FACEBOOK

Karácsony a Madaras-családnál

Karácsony a Madaras-családnál
hozzászólás, 2014.12.26.

Még most is furcsa riportot olvasni arról, hogy miként készült családjával a karácsonyra a SZOLNOKI Madaras Norbert. Varga Csabának a szolnokiak honlapján megjelent írását ismertetjük.

Diapolo

Kitört a szabadság a vízilabdázóknál, miután huszonhárom tétmeccset megnyertek a szolnoki pólósok megérdemelt, közel két hetes pihenőt kaptak szakmai stábtól. Így Madaras Norbert családjával készülhet a karácsonyra. A kétszeres olimpiai és világbajnok játékos Szolnok egyik kertvárosi övezetében él.

– Nagyon kell, és ránk is fér a pihenő – kezdte Norbi a beszélgetést.

– A júniustól augusztusig három világversenyen vettünk részt, közben edzőtáborok és nemzetközi tornák szerepeltek a programunkban. Szeptember végén már Magyar Kupa meccseket játszottunk, aztán kezdődött a bajnokság, majd bekapcsolódtunk a Bajnokok Ligájába. Úgy, hogy a meglehetősen zsúfolt nyár után végig kellett pörgetnünk az őszi szezont is. Közben megnyertük a Magyar Kupát, nem vesztettünk pontot a honi bajnokságban, feljutottunk a főtáblára a Bajnokok Ligájában, ahol mindkét meccsünket megnyertük. Tudjuk, hogy a folytatás is nehéznek ígérkezik, január 10-én kezdünk a Fradinál.

Gondolom sokan tudják, hogy Madaras Norbert 10 éven keresztül Olaszországban, a Pro Recco együttesében szerepelt. Amit lehetett szinte mindent megnyert csapatával az olasz és a nemzetközi fronton egyaránt. A Genova melletti kisvárosban az egyik közönségkedvencnek számított.

– Csodálatos tíz esztendőt töltöttünk Reccóban – folytatta Norbi. – Andreával, akivel több mint tíz esztendeje alkotunk egy párt, az az igazság, a gyerekek miatt jöttünk haza. Azt szeretnénk, hogy Zétény és Ágoston Magyarországon kezdjék az iskolát. Nem szeretnénk, ha egy-két évnyi olasz iskola után, hirtelen váltani kéne nyelvet és iskolát is.

Most a Manóvár óvodába jár a két fiú, ahol jól érzik magukat. Természetesen szó sincs róla, hogy lemondanánk az olasz nyelvtanulásról, mindent megteszünk, hogy ne felejtsék el a nyelvet. Egyébiránt műholdas parabolával szinte mindegyik olasz adót tudjuk fogni.

Mi is láttuk, hogy fiúk simán fordították az olaszul hangzó „Így neveld a sárkányod” című filmet. Persze szó sincs arról, hogy az iskola előtt álló Zétény és a jövőre négy esztendős Ágoston egész nap a tévét nézik.

– Igyekszünk programot találni a fiúknak – mondta Andrea. – Természetesen tanulnak úszni és fociedzésre is visszük Zétit, garantált a mozgás. Emellett kirándulunk és igyekszünk megismerni a Szolnokot és környékét, még fél éve sincs, hogy a városban lakunk, mindenesetre igyekszem lefoglalni a fiúkat.

Végül és nem utolsó sorban a Madaras család karácsonyáról is szót ejtettünk.

– Az olasz minta szerint mi már december 8-án feldíszítettük a karácsonyfát – árulta el Andrea. – Az ajándékozás természetesen december 24-én este lesz. Aznap anyukáméknál vacsorázunk Budapesten. A halászlé és a rántott hal mellett vad is lesz itt a terítéken. Másnap budapesti lakásunkban találkozik a család, bébipulykát fogok sütni.
Karácsony másnapján pedig Norbi szüleihez megyünk Egerbe. Mindenhol lesz bőven süti, előtérben a mandulás-lekváros karika, fahéjas keksz és beigli többféle ízben is a család asztalára kerül.

vizilabda-szolnok.hu /Varga Csaba