FACEBOOK

Kis Gábor nem tervezi a visszatérést a válogatottba

Kis Gábor nem tervezi a visszatérést a válogatottba
hozzászólás, 2014.05.14.

A Szolnok olimpiai bajnok centere tíz hónapja mondta le a válogatottságot. Mi történt azóta, nincs-e "honvágya" a budapesti Eb előtt? - kérdeztük Kicsit.

Diapolo


- Mindenekelőtt: hogy van a szemed, begyulladt-e a hétfői meccs után?

- Kicsit reggel összeragadt, de jobb, mint amire számítottam.

- Az orvos mit szól?

- Majd a hét vége felé elmegyek kontrollra, addig nem akarok ezzel foglalkozni, pláne, hogy nem fáj.

- Még mondana valamit, például, hogy ne vízilabdázz...

- :-)

- Kicsi, nem is tudom, hol kezdjük. Tíz hónappal ezelőtt mondtad le a válogatottságot elviselhetetlen derékfájdalmakra hivatkozva. Nélküled lett világbajnok a válogatott, s amikor Barcelona után ismét beszéltünk, azt mondtad, bármennyire szeretnél te is világbajnok lenni, utólag is úgy értékeled, hogy jó döntést hoztál. Azóta lement egy teljes klubszezon, játszol, jól játszol. Hogy vagy? Nem kerül szóba már a válogatottság kérdése?

- Igazság szerint én igyekszem ezt a dolgot lezárni, ami persze nehéz dolog. A lényeget illetően azonban semmi nem változott.

- Kezelnek-e, vizsgálnak-e, egyáltalán, milyen a „szerkezeti állapotod” jelenleg?

- Összességében jól érzem magam, tudom kezelni ezt a dolgot, kéthavonta járok gerinckezelésre – szerintem ez már a sportpályafutásom végéig így marad. Úgy érzem, ez a módszer most sikeres, főleg ha rá tudok pihenni rendesen. Volt olyan, hogy a kezelést követően nem feküdtem, nem pihentem az előírt módon, két napig, fájt is a hátam másfél hétig. De összességében azt mondhatom: elég jól tudom ezt a mostani szintet tartani, remélem, ez a jövőben is így lesz. Tehát mondhatni azt, hogy végül is jól vagyok, persze vannak nehézségek, fájások, nehezebb napok, esetleg hetek, de olyan még nem volt, hogy egy-két napnál többet ki kelljen kihagyni a hátproblémám miatt.

- A vízben a mozgásban, a védőkkel való csatában befolyásol bármennyire ez a dolog? Eszedbe jut játék közben? Alkalmazol olyan megoldást, ami azért van, hogy ne terheld magad nagyon?

- A vízben nem érzem, ott nincs fájdalmam. Inkább az okoz gondot, ha szárazföldön vagy egy-egy konditermi gyakorlatnál terhelem. Az ilyesmikre kell jobban figyelnem. A vízben annyira vigyázni sem tudok rá, centerezni nem lehet  úgy, hogy közben óvom a derekamat, hátamat. Ezek olyan testrészek, amelyek a posztomon erős igénybe vételnek vannak kitéve a pozíció megtartásának fontossága miatt. Egyelőre minden oké, és bízom benne, hogy így is marad.

- Bár még tart a döntő, hogy értékeled a szezont, milyen éved volt?

- Felemásnak érzem, mert voltak olyan időszakok, amikor nem tudtam magas szinten teljesíteni – leginkább a szezon elején. Akkor valóban féltettem a hátam, nem tudtam, mit, hogy csináljak. Aztán pár hónap elteltével szép lassan kialakult, hogy mit tudok teljes határozottsággal bevállalni, s a bajnokság második felére, úgy érzem, megtaláltam a helyemet, a játékomat, már jól érzem magam a vízben is.

Volt szezon közben egy hosszabb betegségem, két hétre nekem is sikerült elkapni az influenzát. Abból nehéz volt visszajönni, de most már fizikálisan is minden rendben van.



- Mindenesetre megállapíthatjuk, hogy az elmúlt egy esztendő alatt a neveddel kapcsolatban sosem az ugrott be az embernek, hogy, ja, a Kicsi, ő már csak épphogy húzza, nagyon már nem lehet terhelni. Teljes értékű játékosként vagy elkönyvelve - éppen ezért is vetődik fel az emberben újra és újra a válogatottság kérdése...

- Először is: örülök, hogy nem írnak le, nem sajnálnak, nem kezelnek sérültként az emberek. De ez felveti természetesen azt a kérdést is - amiről olykor-olykor a hátam mögött még mindig beszélnek, visszahallom -, hogy miért mondom le a válogatottságot, ha a klubomban még mindig nagyon magas szinten tudok centerezni. Ezt nehéz megválaszolni, igazából úgy érzem, hogy alapvetően az emberek hozzám való viszonyulása határozza meg, hogy mit gondolnak erről. Egy biztos: én már „félgőzzel” nem tudnék vízilabdázni. Voltam sikeres válogatott játékos, meg talán, ha úgy gondolja Tibi, még mindig válogatott szintű játékos lehetnék. Ugyanakkor, ha nem hozom meg tavaly a döntést, hogy nyáron pihentetni kell a hátamat, akkor lehet, hogy ma már csak vergődnék, nem tudnék rendesen edzeni, felkészülni a mérkőzésekre és persze azokon jól játszani. És akkor szépen elkopott volna az a kép Kis Gáborról, amilyennek ismertek a játékom alapján. Ijesztő volt számomra a tavalyi nyár eleje, olyan fájdalmaim voltak, amelyek egyértelművé tették, hogy nem tudok a saját elvárásaimnak sem megfelelni. Döntenem kellett és mivel a klubszezon az év háromnegyed részében tart, a nyarat pihenéssel kellett töltenem.

