FACEBOOK

Kupaszerda következik - vlv-előzetes

Kupaszerda következik - vlv-előzetes
hozzászólás, 2014.03.25.

Élesedik a harc a továbbjutó helyekért a Bajnokok Ligája főtábláján. Az Eger szerdán tévés meccsen a Dubrovnikot fogadja. A vlv előzetesében a teljes program, valamint Bátori Bence, Varga Dániel, Varga Dénes, Madaras Norbert és Szirányi Balázs nyilatkozata.

Diapolo

Bajnokok Ligája, főtábla, 8. forduló

Március 26., szerda

A csoport

18.00 Eger-Jug Dubrovnik - Sport2, vlv

BÁTORI BENCE (ZF-Eger) a vlv-nek:

- Tudjuk, hogy nincs már esélyünk a hatba jutásra, de nagyon fontos számunkra minden egyes nemzetközi mérkőzés. Ezt a néhány hetet, ami a rájátszásig hátravan, arra szeretnénk felhasználni, hogy felkészüljünk a bajnokság utolsó szakaszára. Természetesen mindenféleképpen nyerni szeretnénk, helyre kell állítanunk a renoménkat, a csapatnak is és egyenként mindenkinek is jó lenne, ha most már elindulnánk felfelé. Itt volna az ideje. Az Olympiakosz és a Szeged elleni vereség után szép feladat, hogy a Jug Dubrovnikot verjük meg hazai pályán, de én úgy gondolom, hogy meg lehet őket verni. Sajnos nem mondhatom, hogy nincs betegünk, sérültünk, Gór-Nagy Miki és Hárai Balázs most sem játszik, úgyhogy még ennyi plusz problémánk is van, amit meg kell oldanunk.

- Hogy készültetek, gondolom, sok videózás is volt?

- Másfél napot pihentünk a legutóbbi meccs után, Aztán volt egy hosszú megbeszélés, persze edzések, már hétfőn is videóztunk, aztán kedden is, lényegében ugyanúgy készültünk, mint ahogy szoktunk minden meccsre. Lépésről lépésre haladunk. A következő lépés a Dubrovnik, mint mondtam, itt az ideje, hogy most már nyerjük egy meccset. Nehéz lesz, mert a Jug nagyon jó csapat, de el kell indulnunk végre felfelé.


18.50 Primorje Rijeka-Olympiakosz

VARGA DÁNIEL (Primorje Rijeka) a vlv-nek:

- Két, jó formában lévő csapat találkozója lesz a szerdai. A görögökről azt kell tudni, hogy náluk általában 22-25 másodpercig tart egy emberelőny, szeretnek totális behúzódást játszani védekezésben, úgy, hogy még a cserejátékosok is zónáznak a kispadon, illetve annyira tudják lassítani a játékot, hogy olyan ritkán erőltetik a lefordulásos játékot, mint körülbelül én a centerezést, balkézzel. És ezt nagyon magas szinten művelik. Ezért az a feladatunk, hogy a mi játékunkat erőltessük rájuk, hogy ne játszhassanak a komfortzónájukban.

- Ehhez mit kell majd tennetek?

- Például erőltetni kell majd a lefordulásainkat, és a test-test elleni csatákat, meg kell próbálni felúszásból megjátszani a centereinket, még mielőtt felállnának zónázni, de ugyanilyen fontosnak tartom, hogy a centereiket messze tartsuk a kapunktól. Fontos meccs lesz a szerdai, mert bár jól állunk a csoportban, de a korábbi bravúroknak csak akkor van "értelme", ha a következő meccseinket is megnyerjük.

VARGA DÉNES (Primorje Rijeka) a vlv-nek:

- Egyelőre nagyon kis gyengus formában érzem magunkat, de lehet, hogy szerdára pont jó lesz. Szerintem, mivel nem sikerült eleget edzenünk, kicsit le vagyunk lassulva. Igyekszem fejben lerendezni úgy, hogy ez az én részemről a meccsre átforduljon.

20.30 Pro Recco-CNA Barceloneta

MADARAS NORBERT (Pro Recco) a vlv-nek:

- Szerencsére még élnek a továbbjutási reményeink, de mostantól tényleg nem hibázhatunk. A Barcelonetával mindenkinek meggyűlt a baja. Nehéz lesz! Emlékszem, a decemberi meccsen is többször hátrányban voltunk. Sokat úsztak, folyamatosan zónáztak. Ilyesmi várható most is.

SZIRÁNYI BALÁZS (CNA Barceloneta) a vlv-nek:

- Úgy készültünk, mint a többi meccsre. Talán annyiból volt kicsit más, hogy többet videóztunk, hiszen a Reccónál edzőváltás történt, valamennyire nyilván változott a taktikájuk. Sajnos, nem volt sok időnk, mert sűrű a programunk, be kellett pótolni elmaradt bajnokit is, így a múlt héten két meccsünk volt. Nyerni megyünk, de tudjuk, hogy papíron nem mi vagyunk az esélyesek, főleg, hogy ők az utóbbi időben elég jól játszanak. Szeretnénk meglepetést okozni, úgy, mint eddig, nagyon komolyan vesszük a mérkőzést.

Tisztában vagyunk azzal, hogy nekik ez élet-halál meccs lesz, de most valahogy olyan hangulat alakult ki nálunk - és az edzőnk is ezt kérte - hogy ha ők mindent bele fognak adni, mi még annál is többet "rakjunk oda". Egyébként a csapaton látszik, hogy a rengeteg meccs hatására kezd összeérni, sok olyan dolgot csinálunk, amit nem is beszéltünk meg, úgymond ösztönösen kezdünk el csapatként reagálni szituációkra, és ez jó dolog, nagy előrelépés. Egyébként ez az "európai álom" számunkra még mindig tart, nagyon nagy dolog úgy utazni Reccóba, hogy tartanak tőlünk, barcelonai csapat tagja emberemlékezet óta nem érezhetett ilyet és már ez hatalmas eredmény. Őszintén szólva nagyon élvezzük ezt az egészet, lelkesek vagyunk és egyetlen pontot sem adunk oda ingyen senkinek!

- Egyre közelebb kerülünk a csoportkör végéhez. Mit gondolsz, ebből a halálcsoportból ki fog rajtatok kívül bejutni a final sixbe?

- Szerintem a Recco és a Rijeka.

A csoport állása:

1. Primorje Rijeka 16,
2. CNA Barceloneta 13,
3. Pro Recco 10,
4. Jug Dubrovnik 10,
5. Olympiakosz 9,
6. Eger 3 pont


B csoport

18.30 Radnicski Kragujevác-Spandau Berlin

20.00 Nagyvárad-Partizan Belgrád

20.30 Galatasaray-Brescia (az egyik játékvezető Fekete Balázs)

A csoport állása:

1. Radnicski Kragujevác 21,
2. Brescia 15,
3. Partizan Belgrád 12,
4. Spandau Berlin 7,
5. Galatasaray 5,
6. Nagyvárad 1 pont