FACEBOOK

Szirányi Balázs: A spanyolok életük egyik legszebb világversenyére készülnek

Szirányi Balázs: A spanyolok életük egyik legszebb világversenyére készülnek
hozzászólás, 2014.07.10.

Azonnal sorsdöntő meccsel kezd a magyar válogatott hétfőn, az Eb nyitó napján. Az ellenfél, a spanyol válogatott centerét Szirányi Balázst kérdeztük: mi a helyzet velük, hogy sikerült a felkészülés, milyen érzésekkel utaznak Budapestre.


SZIRÁNYI BALÁZS a vlv-nek:

- Gratulálok, hogy benne vagy a spanyol válogatott Eb-csapatában!

- Köszönöm.

Mi történt veletek az utóbbi néhány hétben, milyen volt a két torna, Portugalete és a görögországi, az eredményekből ítélve nem nagyon ment nektek...

- Mindkét torna eredményei annak függvényében értékelendők, hogy milyen fázisban voltunk a felkészülésben. Nagyon-nagyon kemény, fizikailag borzasztóan megerőltető felkészülésen vagyunk túl. Nekünk kevés időnk volt a BL final six után, én személy szerint öt hete edzek, tehát kevés pihenővel készültünk fel az Eb-re. Nyilván nem az volt a cél, hogy Portugaletében játsszunk igazán jól vagy a következő tornán, Görögországban. Ezért igazából nehezen is lehet megítélni, hogy meddig jutottunk a felkészülés terén, ha az edző úgy gondolja, hogy a vége felé haladunk, elfogadom ezt az értékelést. Ilyen egyszerű a dolog. Örülök, hogy most már nem kell olyan keményen melózni, mint eddig, az edző egész idáig elképesztően nagy teherbírást várt el a csapattól, minden egyes játékostól mentálisan, fizikálisan, minden téren. Hozzá tartozik a dologhoz az is egyébként, hogy nem játszottunk jól se Portugaletében, se Athénban, nem adtuk azt, amire szerintem ez a csapat képes akár fáradtan is. Viszont egész más dimenziót jelent az Európa-bajnokság. Szerintem nagyjából ott tartunk, ahol a többi csapat, majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég, nyilván egyértelmű céllal megyünk, hogy minden egyes meccset megnyerjünk. Ezzel az egész új felfogással, amit a szövetségi kapitányunk képvisel, nem volt kérdés, hogy hova taksáljuk magunkat. Ő úgy jött ide a válogatott élére, hogy minden meccset meg akar nyerni, ez az elvárás, így fogunk nekiugrani az egész Eb-nek.

Azért ezen a két tornán elég meglepő eredményeket is produkáltatok...

-  Az első meglepetés az lehetett, hogy a francia válogatottól kikaptunk. Ám ez a francia csapat nagyon jó, szerintem szerintem emberemlékezet óta nem volt ilyen jó csapatuk a franciáknak, kifejezetten komolyan kell őket venni. És azt is tudni kell, hogy ők az Eb-re azért jönnek, hogy minket verjenek meg. Nem tűzhetik ki célul a többi csoportellenfél, a szerbek, a horvátok, a magyarok legyőzését. Mi viszont Portugaletében sajnos bebizonyítottuk, hogy ha nem játszunk jól, akkor esélyük van a legyőzésünkre, elkaphatnak minket.

Szerinted a franciák játszhatnak fontos szerepet a csoportunkban? Elvehetnek pontokat valakitől?

- Szerintem igen. Ha hagyod, hogy a saját játékukat játsszák, akkor a legnagyobbak dolgát is megnehezíthetik, mert fizikálisan felkészültek, erősek.

- A ti keretszűkítésetek hozott valami meglepetést?

A spanyol válogatott eredményei a legutóbbi két nemzetközi felkészülési tornán

Portugalete, június 27-29. (3. hely):

(Érdekesség, hogy az eredményhirdetésnél a nem sokkal később "kegyvesztett" Dani Lopez Pinedo vehette át a torna legjobb kapusának járó díjat...)

Spanyoloszág-Oroszország 11:9 (3:3, 2:0, 3:1, 3:5)
Spanyolország-Franciaország 9:10 (4:3, 3:3, 1:4, 1:0)
Spanyolország-Görögország 5:6 (0:1, 2:1, 2:3, 1:1)


Szamarcidisz Kupa, július 4-6. (5., utolsó hely):

Spanyolország-Olaszország 5:9 (1:2, 0:1, 1:3, 3:3)
Spanyolország-Szerbia 7:13 (1:2, 2:3, 2:4, 24)
Horvátország-Spanyolország 8:6 (2:1, 3:1, 2:2, 1:2)
Görögország-Spanyolország 8:8 (4:2, 1:1, 1:1, 2:4)

- Igen. Dani Pinedo kikerülését fel kell, hogy dolgozzuk, őszintén szólva ez meglepetés volt. Jó is, hogy ez szóba került, mert egy spanyol cikk alapján mindenütt az jelent meg, hogy egy edzésen került összetűzésbe a szövetségi kapitányunkkal, de ez nem így volt, a görögországi tornán, az olaszok elleni meccsen történt az eset és attól kezdve, tudtuk, hogy Dani Eb-szereplése úgymond "lóg a levegőben". Nyilván, amikor kiderült a csapathirdetésnél, hogy nem lesz, ez meglepetésként hatott, de szerintem a legtöbben úgy vagyunk vele, mivel annyira közel van az EB, hogy próbáljuk sportemberként, pozitívan felfogni az ilyen fejleményeket is, figyelmen kívül hagyni azokat a történéseket, amiket nem mi irányítunk. Azon vagyunk, hogy minél jobban játsszunk, mert napok vannak már csak hátra az Eb rajtjáig.

