó közlemény: Ambrus Tamás).

Emellett a PVSK a március 14-én, szombaton 19.00 órakor kezdődő hazai bajnokin nem szed belépőjegyet, ehelyett az Abay Nemes Oszkár Sportuszoda bejáratánál felállítandó gyűjtőládába dobhatja be mindenki a belépőt kiváltó, teljes egészében Ambrus Tamásnak szánt összeget. A meccsen olimpiai bajnokok és világbajnokok egész sorát láthatja a pécsi közönség.

Lukács Gergely, a PVSK-Mecsek Füszért vezetőedzője azt ígéri, játékosai az esélytelenség tudatában is mindent ki fognak adni magukból, és ha valószínűleg csak edzőpartnerként is, de nagyon meg fogják dolgoztatni az Euroliga-hatba törekvő ellenfelüket. Különösen úgy, hogy Ambrus Tamásért is játszanak, akinek a PVSK, illetve a város nem kevesebbet köszönhet, mint hogy állhatatos munkájával, kitartó szponzorkeresésével, visszautasítást nem ismerő agilitásával a másodosztályból föltörekvő akkori gárdával megalapozta a mai biztos élvonalbeli szereplés és az egyre bővülő és eredményesebbé terebélyesedő utánpótlás alapjait.

Mivel Ambrus Tamás betegségekor a Ferencváros vízilabda-szakosztályának munkáját irányította, megkérdeztük Varga Zsoltot, az FTC vezetőedzőjét, hogyan reagálnak a pécsiek kezdeményezésére.

VARGA ZSOLT (FTC) a vlv-nek:

- Nagyra értékeljük a Pécs gesztusát, Tamás valóban sokat tett a pécsi vízilabdázásért. A Ferencvárosi Torna Club vezetése és vízilabda szakosztálya több millió forinttal támogatta, támogatja Tamás gyógykezelését, heti rendszerességgel látogatjuk őt, naprakészek vagyunk az állapotát illetően és reméljük a mielőbbi gyógyulását. Köszönjük a pécsiek segítségét, ebben a szituációban minden támogatás nagyon jól jön Tamásnak és családjának.


Képeinken Ambrus Tamás a Ferencváros tavalyi szezonzáró sajtótájékoztatóján.

JOBBULÁST, TAMÁS!