FACEBOOK

Mi újság? - Szivós Márton

 Mi újság? - Szivós Márton
hozzászólás, 2014.04.19.

Túl van az első orvosi kontrollon az április 4-én életmentő szívműtéten átesett Szivós Márton. A világbajnok játékos kedden megkezdheti a természetesen egyelőre könnyített edzéseket, folyamatos egészségügyi ellenőrzés mellett. A nehéz időszakot segített számára átvészelni az emberek felé áradó szeretete, biztatása, még a miniszterelnök is felhívta őt telefonon, hogy az állapotáról érdeklődjön.

SZIVÓS MÁRTON a vlv-nek:

- Megtörtént az első kontroll, minden rendben van, a terheléses vizsgálat eredménye jó lett. A jövő héten, kedden kezdem meg vízben az edzéseket. Otthon már mozgok, de ez kedden lesz "hivatalos", hiszen akkortól lesz folyamatos a terhelés. Körülbelül egy hónap múlva következik a számomra sorsdöntő nagy kontroll, annak eredményei alapján dönti el Merkely Béla professzor és Tibi hogy küzdhetek-e az Eb-csapatba kerülésért.

- Mire kell most figyelned? A pulzusra?

- Igen, beállították, hogy mi az a megfelelő pulzusszám, ami mellett csinálhatom a különböző gyakorlatokat.

- És ezt hogy fogod tudni ellenőrizni munka közben?

- Vannak erre különböző eszközök, például az az érzékelőkkel ellátott ruhadarab, amit vett a válogatott és Martfűn alkalmaztunk először a vízben, de nekem is van saját pulzusmérő órám, amit szárazföldi edzések közben fogok használni. A jövő héten derül ki, hogy mi lesz a konkrét menete a fizikai terhelésnek.

- Milyen munkát fogsz végezni? Van külön edzésterved? Hogy kezdesz egyáltalán neki?

- Benedek Tibi és Merkely Béla fogja meghatározni, hogy mit végezhetek és mennyi ideig tarthat egy-egy edzés.

- Hogy érzed magad? Van-e bármilyen fájdalom, vagy olyasmi, amit nem éreztél korábban?

- Semmit nem érzek, ugyanolyan minden, mint előtte.

- Fáradt se vagy? Erősnek érzed magad?

- Nem vagyok fáradt, gyakorlatilag két hete folyamatosan pihenek. Nincs semmilyen terhelés, így nem is lehetek fáradt. Majd akkor fog kiderülni, hogy mennyire fáraszt a munka, amikor elkezdem az edzéseket, de szerintem nem lesz probléma.



- Hogy telnek a napjaid?

- Pihenéssel. Nagyokat alszom, találkozom barátokkal.

- Nem unalmas?

- Kicsit unalmas, hiányzik a megszokott ritmus és nyilván most erős hiányérzetem van, hogy nem tudok játszani a bajnoki elődöntőben. Sajnos ez most így alakult.



- Hogy élted meg azt, ahogy a vízilabdaközeg, az egész közvélemény fogadta a veled történteket?

- Nagyon jólesett, hogy ennyien szurkoltak, szurkolnak nekem, rengeteg pozitív energiát kapok és nem csak családtagoktól, közeli ismerősöktől, hanem számomra ismeretlen emberektől is. Sok üzenetet küldenek nekem, s még az utcán is gyakran odajönnek, érdeklődnek, hogy hogy állnak a dolgok. Nagyon jóleső érzés, ez is erőt ad nekem ahhoz, hogy átvészeljem ezt az időszakot.

- Hallottam, hogy a miniszterelnök is felhívott, ez hogy történt, ismeritek egymást?

- Én ismerem, mert tudom, hogy ő a miniszterelnök :-).

- De ezek szerint ő is ismer téged, ha érdeklődött az állapotod felől...

- Beszélgettünk úgy öt percet, valóban az volt a beszélgetés lényege, hogy érdeklődött, hogy vagyok. Nagyon jólesett.

- Meglepődtél, amikor felvetted a telefont?

- Igazság szerint először azt hittem, hogy valaki hülyéskedik velem. Mert azért szoktunk viccelődni így egymással, álinterjúkat készíteni, van egy-két pólós, aki elég ügyesen el tudja változtatni a hangját... De aztán úgy gondoltam, most azért csak nem viccelnének velem... :-) Bemutatkozott, érdeklődött a hogylétem felől és jobbulást kívánt. Úgy gondolom, ez nem pusztán az irántam való figyelem kifejezése volt, hanem azt jelzi, hogy a miniszterelnök szereti, nagyra értékeli a sportot, ezen belül a vízilabdát is. Megkérdezte, hogy vannak-e még gólok a vállamban. Megnyugtattam, hogy igen, és azt mondtam, remélem, hogy találkozunk az Európa-bajnokságon.

- Köszönöm a tájékoztatást, további gyors gyógyulást, Marci!


"Kellemes húsvétot és jobbulást, Marci bácsi" - ezt a rajzot kapta Szivós Márton az Őrzők alapítvány gyermekeitől