FACEBOOK

Alázat a hétköznapokban - Cseh Sándor és Varga Dénes a Reggeli Startban

Alázat a hétköznapokban - Cseh Sándor és Varga Dénes a Reggeli Startban
hozzászólás, 2014.12.09.

Most, hogy megvan a kupa, nyugodtabban, feszültségek nélkül készülhet a Szolnok az évad további feladataira. Cseh Sándor vezetőedző summázta így a hétvégi kupagyőzelem utáni állapotukat a keddi Reggeli Startban. Stúdióvendég volt Varga Dénes is.

A vezetőedző elmondta: egyenként készülnek az ellenfelekre, van, hogy csak néhány napjuk van erre, de van, hogy egy hét, mindenesetre mindig megpróbálnak valami extrát is kitalálni. A kupadöntő előtt azt tartotta a legfontosabbnak, hogy ők úgy játsszanak, ahogy tudnak.

Kicsit bővebben beszélt arról az alázatról, amit a világsztárok mentalitásával kapcsolatban korábban is kiemelt. Példaként elmondta, hogy az OSC elleni első, sorsdöntő BL-selejtező másnapján iszonyú megterhelést jelentő úszóedzést tartott a csapatnak, nem törődve azzal, hogy a következő napon Kaposváron bajnoki meccs lesz, mert úgy érezte, hosszú távra, a BL-visszavágóra kell építkeznie. Kaposváron aztán nagyon nehezen, fásultan is mozgott mindenki, de egyetlen zokszót nem hallott, grimaszt sem vágott senki, mindenki elfogadta, hogy az edző így tartotta ezt jónak.

A vezetőedző szerint a hétköznapok alázatos munkája eredményezi a sikert. "Amikor elmegyünk egy négyes döntőre, ott mindenki nyerni akar, de hogy előtte a hétköznapok hogy telnek, az döntő kihatású például az olyan szituációk kezelésekor, amikor elmegy az ellenfél 2:0-ra három perc után."

Varga Dénest saját, éppen mellette ülő edzőjéről is kérdezte Szombathy Pál. Dumi elmondta, hogy szereti Cseh Sándor taktikai ötleteit és edzésmódszereit, amelyek száműzik az általa nem kedvelt monotonitást. Félmosollyal az arcán azt is megemlítette: kedvére való, hogy az edzések elején nem kell túl sokat vesződni a bemelegítéssel...

"Türelmesek voltunk és bíztunk magunkban" - mondta Dumi a kupadöntővel kapcsolatban. Szerinte ez volt a győzelem kulcsa és ugyanez lehet az évad hátralévő nagy mérkőzésein is. Dumi szerint bennük van a potenciál, hogy a legjobb csapatokat is legyőzzék, ezért ha az ellenfél az elején előnyre tesz szert, akkor is képesek fordítani a végére, ha higgadtak maradnak.

Természetesen Szombathy Pál ismét feltette az ominózus kérdést, most Varga Dénesnek: Ha választani kellene, akkor a magyar bajnokság vagy a BL-győzelem?

"BL-t még nem nyertem" - hangzott a válasz.

A teljes beszélgetés: