FACEBOOK

Apáthy Endre a Reggeli Startban

Apáthy Endre a Reggeli Startban
hozzászólás, 2014.10.20.

A székhelyét (és egyben támogatási büdzséjét) Szegedről Budapestre áthelyező A-Híd-társtulajdonos, Apáthy Endre volt a Reggeli Start hétfői vendége.

Az építőiparban érdekelt szakember május végén a vlv-nek adott interjúban fejtette ki, hogy miért fejezte be 12 év után a szegedi vízilabdaklub támogatását, s milyen elképzelésekkel kezdett "új életet" lakóhelyén, Újbudán, tevőlegesen hozzájárulva az OSC megújításához, bajnokesélyessé alakításához.

Most is megerősítette, lehetetlen állapotnak tartotta és tartja, hogy Szegednek - egyedüli megyeszékhelyként - nincs fedett uszodája, s a klub Bajnokok Ligája-mérkőzéseit Hódmezővásárhelyen kellett megrendezni. Mint mondta, távozásának egyik oka az volt, hogy a várostól nem kapták meg azt a támogatást, amit egy ilyen szintű vízilabdacsapat megérdemel.

Apáthy Endre elárulta, hogy az OSC támogatása ügyében éles vitában állt (A-hídos) tulajdonostársaival, s az is kiderült a beszélgetésből, hogy az éves támogatás összege most kevesebb, mint a Szeged esetében volt, viszont az összefogás szélesebb körű, a helyi önkormányzat támogatása is jelentősebb.

Ami az OSC összetételét, céljait illeti, Apáthy Endre elmondta, hogy maximálisan megbízik Vincze Balázs szakmai tudásában, valamint emberi rátermettségében, ugyanis egy vízilabdacsapat tagjainak kezelése nem könnyű feladat, sok az egó és nehéz elérni a legfontosabbat, azt, hogy igazi csapat játsszon a vízben. Megjegyezte, hogy annak idején, a csapat összeállításakor voltak horribilis igények, sőt, ma is hall néha olyan bírálatot, hogy hiányzik a társaságból egy nagy sztár. Ők azonban a csapat erejében bíznak, erre helyezik a hangsúlyt.

Mint újra elmondta, szeretnének bajnoki döntőt játszani, s a műsorvezető, Szombathy Pál erőteljes érdeklődésére elárulta, szerinte a Szolnok pályázik legnagyobb eséllyel a fináléba kerülésre, de mint mondta, nekik "az is jó", ha a szolnokiakkal kell megküzdeni az aranyéremért.

Ismert, hogy a vállalkozó egyelőre két évre, a riói olimpiáig kötelezte el magát Újbudán. A mostani beszélgetésből kiderült, hogy - bár a sportban ez sem tekinthető rövid távnak - hosszabb időre egyelőre azért nem vállalt kötelezettséget, mert mögötte egy építőipari cégcsoport áll, s a gazdasági helyzet alakulását nehéz ennél hosszabb távra prognosztizálni.

A teljes beszélgetés: