FACEBOOK

Bemikrofonozás - elkészült a bemutatófilm

Bemikrofonozás - elkészült a bemutatófilm
hozzászólás, 2014.02.15.

Hétperces lett a magyar-USA meccsen alkalmazott újításról, a bírók bemikrofonozásáról készített bemutatófilm, amit Kemény Dénes magával visz a cancúni FINA-konferenciára.

Diapolo

A Komjádi uszodában, február 4-én, telt ház előtt megrendezett barátságos (nem hivatalos) meccsen valósították meg Gergely István kezdeményezését: a két játékvezető mikrofonba mondta ítéleteinek okát és azt egy szpíker ismertette a közönséggel.

A DIGIsport már a lebonyolításhoz is technikai segítséget nyújtott, s vállalta, hogy a felvett anyagból bemutatófilmet készít, amit aztán a vízilabdasport jövőjével foglalkozó, február végi nemzetközi FINA-konferencián tárunk a sportág nemzetközi vezetői és szakemberei elé.

A kezdeményezés célja az, hogy javuljon a vízilabda ""eladhatósága", a nézők jobban értsék, hogy mi miért történik a medencében, s így kerüljenek közelebb a játékhoz.



Gergely István a vlv-nek elmondta, hogy a bemutatófilm nagyon professzionálisan sikerült. Természetesen képileg is és hangilag is demonstrálja az újdonság lényegét, emellett megszólal benne a két játékvezető, valamint a magyar és az amerikai csapat szövetségi kapitánya. Gergely Pista szerint az anyag nagyon meggyőző, mint fogalmazott: "ha ez nem vezet eredményre, akkor semmi...".

A vágás munkálataiban (a DIGIsport stúdiójában) nem csak Gergely István segédkezett, hanem a bemutató "nemzetköziesítéséhez" szakértelmét adta a Magyarországon élő holland Kevin Vernooij, aki egyébként a waterpoloworld.com magyarországi tudósítója.



A tervek szerint a bemikrofonozást még ebben a szezonban bevezetik az OB1-ben, így a rájátszás meccsei alatt már hétköznapi gyakorlattá válik a szurkolók jobb tájékoztatását szolgáló módszer.

Amint a hétperces bemutatófilm publikussá válik, megosztjuk olvasóinkkal. Az alábbiakban a vágás közben készített DIGIsport-riportot közöljük: