FACEBOOK

Pécsen a csapat - jól sikerült vizes közönségtalálkozó

Pécsen a csapat - jól sikerült vizes közönségtalálkozó
hozzászólás, 2014.04.13.

Megkezdte a kedd esti magyar-horvát Világliga-selejtezőig tartó összetartását a magyar férfi vízilabda-válogatott. A csapat este nyilvános edzést tartott Pécsen. Riportunk.

Ott kezdődött, hogy reggel ugye még futólag teljesített 10-10 kilométert a Vivicittán Gergely Pista és Horváth Tamás erőnléti edző. Mint utólag kiderült, meg se kottyant egyiküknek sem, remekül érezték magukat, aminek csak annyi titka volt, hogy jól osztották be az erejüket.

Benedek Tiborban bujkál valami, nem érezte jól magát, a torka is fájt, ezért futott helyette Horváth Tamás.

A Syma csarnoknál megbeszélt találkozón természetesen mindenki megjelent, ez a társaság indult útnak Pécsre, ők valamennyien nevezve lesznek a keddi meccsre:

Decker Attila, Lévai Márton (kapusok),
Angyal Dániel, Bátori Bence, Bedő Krisztián, Decker Ádám, Hosnyánszky Norbert, Jansik Dávid, Kovács Gábor, Madaras Norbert, Tóth Márton, Török Béla, Vámos Márton (mezőnyjátékosok).


Hétfőn csatlakozik a többiekhez a vasárnap esti Jadranska Liga győzelmet szerzett Varga Dániel és Varga Dénes, de ő a keddi meccsen nem fognak játszani.

Út közben egy benzinkútnál állt meg a busz és a fiúknak módjuk volt bizonyítani, hogy két főétkezés közötti idő nem múlhat el úgy, hogy ne vennének valami táplálékot magukhoz. Néhány utazó azonos szövegű sms-t kapott út közben. sms-ben Az üzenet arról szólt, hogy a mai napon feladta luxus albérletét és világra jött Zénó. Ő is és anyukája is jól van. Az sms küldője nem mulasztotta el megjegyezni, hogy "Apa is túlélte!". Ezúton is Gratulálunk Szécsi Zoltánnak - ő az apuka!


vlv-képek a napról



A pécsi szállás elfoglalása után nem sok idő maradt, indult a társaság az uszodába. Itt előbb jó egyórás tornatermi foglalkozás következett, ami mozgás helyett jórészt megbeszélésből állt. A vizes edzésre ekkor már sorban álltak az uszoda előterében az érdeklődők. Nem telt meg teljesen a lelátó, de sokan voltak és egy-egy jól sikerült akció, lövés után elismerő morajlás hallatszott az edzés végén pedig tapssal és kurjongatással köszönték meg a fiúknak a helyiek a látványosságot. (Nem csak gyerekek voltak jelen, sőt, a legtöbben a női nemet képviselték, ami persze egyáltalán nem meglepő.) Érdekes, hogy az ugyancsak Pécsett megrendezett férfi kézilabda Magyar Kupa-döntőt követően néhányan a veszprémi szurkolók közül is eljöttek a válogatott edzésére.

Este 9 bőven elmúlt, amikor visszaindult a csapat a szállodába - természetesen ki kellett szolgálni a fiúkra váró mintegy félszáz gyereket és felnőttet, türelmesen írta alá mindenki a nevét, állt pózba ismeretlen rajongóval, hogy örök időre szóló emlékként közös fotó készülhessen. Ahogy az lenni szokott mindenütt, ahol megjelenik a válogatott.

VLV-VIDEÓK:


Török Béla nyilatkozata


- Szervusz Béla. Köszöntelek az edzőtábor első napján. Milyen volt az út, milyen volt az edzés, hogy érzed magad?

