FACEBOOK

Helyzetkép Berlinből - Gyöngyösi és Baksa első nagy sikere

Helyzetkép Berlinből - Gyöngyösi és Baksa első nagy sikere
hozzászólás, 2014.02.24.

A hétvége meglepetését a Spandau Berlin szolgáltatta azzal, hogy legyőzte a Partizan Belgrádot a BL főtábla B csoportjában. A klub magyar kapusát és vezetőedzőjét kérdeztük.

BAKSA LÁSZLÓ (Spandau Berlin) a vlv-nek:

- Hasonló mérkőzés volt mint a belgrádi, csak itt mi jöttünk ki jobban a végjátékból. Végig fej-fej mellett volt a két csapat, de a negyedik negyedben sikerült két góllal elmenni. Majd jött az utolsó perc amikor kiegyenlítettek. Mi támadhattunk a győzelemért és 5 másodperccel a vége előtt sikerült gólt lőni. Úgy érzem, valami visszajött abból a sok munkából, amit végeztünk január eleje óta. Versenyben maradtunk, de egy bravúr mindenképpen kellene még, vagy egy váratlan Partizan-bukás. Nagyon régen nyert német klub szerb csapat ellen. Jó érzés volt!

- Mennyi esélyt látsz a final sixbe jutásra?

- Hát..., nyilván a Partizan esélye nagyobb, de küzdeni fogunk, amíg lehet. Most 65-35 szerintem az esélyszázalék a Partizan javára.

- Pontszerzés legközelebb Bresciában?

- Igen, nagyon nehéz lesz, de itthon is kicsin múlott.

- Hogy érzitek magatokat, milyenek a körülmények Berlinben?

- Jól érezzük magunkat, minden rendben, csak edzőpartner nincsen, ez a legnagyobb bajunk. Az itteniek gyengék, a Canottieri Napoli volt itt januárban, velük tudtunk jót játszani. Próbálkoznak partnereket szervezni, de nem nagyon megy, egyelőre.

- Hogy megy neked a védés? Tojás azt mondta, szombaton nagyon jó voltál...

- Szerencsére eddig jól megy, Hagen mondta, hogy a Tchigirt jól pótolom :-). Szerencsére szombaton is tudtam hozzátenni a győzelemhez.

- Gratulálok!


GYÖNGYÖSI ANDRÁS vezetőedző (Spandau Berlin) a vlv-nek:

- Izgalmas volt a vége, az utolsó negyedben két góllal vezettünk, de Milos Cuk két csodálatos góllal kiegyenlített. Egy perc volt még hátra, Mandics szerencsére elszórta a labdát, időt kértem és fel tudtunk menni. Két centerrel játszottunk, kaptunk egy fórt és öt másodperccel a vége előtt belőttük. Nekünk ez nagy siker volt, kellett is. Hosszú itt a szezon, az az egy problémánk van, hogy nem tudunk komoly meccset játszani. Úgy vágunk neki egy Kragujevác-, Brescia- vagy Partizan-meccsnek, hogy a bajnokságban tízgólos győzelmeket aratunk, nincs komoly ellenfél. Ez nagyon megnehezíti a dolgomat, nem is számítottam ilyen problémára. A jó csapatok itt nincsenek jóban egymással, velük nem tudunk gyakorolni, arra nincs pénzünk, hogy utazgassunk komoly edzőpartnerekhez. A közeli csapatokkal nincs értelme összejönni, abban meg nem hiszek, hogy egymás közötti gyakorlással fejlődni lehet - saját magunkkal sose fogunk tétmeccset játszani. Úgy érzem, hogy sokkal előrébb tartanánk és nagyobb esélyünk lenne bejutni a final sixbe, ha az edzőmeccseket meg tudnánk oldani, de hát sajnos ez van.

- A BL-ben eddig is szoros meccseket játszottatok, még ha ki is kaptatok. Ezekből tudtál tapasztalatokat gyűjteni?

- Igen. Én a védekezésben hiszek. Sajnos ez a csapat teljesen más mentalitással játszott, mielőtt idejöttem, Azáltal, hogy kevés komoly edzőmeccset tudunk játszani, nagyon nehezen tudom beléjük ültetni azt az elképzelést, amit szeretnék megvalósítani. Ez pedig az, hogy minden idegszálunkkal a védekezésre törekedjünk, ne pedig a lefordulásokra, mert ez a csapat korábban lefordulásos játékot játszott. A csapat új stílusa nagyjából mostanra kezd összeállni, már fel lehet fedezni, hogy amíg nincs náluk a labda, a játékosok megszállottként csak a védekezéssel törődnek. Szóval kezdünk összeállni, de nekem ez kicsit lassú, más csapatokkal sokkal hamarabb elértem komoly eredményeket. Ha minden héten játszhatnánk két komoly edzőmeccset, mint annak idején megtehettük ezt a Vasassal vagy a Dominóval, az sokkal hamarabb felhozná a csapatot.

