FACEBOOK

Varga Dániel Szolnokon folytatja pályafutását

 Varga Dániel Szolnokon folytatja pályafutását
hozzászólás, 2014.06.02.

Varga Dániel, a magyar válogatott csapatkapitánya négy horvátországi szezon után, ottani sikerei csúcsán hazatér. A vlv-nek adott interjúban teljes részletességgel világítja meg döntésének hátterét.

- Úgy tudom, hogy valamilyen váratlan bejelentésre készülsz, Dani.

- Talán annyira nem is váratlan ez a bejelentés, de hivatalossá azáltal válik, hogy én mondom ki: a következő szezontól Szolnokon fogok játszani én is!

- Mennyi időre szól a szerződés, amit aláírsz?

- Egyéves.

- Gondolom, hogy Rijekában nem akartak ajánlatot adni, mert nem voltak elégedettek a csapat szereplésével, s az elmúlt szezonbeli teljesítményeddel. :-)

- Igen-igen, hát eleve egy sikertelen szezon van mögöttünk. Nem nyertünk semmit, csak a Horvát Kupát, a Jadranska Ligát és a horvát bajnokságot, illetve a Bajnokok Ligájában érmet szereznünk.

- Természetesen én is vicceltem, gondolom, hogy ez volt életed legsikeresebb klubszezonja, azt hiszem, ez nem vitatható. Egy ilyen évad után elmenni - ez most kihíváskeresés? Vagy meguntad az ottlétet? Tehát tulajdonképpen mi az oka annak, hogy hazajössz?

- Unalomról szó sincsen. Sőt, úgy hoztam meg ezt a döntést, hogy valószínűnek tartom: a létező legjobb helyről jövök el. Amit nekem Rijeka jelent, illetve amit adott ebben a négy évben, az sokkal több, mint hogy egy jó csapatban játszottam, ugyanis a szakmai dolgok mellett minden részlet is tökéletes volt. Onnantól kezdve, hogy szerintem a világ legszebb uszodájában edzettünk nap mint nap és játszottuk a hazai meccseket, azon keresztül, hogy itt vagyok 500 kilométerre Budapesttől a tengerpart mellett, ahol kedvesek az emberek, ahol fantasztikus gasztronómia van, ahol gyönyörű a környezet, ahol…, mit mondjak még… minden feltétel adott ahhoz, hogy profi módon tudjak vízilabdázni, hiszen a klubon belül is jellemző a profizmus. Szakmai szempontból nem kell nagyon bizonyítani, hogy mennyire jó döntés volt négy évvel ezelőtt ezt a csapatot választani. Eldöntötték, hogy itt egy nagy csapatot akarnak építeni, és évről-évre fejlődtünk, léptünk előre, egyre jobbak voltak az eredmények, egyre javult a játék képe, és egyre erősebb lett a csapat. Ez elsősorban Predrag Slobodának, az elnökünknek köszönhető, akire nem tudok csak pénzemberként gondolni, mert valóban szívügye a vízilabda. Nagyon sokszor lent van edzésen, ott ül a meccsen, beszélget a játékosokkal, és folyamatosan innovációkat talál ki, hogy miként tudna ez a sportág globálisan fejlődni.

Nagyon-nagyon jó edzőim voltak. Az első két évben Zoran Roje, a második két évben Ivan Asics, illetve a segítője, Igor Pezelj, mondhatom, hogy sokat tanultam tőlük. Itt nem csak arra gondolok, hogy más taktikát játszunk, hogy mások az edzések, hanem a gondolkodásmód, a dolgokhoz való hozzáállás is más. Azt gondolom, hogy nem mindent sajátítok el ezekből a dolgokból, mert nem is mindennel értettem egyet, viszont négy évig másfajta vízilabdakultúrát szívtam magamba, s ez mindenképpen a fejlődésemet szolgálta. A horvátok a vízilabda-elitet képviselik, válogatott szinten és klubszinten is, és valóban vannak olyan dolgok, amiket, ha más bajnokságban játszom, akkor lehet, hogy az életben nem tanultam volna meg. Ezért is hálás vagyok.

- Erre kérek egy példát!

- Kettőt is mondok, ami egyből eszembe jut. Az egyik a taktikai fegyelmezettség, illetve a taktikai következetesség, a másik meg a lábtempó más típusú használata.

- Magyarázatra szorul mind a kettő.

