FACEBOOK

DigiSport-riport: készül a Szolnok

DigiSport-riport: készül a Szolnok
hozzászólás, 2014.10.02.

Szolnokon járt edzésriporton a DigiSport stábja.

A csapat munkáját vezetőpedzőként Cseh Sándor irányítja, de azért a riportban is látszik; hogy Kovács István szintén jelen van, a maga fizikai valójában is, a háttérben. Ugyanakkor a nagy játékosokból a korábban már négyéves vezetőedzői tapasztalatra szert tett Cseh Sándornak kell nagy csapatot faragnia.

Varga Dániel, az új társaság csapatkapitánya határozottan jelentette, ki a riportban, hogy bár új csapatánál sok a nagy egyéniség, soha nem az "egó" domborodik ki, minden játékostársa jó csapatember, motivált és az a legfontosabb célja, hogy a csapat a lehető legjobb helyezést érje el.

Nagy Viktor a "két válogatott csapat egy klubban" problémakörrel kapcsolatban a kézilabdát hozta fel példaként. Mint mondta: ott már évek óta normális, hogy egy nagyon erős csapatnál két válogatott kapus szerepel. Decker Attilával már két éve együtt edzenek a válogatottnál, jól megvannak és Kósz Zoltán szolnoki kapusedzővel hármasban dolgoznak azon, hogy aki éppen a kapuban áll, jól tudjon teljesíteni.

Nagy szerencséje volt a stábnak, mert éppen ottjártukkor teljesítette születésnapi kötelezettségét Varga Dániel, s az általa hozott Tiramisut megfelelő szakértő zsűrizésben részesítette Tóth Márton, akiről talán már mondani sem kell, hogy az RTL Klub főzőshow-jának egyre népszerűbb (még mindig versenyben lévő) részvevője. A "műbírálat" is megtekinthető a kis riportfilmben: