FACEBOOK

Ráfordultunk a hajrára

Ráfordultunk a hajrára
hozzászólás, 2014.06.25.

A Margitszigeten folytatta Eb-felkészülését a válogatott. A dubaji ezüstérmes csapat kiegészült azokkal, akik a bő keret tagjai.

Ők egyébként a Világliga szuperdöntője alatt is folytatták a munkát, előbb Horkai György fiataljaival, majd Märcz Tamás irányításával edzettek.

A margitszigeti társaság:

Decker Attila, Lévai Márton, Nagy Viktor (kapusok)
Angyal Dániel, Bátori Bence, Bedő Krisztián, Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kovács Gábor, Madaras Norbert, Szivós Márton, Tóth Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton (mezőnyjátékosok).

A szerdai újrakezdésnek a média is tanúja lehetett, a délelőtti edzés utolsó szakaszára ugyanis a sajtó is hivatalos volt.

Nagy számú érdeklődő érkezett a Széchy uszoda partjára, s amikor a stábok bekapcsolódtak a vízben zajló események követésébe, a játékosok már labdával a kézben gyakoroltak. Ekkor azonban már túl voltak 4 ezer méter úszáson... (A felújítási munkálatok nagy erővel folynak az uszoda területén, néha öt centire a sportolóktól.)

Mielőtt a sajtó képviselői megrohanhatták volna a fiúkat, előkerült egy doboz sütemény, s a társaság tagjai egyenként gratuláltak a "vendéglátó" Vámos Mártonnak, aki kedden töltötte be 22. életévét. (Bizony, rohan az idő, Isten éltessen, Marcika!)

A televíziók délután és este szép terjedelemben számoltak be a válogatott nyilvános edzéséről, középpontba állítva az Eb fő szponzorának akcióját, a szurkolói csapatok számára meghirdetett versenyt.


Nézegessen nyilatkozó vízilabdásokat



Edzés délelőtt és este

VLV-VIDEÓK:



Médiaedzés - Hírtévé


Médiaedzés - ATV


Médiaedzés - MTVA


Médiaedzés - TV2


Címkék:
Médiaedzés