FACEBOOK

Szabó Zoltán: ,,Életem egyik legnagyobb élménye volt,,

Szabó Zoltán: ,,Életem egyik legnagyobb élménye volt,,
hozzászólás, 2014.08.27.

Dabrowski Norbert az Eb után pihenőt kapott, másodedzőként Szabó Zoltán helyettesítette őt a Világkupa-felkészülés során és az almati tornán. Tapasztalatairól kérdeztük őt, még a hazaút közben.

- Szervusz, Zoli! Ha valaki nem tudná, akkor a magyar válogatott jelenlegi másodedzőjével beszélgetek. Az első kérdés adódik: hogy kerültél ide?

- Szervusz, üdvözlöm a VLV olvasóit és nézőit! Tibor keresett meg két héttel a Világkupa előtt, hogy szüksége lenne segítségre, mert Dabrowski Norbinak szeretne pihenőt adni az Eb után – hát, így kerültem ide.

- Akkor mesélj! Már a felkészülés során is sokat voltál a csapattal, ért-e valami meglepetés, milyen volt ez az egész, milyen a légkör? Te kívül is vagy, belül is vagy, ismered a vízilabda közegét… Hogy érezted magad?

- Ez a kívül is, belül is, nagyon pontos meghatározás… Igazából azt gondolom, hogy egy két éve működő csapatba – és itt most nem csak a játékosokra, hanem a stábra is gondolok – bekerülni nem egyszerű dolog. Ez egy működő rendszer, annak minden elemével együtt. Nagyon-nagyon nehéz munkáról van szó – most derült ki számomra, ebben a két hétben, hogy Dabrowski Norbi milyen irdatlan mennyiségű munkát végez itt el, szép csendben, teszem hozzá. Ebből a szempontból mindenképpen „kívülről jöttnek” érzi magát az ember. Az, hogy mennyire sikerült belülre kerülni…, azt gondolom, ha bármi pluszt sikerült hozzátennem a csapat eredményességéhez, munkájához, az nekem öröm. És természetesen óriási nagy büszkeség és megtiszteltetés volt a csapattal lenni. Rengeteget tanultam ebben a két hétben – még úgy is, hogy ez ember azt hiszi, ha 30 éve a vízilabdában van ilyen-olyan szinten, akkor nagy meglepetés nem érheti. Ez nem igaz. Minden közeg más, a válogatott egy speciális csapat, és – ha két hétre is – velük együtt lenni, és egy ilyen világversenyen részt venni, ez mindenképpen életem egyik legnagyobb élménye.



- Hogy értékeled a tornát, milyen volt a csapat?

- Látszódott, hogy ez a harmadik világesemény három hónapon belül. Ha lehet így fogalmazni, akkor ilyen körülmények között, ilyen két világverseny után, ilyen állapotban majdnem a maximumot hozta ki a csapat magából. Természetesen a magyar vízilabda-válogatott az ezüstéremmel soha nem elégedett – valószínűleg, ha kipihenik magukat a fiúk, lesz bennük egy kis hiányérzet abban a tekintetben, hogy ha most még egyszer lejátszanák a döntőt, akkor másképp csinálnának néhány dolgot, vagy talán több erő, több összpontosítás jutna egy-egy helyzet megvalósítására. De nincsen „ha”. Ezen a világversenyen, a döntőben, kritikus helyzetekben nem sikerült feltenni az „i”-re a pontot. Az „i”-t, nagyon szépen megrajzolta a csapat, betartva – főleg védekezésben – a megbeszélteket. Támadásban, az a „pont”, nem sikerült.



- Hogyan tovább veled? Szegedi Pólósuli?

- Világos. A Macskafogót szeretjük, de Cincinnatus megy vissza az eke szarvához a hatalmas élményanyaggal, és átadandó tudással, megyek vissza a Szegedi Vízipóló Sulihoz.  Lesz mit mesélni, lesz miből töltekezni, és – ugyan más szinten, mint a felnőtt magyar férfi vízilabda-válogatottnál, de – ott is rengeteg munka van, rengeteg gyerek van, és rengeteg tennivaló. Remélem, hogy egyszer majd találkozunk a magyar válogatottban is olyan fiatalemberrel, aki onnan jött.

- Sok sikert kívánok!

- Köszönöm szépen!

(Lejegyezte: Ötvös Csilla)