- Először a jelentőségüket emelném ki, mert szerintem alapvetően itt van a különbség a nemzetközi megmérettetésre érkező magyar csapatok és mondjuk a horvátok, a szerbek, a spanyolok vagy az olaszok között. Szóval, ami a taktikai következetességet illeti, évről-évre borzasztóan jól határoztuk meg és használtuk fel a rendelkezésre álló erőforrásokat. Minden egyes játékos az alkalmazott szisztémában betöltött szerepe alapján maximálisan tudta segíteni a csapatot abban, hogy nyerjen. Na, most nem kizárt, hogy ez további magyarázatra szorul, mert talán még mindig sejtelmes a megfogalmazás. Arra gondolok, hogy tisztában vannak azzal, melyik játékos miben jó, és az alapján építik fel a taktikát, hogy ezeknek az egyébként nagyon jó játékosoknak a tudása maximálisan ki tudjon domborodni. Nekem sok idő kellett ahhoz, hogy ezt elfogadjam sőt még most is egy kicsit úgy vagyok vele, hogy merevnek tartom, ugyanis ehhez a módszerhez ők makacsul ragaszkodnak. Én néhány dologban már korábban változtattam volna szívem szerint, de az edzők - és ezt most inkább pozitív értelemben mondom - egyfajta csőlátásként mindig ragaszkodtak a kitalált elképzeléshez, a megbeszélt taktikához, még akkor is, ha éppen nem ment jól a játék.



Érdekes, éppen a final six előtt gondolkodtam azon, hogy amikor Barcelonában kikaptunk a szezon elején az első Euroliga-csoportmeccsen, akkor Asics megkérdezte tőlem, hogy látom, mi a baj. Elmondtam neki, hogy én mit csinálnék másképp, és tudok arról, hogy más játékostól is megkérdezte. És akiket megkérdezett, ugyanúgy elmondták a véleményüket. Ezután vártam a változást, és képzeld el, ha azt mondjuk, hogy volt öt fontos szempont, amiket a játékosok továbbítottak az edző felé, (mert azért mi játékosok is beszélgettünk egymással erről, tehát tudtuk,) hát abból szerintem egy vagy legfeljebb másfél valósult meg. Viszont pár héttel később elkezdtünk a legmagasabb szinten, szinte tökéletesen játszani. Most felvetődhet egyrészt, hogy mi a túrónak kérdezi meg a véleményünket, hogyha úgysem változtat semmin, illetve csak kevés dolgon változtat. A másik kérdés viszont az, hogy igazából vajon miért is kezdtünk el nagyon magas szinten játszani? Volt egy döntetlenünk még az Euroligában a Jug ellen otthon, azt nevezhetjük megcsúszásnak, de utána igazából veretlenül mentünk végig ezen a borzasztó nehéz csoporton. Viszont, bár utólagos okoskodásnak tűnik, azt gondolom, hogy ez a ragaszkodás a kitalált taktikához, végül a vesztünket hozta, mert szerintem éppen az hiányzott a finak six elődöntőjében a Barceloneta ellen, hogy egy kicsit másként játsszunk, jobban alkalmazkodva az ő játékstílusukhoz.

Ez a gondolatmenet talán jól mutatja, hogy sokat tanultam, de nem feltétlenül sajátítanék el mindent úgy, ahogy ők gondolják.

- Na, ennyit a következetességről. Lábtempó?

- A lábtempó… inkább pontosítanék, és azt mondanám, hogy a "lábon való közlekedés", illetve a láb, mint a mozgás meghatározója, mint a blokkolás, a lóba, a lövés, az oldalmozgás alapja. E funkciók megerősítése, unalomig való ismétlése az edzéseken, ez nekem egy új dolog volt. És azt kell, hogy mondjam, nagyon hasznosnak bizonyult. Ki merem jelenteni 30 évesen, hogy Rijekában tanultam meg rendesen blokkolni, blokkal a labdás ember felé menni, elcsúszni a labdával a kezemben, a labdával gyorsan haladni, emberhátrányban a kapufások között mozogni, illetve egyáltalán a zónamozgást. Én ezt itt sajátítottam el! Nyilván tudtam ezekről egyet, s mást otthon is, de utólag azt mondom, hogy én négy évvel ezelőtt a maihoz képest ezekről semennyire nem voltam képben, nem tanultam, legfeljebb csak ösztönösen jöttek elő belőlem ilyen készségek.

- A kérdés az, hogy itthon ezek miért nem voltak előtérben?

- Azért, mert…, hát igen, ez egy jó kérdés. Talán azért, mert az otthoni edzők egy része erről nem tud, nem tartotta a lépést az elmúlt időszakban a nemzetközi élvízilabdával. Azoknál, akik a világ élmezőnyéhez tartoznak, tehát a szerbeknél, a horvátoknál, a montenegróiaknál, az olaszoknál azt látom, hogy egyszerűen más a lábtempójuk és más a taktikához való hozzáállásuk. Azt hiszem, hogy sokkal érettebben gondolkodnak a taktikát illetően is, valahogy "készebbek" is rá, jobban felkészültek. Ami a lábtempót illeti: amit mi magyarok már próbálgatunk otthon megtanulni, az nekik zsigerből jön, hiszen valószínűleg már utánpótláskorukban el tudták sajátítani. Szóval végül is kimondom: van egyfajta lemaradás a nemzetközi szinthez képest az alapvető mozgásokban, lábtempóban és taktikai fegyelemben, felkészültségben, de hát ezt rajtam kívül már mások is megállapították már.

- És úgy érzed, hogy ebbe a más közegbe kerülve ez a két dolog, amiről konkrétan beszéltél, segített a játékod fejlesztésében vagy az eredményességben, vagy ennek a konkrét, közvetlen hatását érzed?

- Én ezáltal biztos, hogy jobb játékos lettem, mert többet tudok a vízilabdáról, s többet tudok kamatoztatni a saját adottságaimból is. Igen, erre ez a válaszom, ezek olyan dolgok, amiket tőlük el tudtam tanulni.

- Mi többször beszéltünk olyan helyzetben, amikor fontos válogatott meccs előtt álltunk, és a horvátok voltak az ellenfelek. Barcelonában is történt ilyen beszélgetés, aztán most a világliga csoportmeccsei előtt is, és engem mindig meglepett, hogy mennyire magabiztosak voltatok Dumival. Konkrétan megmondtátok, mi az, amiért nyerni fogunk és aztán úgy is történt. Most, hogy már nem leszel ott a hétköznapokban, ez a készség eltűnik majd?

- Én azért tudtam Barcelonában is, meg Sibenikben is magabiztos lenni, mert hároméves tapasztalatom volt a horvát vízilabdáról. Sibenikben úgy játszottunk, hogy két nappal korábban még velük edzettem, pontosan tudtam, hogy ki milyen állapotban van, hogy gondolkodik, mennyire fontos neki ez a meccs, mi van benne. Tudtam, egy-egy játékosnak extra motivációja van, mert a klubban nincs annyira lehetősége játszani, mint a válogatottban. Éreztem a rezgéseiket, tisztában voltam a napi tudásukkal. Lehet, hogy ez az előny idén, a pesti Eb-n még meglesz, de aztán egyre inkább elkezd olvadni. Ugyanis van egy nagyon fontos dolog. Olyan dinamikusan változik a sportágunk, olyan gyorsan jönnek az új dolgok, hogy ha valaki azt hiszi, hogy amit kitalált, elsajátított, vagy amivel nyert, az elég lesz jövőre, akkor téved. Mert bár nem olyan óriási a pólós társadalom, de több kultúra képviselteti magát, és ezek a csapatok a saját kultúrájuknak megfelelően ugyanúgy az innovációra törekednek, és elő fognak jönni egy-egy új dologgal. Ezt átéltem Peking után Rómától Londonig. Nekem később esett le, ahogy keresgettem magyarázatokat, hogy ma miért kaptunk ki, vagy miért nem voltunk jobbak. Magunkból indultam ki nagyon sokszor, közben nem vettem észre, hogy ezek a riválisok már máshogy vízilabdáznak, mint Pekingben vagy az előtt!



Nekem évek kellettek ahhoz, hogy rájöjjek, a szerbek valami nagyon jó dolgot találtak ki. De hát ugyanúgy láttam az olaszokon is, emlékszem csapaton belül beszélgetésekre, talán Sanghajban a szállodában történt, azt próbáltuk megfejteni, hogy lehet, hogy az a játékos, aki egyébként a korosztályos válogatottban csere volt, most ott van az olaszoknál és gólt lő, és tudja a dolgát, és nyernek az olaszok ilyenekkel is. És ez azért volt lehetséges, mert kitaláltak új dolgokat, részletekbe menően kidolgozták és következetesen megvalósították. Szerintem nekünk erre ráment négy év, hogy mi azt hittük, hogy nem kell kitalálni új dolgokat. Tehát azt kell, hogy mondjam, megismertem a horvátokat, azt, amit ők jelenleg képviselnek. Láttam, hogy az elmúlt négy évben hogy jutottak ide, de azt, hogy mi lesz velük később, már nem fogják az orromra kötni, azt csak tapasztalni fogom majd, hogyha játszunk ellenük.