- Ez egy éve volt. Van-e hiányérzeted? Van-e „honvágyad”, hogy de jó lenne ott lenni? Nyilván nem az edzéseken, de például nyáron Eb lesz Pesten…

- Természetesen. Nap mint nap felvetődik bennem az a gondolat, hogy ha most Tibi megkérdezne, hogy visszamennék-e a válogatottba, akkor mit válaszolnék neki. Egyszerűen borzasztó rossz érzés, mert hazai Európa-bajnokságon játszani olyan ritka dolog egy vízilabdázó életében, ami felbecsülhetetlen jelentőségű. Persze, ahogy erről magamban lamentálok, azt mondom, hogy de jó lenne visszamenni, végigcsinálni a nyarat, újra együtt lenni a többiekkel. Nagyon hiányzik nekem az a közeg, ráadásul a Tibi által megvalósított generációváltás nagyon tetszett, szeretem az új dolgokat, azt, ha részt vehetek az építkezésben. De ahogy fellelkesülök, gyorsan le is hűtöm magam. Eszembe jut, hogy amikor elültetek itthon egy barackfát, ások neki egy félméteres gödröt, utána két napig alig bírok mozogni. Ilyenkor elég távol kerül a válogatottság, a fejemben inkább az jár, hogy mi lesz majd egyszer a vízilabda után, meg az, hogy nem mankóval szeretnék járni negyvenöt-ötven évesen.



Vannak olyan mérkőzések, olyan időszakok, amikor megállíthatatlannak érzem magamat, és olyankor azt hiszem, hogy akkor ez menni fog, mehetnék vissza a válogatottba, végig tudnám csinálni. Aztán jön a józan döntés: az egészség a legfontosabb. Az a tervem, hogy a következő három-négy évben még szeretnék centerposzton a magyar vízilabda meghatározó alakja lenni. Viszont, ha ezt valóra szeretném váltani, akkor figyelnem kell magamra, a terhelésemre. Nem jó a gerincem, s a műtött részen kívül is vannak kitüremkedések a gerinccsigolyáimnál. Amikor megsérültem, és megműtöttek, kilenc hónap, majdnem egy év telt el, mire megint ugyanazt a teljesítményt tudjam nyújtani, amit előtte, azt, ami miatt válogatott voltam, amiért engem tartottak az egyik legjobb centernek Magyarországon, ha nem a legjobbnak. Ha most, közel harminckét évesen, megint becsúszik egy ilyen, akkor lehet, hogy már nem kilenc hónap lesz ugyanaz a kihagyás. A klub, ahol szerepelek, elvárja tőlem a teljesítményt, s én természetesen ebből élek. Ha még egyszer lesérülök, és harminchárom éves koromban tudok újra játszani, akkor az már nem biztos, hogy olyan Kis Gábor lesz, aki kell is valakinek.

- Évről évre erősödik a Szolnok – most még nem tudjuk, hogy ennek a bajnokságnak mi lesz a vége –, s azt hallani, hogy egy hihetetlen, soha nem látott erősségű csapat lesz nálatok jövőre. Neked mennyi időre szóló szerződésed van, illetve ettől az új csapattól mit vársz?

- Én is hallottam, láttam a tévében azokat a neveket, amiket mindenki más hallott, látott, és ha ez így fog alakulni, akkor tényleg nagyon jó csapat lesz jövőre. Hatalmas élmény lesz ebben a csapatban játszani – főleg nekem, mert ha ez a gárda összejön, akkor, úgy érzem, van esélyünk akár a Bajnokok Ligája megnyerésére is. Az, hogy ezt kimondhatod, hogy ilyen csapatban játszhatsz, hatalmas dolog. Mivel én a válogatottban már nem szerepelek, és nem "zsebelhetek be" nemzetközi sikereket, ezért ez nekem különösen fontos, ráadásul azokkal a játékosokkal játszhatok együtt, akik mindig is nagyon sokat jelentettek nekem a válogatottban. Ez borzasztóan jó dolog! Bízom benne, hogy ezt az esélyt méltóan tudjuk majd kezelni, és ha tényleg összejön, amit a zuhanyhíradókban, meg minden szinten lehet hallani, akkor nagy élmény lesz a következő időszakban a Szolnokban vízilabdázni.

Ami a szerződésemet illeti, az idei szezon előtt három évre írtam alá, úgyhogy még jó ideig Szolnokon maradok. Most azonban még a 2013-14-es bajnokság döntője zajlik, a jövő évi csapat emiatt jelenleg „nem érdekel”, azt szeretném, ha ez a mostani megnyerné a bajnokságot. A jelenlegi csapattársaimmal nagyon jó barátok lettünk, így együtt valószínűleg soha többé nem lesz esélyünk aranyérmet nyerni, most mindennél fontosabb, hogy egy közös, nagy élménnyel zárjuk le életünknek ezt az időszakát.

- Köszönöm a beszélgetést!

(Lejegyezte: Ötvös Csilla)