FACEBOOK

Két magyar csapat egy BL-helyért I.

Két magyar csapat egy BL-helyért I.
hozzászólás, 2014.10.28.

Szerdán OSC-Szolnok Bajnokok Ligája-selejtező, pénteken OSC-Eger bajnoki rangadó Budapesten. Erről tartottak sajtótájékoztatót az OSC-sek.

"Jó meccset szeretnénk játszani és egy jó meccs az olvasatomban, a gondolkodásom szerint vereséggel sosem végződik." - így foglalta össze várakozásait a Szolnok elleni egyenes kieséses BL-selejtező első meccse előtt egy nappal Vincze Balázs, az OSC vezetőedzője.

A szerdai házigazdák tisztában vannak azzal, hogy a Szolnoknak nagyon erős a kerete. Ennek ellenére bíznak a két meccsen (nyolc negyed során) elérhető továbbjutásban, s amikor erről beszéltek - őszintének tűntek... Azért írjuk a két meccset, mert Decker Ádám elárulta, még egy szerdai hazai vereség is belefér akár, a lényeg az, hogy az első meccs után legyen esély a visszavágón kivívni a továbbjutást. Jól mutatja a találkozó jelentőségét, hogy a csapat szállodába vonul, a játékosok együtt töltik a nagy fontosságú meccsig hátralévő időt.

A "Kondorosin" telt házat várnak, jegyet 1000 forintért lehet majd venni, s csak 14 éven felülieknek kell.

A BL-találkozó szerdán 18.50-kor kezdődik. A DigiSport közvetíti, a vlv-n a szokásos szöveges élővel jelentkezünk.

Két nappal később (péntek, 18.30, DigiSport és vlv, jegyár: 500 forint) újabb nagy vízilabda-eseménynek ad otthont a XI. kerületi Kondorosi úti Nyéki uszoda: a bajnok Eger látogat ide. Az alapszakaszbeli rangadónak értelemszerűen az ad különös pikantériát, hogy aktuális ("egri") bajnoki címvédőként többen játszanak majd a házigazda OSC-ben, mint a vendégeknél...

Az arcsérülésből gyógyulgató Kayesről még nem tudni, képes lesz-e a vízben segíteni a csapatát ezen a két meccsen és bár a kispadon ott lesz, Vincze Balázs elmondta, hogy az elmúlt időszakban napi munkája nem volt azonos értékű a többiekével.

VLV-videók (a sajtótájékoztatón elhangzott nyilatkozatok, vágatlanul):


Vincze Balázs vezetőedző az OSC-sajtótájékoztatón


Decker Ádám csapatkapitány az OSC-sajtótájékoztatón


Becsey Péter sportigazgató az OSC-sajtótájékoztatón


MECCSELŐZETES - SZOLNOKI NYILATKOZATOK


A szerdai kupanap további programja (időpontok helyi idő szerint):

18.00 Radnicski Kragujevác-Nagyvárad

19.00 Crvena Zvezda-Primorje Rijeka

20.30 Pro Recco-Mladost Zágráb (az egyik játékvezető Kun György, a delegátus pedig Martin György)

A visszavágókat november 12-én játsszák.