- Azért kérlek, mondd el, hogy mi történt a kapus és az edző között!

- Annyi történt, hogy összeszólalkoztak, mert az olaszok elleni meccsen a kapusunk egy alkalommal az indításnál gyakorlatilag kidobta a labdát a pályáról. Azonnal kisebb vita alakult ki köztük, hogy a labda minősége miatt történt-e a hiba, vagy a passz volt rossz. Végül Gabi (Gabi Hernandez szövetségi kapitány - a szerk.) közölte, hogy nem tolerálhatja, ha egy játékos a csapattársai előtt, úgymond összeszólalkozik vele.

És ez a Dani Lopez Pindeo volt az első számú kapusotok?

- Így van, ő volt az aki a Barcelonetával velünk BL-t nyert.

- Te simán bekerültél a csapatba? Volt benned bármilyen aggodalom, hogy baj lehet?

- Nem tudtam biztosan, hogy bekerülök, mert láttam, hogy az edző teljesen új stílusba kezd, fiatalokra épülő csapatot rak össze. Benne lehetett volna a történetben az is, hogy én nem szerepelek, mert a nulláról indult. Év közben, tehát a felkészülés során ugyanakkor éreztem, hogy a számomra hagyományos vízilabdát preferálja, amihez persze szüksége van legalább egy centerre. Én vagyok a csapat egyetlen centere, elmondhatom, nem titok, hogy ha vízben leszek, akkor a hagyományos centerjátékot fogjuk játszani, de lesz a meccseknek olyan része, amikor más megoldás kerül előtérbe.

- Beszélt veled Hernandez, amikor kihirdette a csapatot?

- Mind a tizenhármunkkal beszélt. Amikor hazajöttünk Görögországból, kaptunk két nap pihenőt. Annyit kért mindenkitől, hogy teljesen, szívvel lélekkel legyen ott szerdától, amikor elkezdjük a felkészülés utolsó szakaszát. De hát ez nyilván nem is lehet másként. Nincs is már más a fejünkben.

Nálatok hogy zajlik egy ilyen csapathirdetés, felolvassa a tizenhárom nevet?

- Ez újdonság volt, igazából onnan tudtuk meg a csapatot, hogy kiket hívott oda magához beszélgetni.

- Milyen szívvel jössz Budapestre?

- Várom nagyon, ahogy egyébként a többiek is. Amikor beszélgetünk az Eb-ről, mindenki azt mondja, hogy ez élete egyik legszebb világversenye lesz. Még az edző is pátosszal harangozta be nekünk, azt mondta, hogy több ezer ember előtt fogunk játszani, méghozzá olyanok előtt, akik láttak már jó néhány vízilabdameccset életükben. Mindenki nagyon lelkes nálunk, és nem csak a magam nevében beszélek, amikor azt mondom, hogy a várakozásaink szerint ez egy nagyon jó Európa-bajnokság lesz!

- Az első meccset éppen egymás ellen játsszuk... Ez hogy motivál titeket, külön készültök erre a helyzetre vagy eleve lemondtok arról hogy az első meccsen nyerjetek...? (Ez persze vicc volt.)

- Szerintem nekünk ugyanakkora súlya van ennek a meccsnek, mint a magyar csapat számára. Ugyanazt is érezzük, hogy ennek a meccsnek sorsdöntő szerepe van. Ha megnyerjük, akkor gyakorlatilag továbbjutunk a csoportból, bár ez nyilván nem csak magunktól függ, de az esélyeink akkor nagyon jók. Benne van a pakliban a vereség, de akkor akkor ijesztően megnehezítjük magunknak a dolgokat. Én pedig próbálok nem gondolni arra, hogy ez a meccs nekem személy szerint mit jelent, igyekszem tényleg csak sportolóként készülni.

Balázs, jó utat és találkozunk itthon!

- Köszönöm szépen. 

(Lejegyezte: Zsigmond Orsi)


A budapesti Eb-n szereplő spanyol válogatott (zárójelben a játékos születési éve és klubja):

Aguilar (1983, CN Terrassa), Lorrio (1993, Royal Kenu) - kapusok
Espanol(1985, CNA Barceloneta), Minguell (1985, CNA Barceloneta), Fernandez (1986, CNA Barceloneta), Szirányi Balázs (1983, CNA BArceloneta), Munarriz (1994, CNA Barceloneta),  Roca (1988, CNA Barceloneta), Mallarach (1987, Olympiakosz), Molina (1984, Brescia), X. Garcia (1984, Primorje Rijeka), Bustos (1994, Royal Kenu), Larumbe (1994, CN Catalunya) - mezőnyjátékosok

A spanyol csapat első Eb-meccsét hétfő este 20.30-as kezdettel a magyar válogatottal vívja.