FACEBOOK

Varga Dániel: ,,Rajtunk múlt,,

Varga Dániel: ,,Rajtunk múlt,,
hozzászólás, 2014.08.29.

Ez a beszélgetés talán mindenki számára érthetőbbé teszi, hogy miért láttunk olyan végtelenül szomorú magyar játékosokat a Világkupa eredményhirdetésekor a dobogó második fokán. vlv-interjú a válogatott csapatkapitányával, Varga Dániellel.

- Aranyéremre számítottatok, aranyéremre számítottunk, ezüst lett belőle. Mit szólsz hozzá?

- Nagyon csalódott vagyok, mert győzni szerettünk volna és hittünk is abban, hogy ez megvalósulhat. Ráadásul - ahogy már az Almatiban, az amerikai meccs után adott videónyilatkozatban is megfogalmaztam - a sikerünk, az eredményességünk az összes meccsen - rajtunk múlt. Szerintem így volt ez a szerbek elleni döntőben is. Most is úgy érzem, ugyanúgy mi voltunk azok, akik a jó dolgokat megcsinálták, akiket következetes győzni akarás jellemzett, meg tudás, meg elszántság, ahogy mi voltunk azok is, akik hibáztak, s ezekből a hibákból nem háríthatatlan gólt, gólokat kaptunk vagy túl sokszor voltunk képtelenek emberelőnyben betalálni. Azt hiszem, a "rossz oldal" leginkább a fáradtságunknak és néhány esetben az összeszokatlanságunknak volt tulajdonítható. Rendkívül fontosnak tartom tehát, hogy világos legyen: mi követtük el a hibákat és nem arról van szó, hogy az ellenfél feltalálta a spanyolviaszt. Ebből ugyanis az következik, hogy az is rajtunk múlik, jobbak, illetőleg a legjobbak leszünk-e.

- Amikor jöttek a hírek arról, hogy a szerbek, illetve a horvátok kikkel mennek Almatiba, mi pedig négy olyan embert cseréltünk be, akik azért a válogatott bő keretében eleve ott voltak, tehát nem olyan fiatalokról van szó, akik esetleg még nem voltak válogatottak, ez nem rakott rátok terhet? Ki lehet mondani: első számú esélyes volt a magyar csapat.

- Teher volt, de szerintem ez olyan teher volt, amivel meg kell tudni küzdeni. Az utolsó edzés előtt a szigeten, amikor beszéltünk egymással a kamera előtt, azt mondtam, hogy egyedül az aranyéremmel lennék elégedett. Szerintem ezzel a többiek is így voltak, ezért a csalódottság. A mezőny alapján könnyen azt hihetjük, összehasonlítva a játékosállományt, hogy toronymagas esélyesei voltunk ennek a Világkupának, de azért becsapós volt a helyzet. Most kicsit csapdában érzem magam, mert ezt győzelem után szerettem volna elmondani, így, a döntőbeli vereséget követően magyarázkodásnak tűnik:



A szerbek olyan csapattal voltak Almatiban, amely egész nyáron csak erre a világversenyre készült. Nevezhetjük őket B csapatnak, mivel csupán két friss Európa-bajnok volt a játékosok között, tehát mondhatni, hogy ez egy "második vonala" a szerb válogatottnak. Ugyanakkor ők más háttérrel, más előzményeket követően érkeztek a tornára. Különösen a fizikai állapot terén volt ez érzékelhető, óriási különbség volt köztünk ezen a téren. Nekik optimális volt az állapotuk, hiszen erre a versenyre készültek hónapokig. Szintén nagyon jó volt az amerikaiaké és az ausztráloké, a miénk enyhén szólva nem ideális. Ha azt nézzük, hogy a mi csapatunkból a legtöbb játékos már a harmadik világversenyét játszotta Kazahsztánban, senki nem csodálkozhat, hogy a fáradtság azért már megmutatkozott a végső fázisban.

- A tornán tulajdonképpen nem kaptatok ki, az ötméteresekkel elvesztett döntőn kívül minden meccset megnyertetek. Tehát igazából az eredményesség megvolt. A játékot hogy értékeled? Mennyire tudtátok azt hozni, amit Tibor "tervbe vett"?  Ha pedig nem ment, mi volt ennek az oka? A fáradtság vagy más?