- Akkor felvetődik a kérdés, amivel kezdtem, hogy miért is jössz haza? Ha ugye minden rendben van, nem rúgtak ki, ugye ezt mindjárt az elején tisztáztuk, még tán ajánlatot is kaptál volna, hogyha nem jelented be…

- Jó eséllyel. Ez volt a legjobb szezonom a négyből, nagyon sok visszajelzést kaptam erről. Az edzők is többször elmondták, hogy mennyire elégedett velem, a játékommal. A lényeg: biztos vagyok abban, hogy nagyon szívesen láttak volna, nagyon szerettek volna minket megtartani, ezt egyébként el is mondták akkor, amikor bejelentettük, hogy hogy döntöttünk.



- Szóval akkor miért is jössz haza...?

- Április 17-én apa lettem, és ez más megvilágításba helyezett dolgokat. Egyszerűen úgy láttam, hogy a családom biztonsága, boldogulása, a saját nyugalmam érdekében, azért, hogy sokat lehessünk együtt, ezt kell tenni és ebben a szituációban érkezett a Szolnok ajánlata. Tény, hogy évek óta hívnak Szolnokra, lett volna lehetőségem, hogy már korábban menjek hozzájuk. Nekem nagyon szimpatikus volt az, hogy elkezdtek építkezni. Kicsit azt látom bennük, ami itt történt Rijekában. Egy jó koncepció az, aminek alapján szépen haladnak. Eljátszottam a gondolattal már két évvel ezelőtt is, de hát annyira egyértelmű volt, hogy itt kell maradnom, hogy akkor még csak megköszöntem a lehetőséget. Tehát azt akarom mondani, hogy az összes pozitív dolog mellett, ami a Szolnok mellett szólt, nekem kellett egy utolsó lökés, vagy bizonyosság ahhoz, hogy meghozzam ezt a döntést.

E mellett véleményem szerint a magyar bajnokság színvonala is emelkedett, nemcsak a legjobb csapatok, hanem a "középmezőny esetében is. És ebben a bajnokságban biztosítottnak érzem a fejlődési lehetőséget. Szolnokon pedig most olyan színvonalú, olyan szintet képviselő csapat jön létre, amiben játszani nem csak megtiszteltetés, nagy dolog, de a további szakmai fejlődésemnek is megadja az ívét. Nem csak a meccsekről, az eredményekről van szó, hanem az edzések minőségéről, a mindennapokról, a társakról. Az, ami most Szolnokon vár, magasabb minőségű munkára sarkall engem is mind fizikai, mind szellemi, mind lelki szempontból. Nem beszélve arról, hogy a nemzetközi kupában is olyan hőfokú, olyan presztízsű mérkőzéseket tudunk játszani, amik a csúcsot képviselik, s ez a válogatottbeli teljesítményemre is jó hatással lehet.

- Foglalkozol-e már gondolatban azzal, hogy milyen lesz, ki hol fog játszani...?

- Szoktam gondolkodni azon: hogy fog kinézni a jövő évi csapat, milyen taktikai lehetőségek vannak, milyen formációban fogunk felállni, milyen hangulat lesz. Tehát egyértelműen foglalkoztat a téma, bár most természetesen megint más, a válogatott kerül előtérbe. És hogy milyen lesz a csapat? Nagyon gyors lesz, nagyon variálható lesz, a játékosállomány is úgy lett kitalálva, hogy kiszámíthatatlan legyen a játékunk. Szerintem a modernitást fogja képviselni.

- Mi ez a modernitás?

- A modern vízilabda alatt részben azt értem, amiket korábban elmondtam a horvátok dicséreténél, tehát a taktikai következetességet, a részletekbe belemenő megvalósítást, bizonyos mozgások tökéletes kivitelezését, egyes meccsszituációk tökéletes véghezvitelét védekezésben, támadásban, emberelőnyben, emberhátrányban, lefordulásokban. Plusz én azt hiszem, hogy a lendületünk és a gyorsaságunk mellett alapvetően eléggé dörzsölt társaság leszünk, bölcs, tapasztalt csapat képét fogjuk mutatni.



