FACEBOOK

Messze esett Almati (pardon...)

Messze esett Almati (pardon...)
hozzászólás, 2014.08.17.

Lehet, vasárnap sokat csuklott az az ember (a nevét nem tudjuk), aki eldöntötte, hogy Almatiban rendezzék meg idén a Világkupa-tornát. Mindenesetre a magyar válogatott egész napos utazás végén megérkezett a helyszínre.

Vasárnap reggel negyed kilenckor volt találkozó Ferihegyen, s helyi idő szerint hétfő hajnalban, fél háromkor már mindenki el is foglalta a szobáját Almatiban, a torna helyszínén.

A két időpont között a csapat megjárta Frankfurtot (itt nagy tetszést aratott a fiúk körében egy, a tranzitban kiállított vadiúj BMW-csúcsmodell), majd az átszállás után egy röpke hatórás repülés, végig Európa felett. Nem tudom, sejtik-e, a játékosok nem nagyon szeretik a repülőutat, aminek nem vallási oka van, hanem az, hogy szinte képtelenek begyömöszölni a lábukat az előttük lévő ülés mögé. (Fenti képünk ezt igyekszik dokumentálni.) Náluk kétségbeesettebb embert csak akkor látunk, ha jól megfigyeljük azon egyszerű utasok arcát, akikben éppen tudatosul, hogy a következő hatórás utat mondjuk Hárai Balázs vagy Hosnyánszky Norbert közeli társaságában fogják tölteni. (Hosi később eleresztett néhány poént a többieknek arról, hogy utastársa miként reagált a vele való "szoros együttlétre".)

Mivel négy óra az időeltolódás előre, besötétedett, mire leszállt a gép, s ezután még egy kis buszozás, és meg is érkezett a csapat. A reptéren még jócskán elment az idő azzal is, hogy jegyzőkönyvet kellett felvenni a frankfurti átszállásnál elveszett csomagok miatt. Öt-hat ember távozott lazán, egy kis válltáskával a reptérről, mivel nem jött meg a bőröndje. Neveket nem írok, hadd aggódjon minden hozzátartozó... (Na jó, ez vicc, az érintettek azóta már leadták a drótot az otthoniaknak.) Mindenesetre dr. Gábor Tóni bácsi az egyik kárvallott, az ő felmérhetetlen értékű gyógyszeres táskája sincs most a csapattal...

A játékosok elveszett csomagjában csupán ilyen érdektelen dolgok lapulnak, mint a fürdőnadrág és a fürdőköpeny... Ja, és ha jól hallottam félfüllel, mintha a sapkák is hiányoznának, de ez majd hétfőn kiderül.

Mit hétfőn, itt már réges rég hétfő van.

Egy kis vita alakult ki a szervezőkkel azon, hogy miként lehetett 14 órára tenni a magyar válogatott hétfői edzését, de aztán gyors vacsora következett, s mindenki eltette magát holnapra. vagy mára vagy mi.

Friss hír, hogy kedden, magyar idő szerint 10.20-kor (itt 14.20-kor) játsszuk az első meccsünket, mindjárt a legerősebb csoportellenféllel, Horvátországgal.

A rendezők határozottan állítják, hogy lesz internet a medence partján.

Fontos információ, hogy az Eb óta pihenő Dabrowski Norbert helyett Szabó Zoltán, a Szegedi Póló Suli szakmai igazgatója ül másodedzőként a kispadon a Vlágkupa-meccseken.


vlv-fotók az útról