- Ugyanúgy, mint az előbb, erre a kérdésre is szívesebben válaszolnám azt, amit most mondani fogok, úgy, ha most aranyérem lenne a zsebemben. Teljesen mindegy volt, hogy hogyan játszunk. Nagyon nem is értékelném a játékot, mert egyetlen célunk volt, hogy megnyerjük ezt a Világkupát. Nem gondolom, hogy bármi másról szólt volna ez a torna, mint hogy győzzünk és legyen egy Világkupa-címünk. Személy szerint nekem ez egy nagy presztízsű esemény volt, mert Világkupát még nem nyertem. Ez tényleg csak az én érzésem a Világkupával kapcsolatban, mert érthető módon, a többieknek jelenthetett mást. Van, akinek ez játék-, illetve bizonyítási lehetőség volt és lehetett többeknek még számos más motivációja is. Én nem igazán akartam se szépen, se pontosan, se gólerősen játszani, egyedül nyerni szerettem volna. Ha ez sikerült volna, nem igazán foglalkoztam volna semmilyen kritikával, hogy "...hát, ez azért nem a teljes elit mezőny volt", mert bőven voltak olyan nehézségek, amiket leküzdöttünk.

- Te például közben beteg lettél, két meccsen nem játszottál. Ez egy egészen különleges helyzet, gondolom, nem lehetett egyszerű visszatérni, felvenni a fonalat és nemcsak fizikailag bírni a terhelést, hanem visszaszerezni a ritmust, amiből kiestél.

- A ritmus elég hamar megvolt ismét. Könnyű dolgom volt, mert Dél-Afrika ellen tértem vissza, a fizikai következmények hatását viszont megéreztem. És nem is a visszatérés utáni első meccsen, hanem inkább a döntőben. Az elődöntőben kimondottam jól éreztem magam, de akkor még nem tudtam azt, amivel a döntőben szembesültem, hogy el is fogyott az erőm. Olyan másfél napot éltem át, hogy összesen egy deciliter vizet tudtam meginni, semmi más nem ment le a torkomon és a döntő során a lelkem és az eszem már nem tudta átverni a testemet. Nagyon elfáradtam a végére.



- Hogyan tovább ezután? Csalódottság van mindenkiben. Decker Ádámtól megkérdeztem, hogy idővel máshogy fog-e csillogni ez az ezüstérem és azt mondta, nem, ez örökre csalódás marad. Az Eb-ezüstöt képes volt idővel átértékelni, de a Világkupát nem fogja tudni. Te hogy látod ezt?

- Egyetértek vele, én is hasonlóképpen érzek. Azért, amit már említettem: egyetlen "objektív célunk" volt itt, győzni. És ez "objektív módon" nem sikerült, ez pedig már nem fog változni.

- Azért ne zárjuk ilyen szomorú hangulatban ezt a beszélgetést. Novemberben újra jön a Világliga, nyilván nem mindegy, hogy ebből a mostani helyzetből hogyan kászálódtok ki, még ha örök fájó emlék is lesz ez az ezüst.

- Nem gondolom, hogy örök fájó emlék lesz, hanem inkább úgy mondanám, hogy ha erre emlékezem, akkor mindig elfog majd egy kis fájó érzés. De szerintem nem fogok rá sokszor emlékezni :-). Ami a jövőt illeti, alig várom, hogy a feleségemmel és fiammal kiélvezzem a következő háromhetes pihenőt, most nem igazán látok tovább. A következő szakmai állomás pedig Szolnok. A válogatottal kapcsolatban egyelőre még nincsenek megfogalmazható gondolataim, érzéseim, de majd idővel... 



- Hogyan töltöd a szabadságod?

- Leginkább a családommal, illetve azokkal a dolgokkal leszek kénytelen foglalkozni, amelyekre a nyári felkészülés és versenyek miatt, illetve az elmúlt négy évben, a rijekai légióskodás következtében nem volt időm.

- Mi a most lezárult válogatott szezon summázata?

- Ez a nyár elsősorban az Európa-bajnokságról szólt. Nagyon nagy élmény volt végigjátszani, magyar közönség előtt vízilabdázni, abban az uszodában, ahol felnőttem, ahol minden csempét ismerek. Szerencsésnek érzem magam, hogy ennek részese lehettem.

- Köszönöm a beszélgetést, jó pihenést kívánok!

(Lejegyezte: Tina)