- Szia. Az út hosszú volt, túl sok minden nem történt alatta, aludni lehetett. Az edzés taktikai jellegű volt. Volt egy megbeszélésünk utána pedig a kint megbeszélteket és gyakoroltakat „ültettük” át vízbe. Rengeteget kell gyakoroljunk a kedd esti mérkőzésre, ha győzni szeretnénk, márpedig mi győzni akarunk és ezért mindent meg fogunk tenni. Egyébként a hangulat, mint mindig, most is kifogástalan, jól érezzük magunkat és várjuk a vacsorát!

- Személy szerint milyen elképzelésekkel jöttél? Éles meccsen, tétmeccsen fogsz játszani és gondolom ez most nagyon nagy lehetőség.


- Igen. Megmondom őszintén, nagyon készültem illetve készülök még mindig a keddi mérkőzésre. Szeretném kellemetlen helyzetbe hozni a kapitányt, hogy amikor nyáron keretet hirdet, akkor ne nagyon tudjon kihagyni. Nyilván tudom, hogy ez nagyon nehéz lesz, de úgy gondolom, hogy ez az egyik utolsó esély arra, hogy ezt megtehessem. Azt gondolom, hogy most tényleg csak rajtam fog múlni, én pedig szeretnék élni a lehetőséggel.

- Köszönöm szépen. Sok sikert hozzá.

- Köszi szépen.

(Lejegyezte: Enikő)



Kovács Gábor nyilatkozata


- Szervusz, Gábor, tőled is azt kérdezem, milyen reményekkel és elhatározásokkal érkeztél? Ez egy éles tétmeccs a Világligában, mi a terved?

- Üdvözlök mindenkit, győzni szeretnék, de szerintem mindenki azért jött ide, hogy győzzön kedden este, remélem, ezt véghez is tudjuk vinni!

- És személy szerint neked a csapatba kerülésért is harcolni kell…

- A minél jobb, hibamentes játék a cél!

- A mai napot hogy értékeled?

- Egy mondhatni, fárasztó utazáson vagyunk túl, és egy kellemes gyakorláson, ami azt hiszem, jól sikerült.

- Van még egy nap, fejben lejátszod a holnaputáni meccset előre?

- Holnap még biztos nem, de kedden már erősen arra fogok koncentrálni.

- Izgulsz már?

- Még nem!

- Köszönöm szépen, jó pihenést!

- Köszönöm!

(Lejegyezte: Hohl Zsófi)



Bedő Krisztián nyilatkozata

- Szervusz, Krisztián, tőled is azt kérdezem, hogy milyen reményeid vannak, mit szeretnél elérni, bizonyítani, milyen lesz ez a két nap neked?


- Mindenféleképpen győzni jöttünk ide, ez nem kérdés, mindenki ezzel a tudattal jött, hogy győzni kell és fogunk is! Ebben a két-három napban biztosan sokat edzünk, nem is elsősorban fizikai edzések vannak, hanem taktikázunk. Készülünk a horvátokra, emberelőny, emberhátrány, gondolom lesz majd támadás és védekezés is, a parton is ugyanezeket gyakoroljuk. Természetesen szeretnék bizonyítani és bebiztosítani a helyem újra centerposzton. Most nincs itt Pufi, Tóth Marci lesz a másik center, ketten fogunk mérkőzni ezért a pozícióért.

- Tavaly beszéltünk már bizonyos babonákról, hogy hullanak a centerek körülötted, most megint így van. Nagyobb felelősséget ró ez rád? Mégiscsak te vagy a világbajnok, te vagy most az elsőszámú center is?

- Nem lehet ezt így kimondani, a világbajnokságnak már vége, ez egy új év, most Európa-bajnokságra készülünk, tiszta lappal indul mindenki, úgy gondolom. Úgyanúgy fogok edzeni mint eddig, hajtani fogok.

- De érzel egy kicsit nagyobb felelősséget? Akár azért, hogy világbajnok vagy már…?

- Nem feltétlen. Én próbálok úgy hozzáállni, ahogy Tibi is mondta: ez egy új év.

- Köszönöm szépen, jó pihenést!

- Köszönöm!

(Lejegyezte: Hohl Zsófi)