- Milyen terved volt erre a Partizan elleni meccsre és hogy sikerült azt megvalósítani?

- Sokan azt mondják, hogy ez a Partizan egy fiatal csapat, már nem olyan erős. Azért felhívom a figyelmet arra, hogy ebből a társaságból négyen ott voltak a szerb válogatottban a Volvo Kupán, s montenegrói válogatottjuk is van, nagyon erősek most is. Szerettem volna mindenféleképpen nyerni, gyakoroltunk új fórmegoldásokat is erre a meccsre, de itt ugye megint bejön az, hogy komoly edzőpartnerrel szemben nem tudtuk ezeket kipróbálni, éles meccsen pedig így nagyon kockázatos a bevetésük. Végül gyakorlatilag mégis ezzel nyertük meg a meccset, mert az emberelőnyeinket 50 százalékos mutatóval értékesítettük, ami korábban nem volt jellemző a csapatra. A mérkőzés során fej fej mellett haladtunk, a végén a döntő szituációban szerencsére nem hibáztunk. Azok is fel tudtak  nőni a feladathoz, akiknek nincs sok nemzetközi tapasztalata, mert azért azt el kell mondanom, hogy ez a Spandau már nem az a régi, amikor a német válogatott gerince, 10-11 játékos itt játszott, most hárman négyen vannak csak válogatottak. Szívvel-lélekkel játszott mindenki, ennek köszönhető a siker.

- Mennyire népszerű a vízilabda Németországban, milyen volt a mostani meccs iránti érdeklődés és a győzelem visszhangja?

- Ez nagyon érdekes, mert a bajnoki meccsek iránt alig van érdeklődés, viszont nemzetközi mérkőzéseken teljesen megtelik a lelátó. Jó hangulatú mérkőzés volt, sok szerb is kint volt, keményen drukkoltak a Partizannak és ugyanerre számíthatunk majd a Galatasaray elleni meccsen, hiszen Berlinben nagyon sok a török vendégmunkás, azt mondják, ez a harmadik legnagyobb török város, arra kell számítanunk, hogy szinte csak török lesz majd a lelátókon. A média itt nagyon keveset foglalkozik a vízilabdával, itt ez a sport nem olyan népszerű, mint Magyarországon..., a labdarúgás, kézilabda, kosárlabda mindent visz, a médiafelületeket is.

- Mi vár rátok?

- Hamarosan kezdődik a rájátszás és a kupadöntő. Úgy gondolom, hogy ha így játszunk, akkor ennek a csapatnak Németországban nem lesz ellenfele. Úgyhogy ilyen szempontból nekünk a BL-sorozat azért is jó, mert felkészít minket a német feladatokra, hiszen szezon közben nem tudunk komoly edzőmeccseket játszani.

- Azért ezzel a szombati győzelemmel maradt esélyetek a BL final sixbe jutásra is... Legközelebb mentek a Bresciához, aztán Kragujevácra, de utána hozzátok érkeznek a törökök, majd Nagyváradon fejezitek be a főtábla küzdelmeit. Szerintem az utolsó két meccs hozható...

- Igen, de ha be akarunk jutni a final six-be, akkor azért kell egy bravúr is, Bresciába nem nyaralni megyünk, megpróbáljuk őket elkapni, utána pedig meglátjuk. Azért kell bravúr, mert a Kragujevác eléggé bebiztosította a továbbjutását, s amikor a Partizannal játszanak majd, addigra már könnyen hullajthatnak pontokat a szerb csoporttárssal szemben... Meglátjuk, talán most lendületet kaptunk, jön egy-két bajnoki meccs, aztán március 15-én ez a Brescia elleni BL-találkozó.

- Köszönöm a beszélgetést!


A Spandau Berlin eddigi eredményei az idei BL főtábláján:

Spandau Berlin-Nagyvárad 8:6

Galatasaray-Spandau Berlin 9:9

Spandau Berlin-Radnicski Kragujevác 8:13

Spandau Berlin-Brescia 10:12

Partizan Belgrád-Spandau Berlin 7:5

Spandau Berlin-Partizan Belgrád 10:9

A  B csoport állása hat forduló után:

1. Radnicski Kragujevác 18,
2. Brescia 12,
3. Partizan Belgrád 9,
4. Spandau Berlin 7,
5. Galatasaray 5,
6. Nagyvárad 1 pont


A Spandau hátralévő meccsei:

Március 15.: Brescia-Spandau Berlin

Március 26.: Radnicski Kragujevác-Spandau Berlin

Április 9.: Spandau Berlin-Galatasaray

Május 3.: Nagyvárad-Spandau Berlin