- Most ugye lelkesedés van, meg be vagy zsongva, de egy picit nem lesz az teher, hogy ugyanúgy, ahogy most a végén Rijekában, mindent meg kell majd nyernetek? Tehát eljöhet az az érzés, ami Norbiban volt a Reccónál éveken át, hogy itt nincs mese, nem lehet hibázni, nem érzel egy ilyen nyomást?

- Örülök, hogy erről beszélünk. Hivatalos elvárásokat a klub még nem fogalmazott meg. Persze mindenkinek van elképzelése arról, hogy mire lehet képes ez a csapat, de én itt azért megállnék egy kicsit. Ugyanis, hát hallom, meg tudom, meg olvasom, hogy akkor a magyar bajnokság már eleve zsebben van a Szolnoknak. És persze a Magyar Kupa is. És hát a Bajnokok Ligájában is nyerünk. Hát azért ez nem így működik, nagyon nem így működik. Ha megnézzük, hogy az elmúlt időszakban mit képviselt a magyar klubvízilabda az Euroligában, akkor azért ebből kiindulva nincs okunk túl nagy optimizmusra. Ha abból indulunk ki, hogy a Szolnok eddig még jutott el komolyabb szintre a nemzetközi kupában, hogy a csapatnak milyen nemzetközi kupatapasztalata van a legmagasabb szinten, akkor ez sem ad sok okot a bizakodásra. Persze kiindulhatunk abból, hogy milyen játékosok lesznek, de azért borzasztó sok munka kell, idő kell, összeszokottság kell és - szerencse is kell.

Bár mindenki számára meglepetés a Barceloneta hétvégi BL-győzelme, ne felejtsük el, hogy ők tavaly már final four-részvevők voltak, harmadikok lettek és biztos vagyok abban, hogy ez a tapasztalat hozzásegítette őket az idei jó teljesítményhez.

Ami pedig a szerencsét illeti, mondok egy példát: a BL-címvédőt idén összesorsolták a Reccóval a BL-ben, és tulajdonképpen úgy esett ki, hogy egyetlen meccset veszített - Reccóban. Úgy esett ki ötméteresekkel. Az sem lett volna persze reális ha a Recco nem jut a 12-be, de a Crvena Zvezda, amely 3:0-ra nyerte meg a szerb bajnokságot, nem tudott ott lenni a legjobb 12 között, mert csoportelsőként továbbjutva a csoportmásodik Reccót kapta meg. Tehát van ám szerencsefaktor is. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy minden adottságunk megvan arra, hogy egy magyar csapat most, kihozva magából a maximumot, a csúcsra érhessen, a végsőkig eljuthasson az Euroligában. A "végsők" az a 2-3 meccs megint egy másik történet, sok mindenen múlhat, hogy ott hogy jön ki a lépés.

Egyébként ez is egy motiváló dolog volt számomra, bebizonyíthassuk együtt: magyar csapatként is lehet a legrangosabb nemzetközi kupában nagyot alkotni. De hát én közel sem vagyok olyan könnyelmű, hogy már BL-győzelmi esélyekről beszéljek. Még egyszer mondom: ennél erősebb magyar csapatot szerintem nem lehetett volna összeállítani, de semmiféle garancia nincsen arra, hogy könnyedén fogunk nyerni mindent. Nem. Ha nyerünk, akkor az azért lesz, mert jobbak vagyunk otthon, mint a szintén sokra hivatott Eger, OSC, vagy a többi csapat. De csak azért nem fogunk tudni nyerni, mert tele van a csapat jó játékossal. Nekünk nagyon sokat kell majd dolgozni. Ráadásul az is egy plusz érdekesség (kicsit hazabeszélek), hogy az elmúlt 12-15 évben talán csak egy olyan szezon volt, amikor a Magyar Kupát és a magyar bajnokságot ugyanaz a csapat nyerte meg. Ez történetesen a Vasas volt, még velünk.

- Dani, engem meggyőztél, várunk haza szeretettel! :-)

(Lejegyezte: Di Giovanni Szandra és Danna)

(Fotók: vaterpolo-primorje.hr és vlv)


Négy év termése...