FACEBOOK

Bárány Attila a Reggeli Startban

 Bárány Attila a Reggeli Startban
hozzászólás, 2014.02.27.

Az edzőváltás utáni helyzetről kérdezte Bárány Attila egri ügyvezető elnököt a csütörtöki Reggeli Startban Szombathy Pál.

Diapolo

A nemzetközi szereplés az elmúlt időszakban nem igazán úgy sikerült, ahogy ez a csapat tudna játszani és ez a megállapítás nem csak erre a szezonra vonatkozik: az elmúlt években nem volt képes nemzetközi szinten azt produkálni a csapat, ami pedig benne volt.

- Úgy gondoltuk ebben a helyzetben, a Rijekától kapott hatalmas pofon után (amit nagyon nehéz kiheverni), tehát a klubvezetés úgy döntött, hogy mindenképpen kell egy frissítés és előrehoztuk a nyárra tervezett edzőváltást.

A klubvezetés új impulzust akart adni a csapatnak, hogy ennek hatására elinduljon felfelé a nemzetközi porondon is. Ismeretes, hogy az Eger megkapta a szabadkártyát a BL főtáblájára, így mindenképpen tíz mérkőzés várt a csapatra és bár nagyon nehéz csoportba kerültek Birosék, a vezetés elvárása az volt, hogy ezekkel a csapatokkal kiélezett meccset játsszon az Eger.

- Sajnos eddig ez nem sikerült. Ahhoz, hogy az egri vízilabda klub életben tudjon maradni, igenis fontos, hogy a jövőre vonatkozóan úgy tudjunk tárgyalni akár a tévészolgáltatókkal, hogy kereslet legyen ezekre a mérkőzésekre" - mondta Bárány Attila, akinek szavaiból kiderült, hogy az előbbiek miatt a szezonból még hátralévő négy BL-meccs is rendkívül fontos a klubvezetés számára, még akkor is, hogyha a BL final sixbe jutás esélye már elszállt.

A teljes beszélgetés: