FACEBOOK

Mi van veled, Biros Peti?

Mi van veled, Biros Peti?
hozzászólás, 2014.11.06.

Gyanúsan régóta hiányzik a medencéből a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter, akiről időről időre elmondják, hogy csak egy apró szemölcsműtét után lábadozik. Túlságosan régóta. Az egriek honlapján megjelent Kis Szabó Ervin-cikket ismertetjük:

Diapolo

A nyáron sikerektől feltöltődve érkezett haza Máltáról, ahol a régi jó barát, dr. Molnár Tamás csapattársaként megnyerték az ottani bajnokságot. Kíváncsian várta az új igazolású társakkal való közös munkát. El is kezdte a felkészülést, majd hirtelen eltűnt. Napokig még az uszoda környékén sem látták. Sokan sokfélét találgattak, de a szakvezetés részéről is elég szűkszavú tájékoztatás csordogált. Valamiféle szemölcslevételt emlegettek, de ehhez képest már túl hosszú idő telt el. Bár már ott van a társak közt, de még mindig nem a játékával, csak a jelenlétével segítheti a munkát. Az OSC elleni idegenbeli, s a Szentes elleni hazai mérkőzésen is feltűnt a parton, amikor végre nekiszegezhettük a kérdést: mi van veled Biros Peti?

- Köszönöm most már jól vagyok, bár korábban sem voltam rosszul – hallhattuk a háromszoros olimpiai bajnok csapatkapitánytól. – Orvosi tanácsra, a nyár végén, az ősz elején levetettem a lábamról egy szemölcsöt. Aztán komplikáltabbá vált a dolog, mint azt vártuk, s a beavatkozást meg kellett ismételni. Ennek során azonban túl naggyá vált a seb, s most annak a begyógyulására várunk.

- Akkor most már minden rendben?

- Igen, elég alaposan kivizsgáltak, minden leletem negatív. Lesz még egy kontroll két hét múlva, de az is már csak a kétszáz százalékos biztonság érdekében.



- Mikor láthatunk újra mérkőzést játszani?

- Azt még nem tudom. Mint már említettem, elég nagy a sebem, s annak a gyógyulását nem lehet siettetni, bár valamiféle hámosítót kaptam. Így is kérdéses, hogy mennyit bír ez az újonnan képződő hámréteg a vízben. Mindenesetre a kondicionáló edzéseket elkezdem a jövő héten a csapattal közösen, meg Major Attilával külön is. Úgy tervezem, hogy az első Bajnokok Ligája-mérkőzésen, november 29-én, Barcelonában már ha nem is a megszokott időben, de ha csak néhány percet is, már játszom. Nehéz még nekem kintről, a partról meccset nézni.

- Ha már ezt említetted, akkor mit látsz kintről?

- Nem kerek a dolog, mert ugye Pufi sincs. Az én hiányomat még megoldják, mondhatom, hogy én nem is annyira hiányzom, de egy centerrel a támadójáték nem az igazi. Ezzel együtt nagyon szépen alakul a csapat. A Szolnok elleni meccs első két negyedétől eltekintve jól teljesítenek a srácok. Látszik, nem is kicsit feltűnően, hogy ez a mostani sokkal jobb csapat lesz, mint ami az elmúlt szezonban bajnokságot nyert. Az OSC-t magabiztosan vertük, a Szentes ellen pedig már jól is játszott a csapat, szép megoldásokkal szolgálták ki a fiúk a közönséget.



- Mi a véleményed az új igazolásokról

- Már alig várom, hogy közöttük legyek. A külföldiek másfajta mentalitást képviselnek. Profik a szó nemes értelmében, tudják, hogy munka nélkül nincs eredmény. Én például kapust még nem láttam annyit dolgozni, mint Braniszlav Mitrovicsot. S ha már a kapusoknál járunk: nagyon szimpatikus az is, ahogy Csoma Kristóf végzi a dolgát. Végre van egy sokra hivatott második számú kapusunk is. A többiek ismertek. Mit mondjak egy Szivós Marciról, vagy akár Hosiról, vagy az itt felnövő Erdélyi Balázsról? Láthatta mindenki az eddigi meccseken is, hogy nagyon jók. Ha Pufi meggyógyul – ő már egyébként óvatosan edz -, akkor egy nagyon jó csapat lesz ez.

- Hogy vannak a halak?

- Mindenki tudja, hogy szenvedélyes horgász vagyok. A hatvani kavicsbánya tóból három hete fogtam egy harminc kilós és harminc dekagrammos pontyot. Az már nincs jól. Egyébként az október, november a legjobb pontyszezon, igaz aztán meg indul február végéig a süllő horgászat.

- Visszatérve a vízilabdához, meddig tervezed még, a már eddig is nagyon gazdag pályafutásodat?

- Engem nagyon megbecsülnek ebben a városban. Nemrég kaptam egy újabb kitűntetést, a Pro Agria díjat. Az is nagyon jól esett, hogy a jelenlegi szezon végén lejáró szerződésemet, már most jelezték a vezetők, hogy szeretnék megújítani. Úgy gondolom, hogy ha nem jön közbe semmi, akkor még egy szezont ráhúzok. Hiszen még csak harmincnyolc éves vagyok…

Kis Szabó Ervin - egrivizilabda.hu