FACEBOOK

Sors- és elődöntő meccs a Kőérben és Szegeden

Sors- és elődöntő meccs a Kőérben és Szegeden
hozzászólás, 2014.04.23.

Az OB1-es elődöntők második fordulójának mai két meccsén a házigazda élethalálharcot vív, ha kikap, akkor alig marad esélye a döntőbe kerülésre. Előzetesünk a programmal és nyilatkozatokkal.

Diapolo

OB1, elődöntők, második forduló

Április 23., szerda

18.00 Honvéd-Szolnok
- SportKlub, vlv

KISS GERGELY (Racionet Honvéd) a vlv-nek:

- A Szolnokot erős háttere és a játékosállománya egyértelmű esélyessé tette ebben a párharcban, ez nem titok. Nekünk - ha jól számoltam - kilenc olyan játékosunk van, akinek ez az első play off-sorozata, mármint amikor nem csak a kispadon ül, hanem komoly szerep hárul rá a vízben. Minden a Szolnok mellett szól, ami talán mellettünk, az az, hogy nagyon lelkes, egységes a kis csapatunk és ha nem úgy játszunk, mint Szolnokon, amikor az előbbi állítást megcáfoltuk és talán az első olyan meccsünk volt a szezonban, amikor pipogyán, nyámnyilán, megilletődötten szerepeltünk, akkor ez egy jó kis meccs lesz. Lehet arra is gondolni, hogy az itteni alapszakaszmeccsen egy góllal nyert úgy a Szolnok, hogy megúszásunk és két emberelőnyünk volt az utolsó percekben, ezekkel, ha győzelmet nem is, de egy pontot azért szerezhettünk volna a Szolnok ellen, ami nagy meglepetés lett volna. Ha mindezt összeadjuk, akkor ezt mondom, kétféle arca lehet a mai meccsnek: a múltkori gondjainkat nem vetkőzzük le, a Szolnok rutinosan, esélyeshez méltó játékkal legyőz  minket, illetve sikerül túllépnünk a megilletődöttségen és akkor oda fogunk piszkálni, meg tudjuk ráncigálni az oroszlán bajszát. Aztán, hogy ez eredményben mit jelent, ezen nem gondolkodunk. Megpróbálunk nagyon jó játékot produkálni, s ha ez sikerül, akkor lehet belőle egy meglepetésgyőzelem, de ehhez nagyon sok mindennek össze kell állnia. Tiszta fejjel kell játszanunk, csak az adott szituációra koncentrálva, ez a legfontosabb.

JANSIK DÁVID (Szolnoki Dózsa-Közgép) a vlv-nek:

- A csapat nagy része jól van, néhányan küszködnek megfázással - neveket nem akarok mondani, hogy ne segítsek a Honvédnak ezzel. Tudjuk, hogy jóval nehezebb meccsre számíthatunk, mint amilyen az itthoni volt. Itt jól játszottunk, ők kevésbé, védekezésben különösen jók voltunk. Ugyanolyan komolyan készültünk, mint az első meccs előtt és ugyanúgy szállunk vízbe, de a Kőér utcában nehéz nyerni.

Szerintem a védekezés fog dönteni. Ismerjük a Honvédot, tudjuk, hogy mit játszanak, ha ezeket ugyanúgy tudjuk hatástalanítani, mint itthon, akkor nem lesz gond. Természetesen a góllövőiket ki kell venni a játékból, gondolok itt a japán légiósukra és Kiss Gergőre, elsősorban.

Szeretnénk nyerni, a végjáték szempontjából fontos lenne, hogy ezt az elődöntőt le tudjuk rendezni három meccs alatt.


18.30 Szeged-Eger - DIGIsport, vlv
A találkozót sátortető alatt rendezik meg. Az egriek nagyon készülnek, szurkolóiknak ingyenesen buszutazást szerveztek, sőt a meccsbelépők árát is a klub álja.

NAGY VIKTOR (Diapolo-Szeged) a vlv-nek:

- Kielemeztük az egri meccsen elkövetett hibáinkat és közben azt is láttuk, hogy sok szép, jó dolgot is csináltunk azon a meccsen.Felszabadult játékra készülünk a hazai közönség előtt, azt szeretnénk, ha mindenki élvezné a meccset és nyilván győzelemmel szeretnénk befejezni a játékot. Mindenki várja az esti meccset, akik "vannak", mind egészségesek. Nem szabad rágörcsölnünk, az a "taktikánk", hogy mindenki játssza ki magából azt, ami benne van. Nem gondolunk sem az előző, sem a következő mérkőzésre, csak erre a mostani konkrét feladatra, ezen a meccsen kell mindenkinek a legjobbját nyújtania.

HÁRAI BALÁZS (ZF-Eger) a vlv-nek:

- Aktív pihenéssel és kevesebb sonkával, tojással töltöttük a pihenőnapunkat és hétfőn már reggel elkezdtük az edzést locsolás helyett. Úgy gondolom jól sikerült ez a két nap, amit együtt töltött a csapat és az edzéseket is rendesen, száz százalékosan tudtuk végezni. Megnéztük a hibákat, amiket elkövettünk az előző mérkőzésen és ma kijavítjuk azokat. A mérkőzés eleje nagyon fontos lesz, hogy mi diktáljunk és véletlenül se engedjük, hogy elmenjenek.

Ha ugyanolyan összpontosítással és csapatként játszunk, akkor a végeredménynek is ugyanannak kell lennie, mint az első mérkőzésen. Mindenféleképpen szorosabb mérkőzésre készülünk és ugyanúgy állunk hozzá, mintha nem nyertünk volna és ez lenne az első mérkőzés.