FACEBOOK

Teljes forduló - OSC-Eger rangadóval

Teljes forduló - OSC-Eger rangadóval
hozzászólás, 2014.10.30.

Mindenszentek miatt pénteken rendezik meg a bajnokság újabb fordulóját. Kiemelkedik a kínálatból a "volt egriek és a jelenlegi egriek" csatája. Előzetesünk és a nap programja.

Diapolo

18.30 OSC-Eger - DigiSport2, vlv (szöveges élő)

HEGEDÜS GÁBOR (A-Híd OSC Újbuda) a vlv-nek:

- Kevés idő jutott most a felkészülésre, hiszen szerdán este kemény BL-meccset játszottunk a Szolnokkal, de tudtuk előre, hogy így lesz. Nagy újdonságot egyébként sem lehet kitalálni, igyekszünk a saját játékunkat játszani, elsősorban erre koncentrálunk, s meglátjuk, hogy ez mire lesz elég az Eger ellen.

- Azért nem egyszerűen egy rangadó lesz ez, nem csupán a bajnok látogat hozzátok, hanem az a csapat, ahonnan a jelenlegi OSC többsége "származik". Érdekel, hogy emocionálisan ez kihathat-e a teljesítményetekre, befolyásolhatja-e valamennyire a találkozó kimenetelét.

- Mindenképpen számít ez a presztízs szempontjából. A tavalyi bajnok csapatból hét ember érkezett, de azért szegről-végről én is egrieknek számítok, még ha három éve nem is játszottam ott. Meggyőződésem, hogy az ezzel a furcsa helyzettel óhatatlanul együtt járó emocionális hatásokat mindenkinek saját magában kell feldolgoznia és pozitív oldalra fordítania. A legfontosabb, hogy csapatként jól funkcionáljunk ezen a mérkőzésen. Hogy ehhez ki hogyan tud erőt meríteni ebből a furcsa helyzetből, ez mindenkinek az egyéni "házi feladata".  Számítani fog tehát ez a körülmény, de ennél fontosabbnak érzem, hogy egy új csapat vagyunk, meg kell mutatnunk, hogy az OSC színeiben mire vagyunk képesek, ráadásul a bajnokság végkimenetele szempontjából is fontos a győzelem megszerzése.

- Az alapszakaszban vagyunk, a pontszámok szempontjából mennyire nagy jelentőségű, hogy nyerjetek, hogy "darabra" meglegyen ez a három pont?

- Minden pontnak jelentősége van és a vége felé különösen éles lesz a küzdelem. Még hosszú a szezon és ha nem szerezzük meg a három pontot, nem történik tragédia, de ha a papírformát nézzük, három csapat kiemelkedik a mezőnyből, s az egymás elleni eredményeknek nagy a jelentőségük abból a szempontból, hogy ki milyen pozícióban kezdheti majd a rájátszást. Nevezhetjük ezt a meccset hatpontos mérkőzésnek, még akkor is, ha mindenki tudja, hogy a bajnokság a végén fog eldőlni.
 
- Milyen meccsre számítasz, készültetek-e külön taktikával az Eger ellen?

- Külön az Egerrel nagyon sokat nem tudtunk foglalkozni, hiszen az elmúlt időszakban minden energiánkat a Szolnok elleni mérkőzésre fordítottuk. Videózunk persze, de elsősorban arra koncentrálunk, hogy a saját játékunkat jól játsszuk. Elindultunk egy úton, meccsről meccsre építkezünk, szeretnénk péntek este is jó teljesítményt nyújtani. Lehet, hogy az Eger pihentebben jön, mi viszont a BL-mérkőzés miatt talán kicsit "összekapottabban" szállunk vízbe, majd meglátjuk, hogy ez a helyzet melyik fél számára lesz kedvezőbb. Erős, kemény csatára számítok, nem gondolom, hogy kevésbé fog forrni a víz, mint a Szolnok elleni szerdai meccsen.

- Van-e betegetek, illetve megsérült-e valaki a Szolnok elleni találkozón?

- Tudtommal mindenki egészséges, várjuk a péntek esti meccset.


Becsey Péter, az OSC szakmai igazgatója pénteken a Reggeli Sport vendége volt:



ERDÉLYI BALÁZS (ZF-Eger) a vlv-nek:

- A Szolnoktól elszenvedett vereségen túltettük magunkat, természetesen megnéztük az OSC meccseit és igyekeztünk gyakorolni azt, amit ellenük fogunk játszani. Személy szerint nagyon várom a mérkőzést, ugye a legutóbbi két meccsen eltiltás miatt nem játszhattam, s nagyon rossz volt kintről nézni a játékot. Azt hiszem, az egész csapat rendesen felkészült, mindenki fel van pörögve.

- Mint mondtad is, két meccset a partról néztél. Észrevettél-e valami olyat, amit a vízben nem?

- Feltűnt egy-két hiba, de persze azokkal játék közben, meg egy meccset videón visszanézve is szembesül az ember. A szokásos hibák ezek, amikor le tudnak fordulni rólunk, kapkodás, ilyesmi.

- Mi volt a felkészülésetek menete?

- A szokásos, amit általában csinálunk, az elején egy két nehéz nap, amikor még a fizikai felkészülés is napirenden van, majd a taktikai elemek gyakorlása.

- Éreztek-e valamiféle eredménykényszert, hiszen volt már váratlan pontvesztésetek és a Szolnok elleni hazai vereség is indokolttá teheti ezt a kérdést.

- Még mindig nagyon a bajnokság elején vagyunk, de kétségtelen, hogy az általad említettek (különösen az UVSE-döntetlen) miatt egy picit talán nagyobb már a nyomás rajtunk. Ráadásul az OSC láthatóan jó formában van, ők kevésbé érezhetnek ilyenféle lelki terhet.

- Gondolom, láttad az OSC-Szolnok meccset. Ezt már kicsit úgy nézted, hogy milyen lesz majd a Nyékiben játszani?

- Persze. Összekerültünk már az OSC-vel a kupában, s az viszonylag sima meccs volt, tudjuk, hogy ez nem olyan lesz, annál sokkal keményebb. Szerdán egy nagyon pörgős, fizikailag jó állapotban lévő csapatot láttunk, hazai pályán nagy bizonyítási vágy hajtotta őket, nagyjából ilyesmire lehet és kell számítanunk. Természetesen több meccsüket megnéztük és a látottak alapján készültünk az ellenfélre.

- Az OSC-ben játszó régi egriek között vannak-e barátaid és ez mennyire teszi különlegessé számodra a meccset?

- Jó pár ember játszik ott, akivel együtt játszottam pályafutásom jelentős részében, már az utánpótlás korosztályban is. Ez nyilván plusz motivációt jelent - de nekik is...

- Hogy álltok hiányzókkal, van-e beteg, sérült?

- Peti még nem játszhat, ahogy Pufi sem, én vagyok az egyetlen "újonc", mivel az eltiltás után szállhatok vízbe ismét. A többiek mind egészségesek és játékra készek.


A további pénteki program:

18.00 Debrecen-UVSE

19.00 Pécs-Honvéd

19.30 Szentes-Vasas

19.30 Kaposvár-Szolnok

19.30 FTC-Szeged

20.00 KSI-BVSC

A pénteki meccsek játékvezetői között nem lesz ott Vogel Gábor, akit egy szűkszavú közleményben foglaltak szerint, "a ZF-Eger-Szolnoki Dózsa-Közgép bajnoki mérkőzés elemzését követően, a Játékvezető Bizottság kezdeményezésére" a szövetség Versenybírói Bizottsága november 20-ig a szövetség versenyrendszerében megrendezendő mérkőzésekre nem küld bíráskodni.

A tabella

HCsapatMGyDVGkPont
 1.Szolnok44003212
 2.A-HÍD OSC44002012
 3.Kaposvári VK430129
 4.FTC430119
 5.ZF-Eger421177
 6.RACIONET Honvéd420246
 7.TiszavirágSzeged4202-36
 8.BVSC Wáberer420206
 9.KSI SE4112-14
 10.PVSK-MECSEK F.4112-54
 11.DVSE4103-123
 12.VasasPlaket4103-193
 13.UVSE-Hunguest H.4013-111
 14.Valdor Szentes4004-150