FACEBOOK

Patrosz: meccsosz keddosz estosz

Patrosz: meccsosz keddosz estosz
hozzászólás, 2014.02.10.

Görögországgal játszik Világliga-selejtezőt a csoportjában élen álló magyar válogatott kedden este 19 órai kezdettel. Helyszíni riport a csapat utazásáról és első görögországi napjáról.

K Ö S Z Ö N E T

A vlv e hasábokon szponzort keresett a magyar válogatott következő, kulcsfontosságúnak ígérkező Világliga-selejtezőjének helyszíni tudósításához.

Magánszemélyek, egyszerű olvasók és a vízilabdaban élő sportemberek is jelentkeztek, felajánlották segítségüket, továbbá két cég is reklámszerződés megkötésével járult hozzá a tudósítás költségeinek előteremtéséhez.

A segítségnek köszönhetően örömmel jelenthetjük, hogy a vlv munkatársa a csapattal utazott és vélhetően Magyarországról egyedüliként tudósítja a helyszínről a görög-magyar meccset - a vlv-n már megszokott módon.

Mindenkinek köszönjük!


Hajnali 4 óra 30-kor találkozott a csapat és együtt indult Ferihegyre, ahol mintha sztrájkoltak volna a repülőtériek, olyan lassan ment az átvilágítás a biztonsági kapuknál.

Pont ellenkező irányban, Németország felé repült el a csoport, majd egy átszállással érte el az athéni végcélt. Innen mintegy háromórás buszút várt a társaságra, ugyanis a görög szövetség a fővárostól több mint 200 kilométerre lévő Patraszba vitte a meccset. (A találkozó kedden, helyi idő szerint 20 órakor kezdődik és reggel, nem sokkal 8 után indul a fiúk gépe hazafelé - Athénból, na ez sem lesz sétagalopp...)

Út közben egyszer megállt a busz, kávézás, tagok kinyújtóztatása a kellemes napsütésben (23 fok). Néhány helyi kisgyerek pergő beszéddel igyekezett meggyőzni minket valamiről, de nem értettük (igaz, nem is akartuk érteni). Az egész csak azért érdemel említést, mert az egyik 12 éves forma kiscsávó elkezdett begőzölni, egyre agreszívabb lett, majd ökölvívó mozgást végezve, a két öklét a melle előtt mozgatva határozottan és fennhangon felszólította az egyik magyar utazót, hogy harcoljon vele.

A helyzet itt némileg mulatságossá vált, mert a kiszemelt ellenfél nem volt más, mint a - kettős értelemben is - kapusóriás Gergely István. Pisti rezzenéstelen arccal tűrte az arroganciát, majd mindenki felszállt a buszba és elmentünk. A srác ottmaradt árnyékbokszolni.

A csendespihenőt követően a meccshelyszínen edzett a csapat. Jó hangulatban, bár szinte mindenki panaszkodott, hogy túl hideg a víz. A mókázás mellett azért egy-egy komoly játékelemet is gyakoroltak. Itt is volt egy különlegesség, a magyarok gyakorlását ugyanis megtekintette a lelátóról egy igazi pópa, egy pravoszláv pap.

A vacsora után a fiúk még összegyűltek a szálloda szűk tanácstermében, s végignéztek egy filmművészeti alkotást, amelyet a legendás páros, Benedek és Dabrowski készített számukra, természetesen a görögöknek az általuk kikutatott jellegzetességeiről.

A Világliga-meccs kedden este 20 órakor (magyar idő szerint 19 órakor!!) kezdődik Patraszban. A DIGIsport élőben közvetíti, mi a szokásos szöveges élővel jelentkezünk. Utána lesznek fotók és nyilatkozatok. (Kérdés ugye az azonnali visszaindulás miatt, hogy mikor...)


vlv-fotók


VLV-VIDEÓK:


Benedek Tibor nyilatkozata


- Tibor, jó estét kívánok! Egy hosszú nap vége felé közeledünk. Hajnali 4 óra 30 perckor volt a találkozó, most magyar idő szerint este 20 óra van. Úgy tudom, még most mentek videózni is. Arra kérlek, foglald össze, hogy ez a nap milyen volt, milyen állapotban van a csapat és holnap mi várható?

- Hosszú nap volt, ez így van. Olyan sok minden nem történt velünk az utazáson kívül. Jó messze tették a mérkőzést Athéntól. Athénban szálltunk le, onnan buszoztunk három órát, utána délutáni csendes pihenő volt és egy rövid átmozgató edzés minimális taktikával, azok kedvéért, akik még a görögökkel nem játszottak. Angyal Dani, Kovács Gábor és Tóth Marci sem volt az utolsó meccsen, Miskolcon, tehát három Világliga-újoncunk van. A lényeg most kezdődik, 22 órakor van videózás, végigvesszük a játékosokat, hiszen az említett három "újoncunk" nem nagyon ismerik őket. Holnap este 20 órakor játszunk, úgyhogy hosszú lesz a holnapi nap is. Lesz egy edzés délelőtt, utána mindenki készül a maga módján a mérkőzésre.

- A görögök ellen már sikerült egyszer egy nagyon hatékony taktikát kidolgozni, sőt nem is egyszer, hanem többször is. Ebből most te feleleveníted a legfontosabb részeket vagy esetleg újat találtál ki? Mi az, amivel készültél?

- Érdekes módon, ők a miskolci mérkőzésen nem változtattak a taktikájukon. Ugyanazt játszották, mint a 9:3-as vb-meccsen, úgyhogy emiatt nem is volt sok gondunk velük. Most kérdés, hogy megújulnak-e vagy ugyanazt folytatják tovább, esetleg magasabb szinten. Kíváncsi vagyok erre, hogy ők ezt most hogyan fogják megoldani.

- Most, hogy egy hét eltelt a közös munka során, mennyire látod megalapozottnak azokat a reményeket, hogy innen pontokkal menjünk haza?

- Én megalapozottnak látom. Szeretnék legalább egy vagy két pontot, nyilván jó lenne a három, de már az is nagy előny lenne nekünk, hogyha pontot tudnánk vinni, mert akkor 6 ponttal mindenképpen elsők vagyunk az utolsó meccs előtt. De igazából nem fog történni semmi, ha 5 pontunk lesz, mert akkor is ki tudunk esni az utolsó meccsen, ha kikapunk a horvátoktól. Ennek ellenére azt gondolom, hogy méltó befejezése lenne ennek a 7-8 napnak, a holnapi jó játék és a győzelem.

- Köszönöm szépen. Jó videózást kívánok, és holnap találkozunk.

(Lejegyezte: Tina)



Kovács Gábor nyilatkozata


- Gábor, mindenekelőtt szívből gratulálok, azért mert egy nagyon komoly meccsre bekerültél a csapatba. Ez már nem felkészülés, ez már nem összetartás, ez egy nagyon komoly tétmeccs. Úgy tűnik, hogy a kapitánynak tetszett, amit csináltál. Először is: hogy fogadtad a hírt, mit szóltál, amikor a megbeszélésen elhangzott a neved?

- Köszönöm szépen. Természetesen örültem, hogy utazó kerettag lehetek és egy ilyen fontos eseményen is meg tudom mutatni, amit tudok, és amit Tibi is látott bennem.

- Mégis, amikor kimondta Tibi a neved, meglepődtél?

- Meg, persze.

- Nem számítottál rá?

- De, számítottam rá, mélyen azért az ember számít rá. Hogyha itt van és be van jelentve, hogy igen, az utazók között lehet, akkor persze számít is rá.

- Nem tudom láttad-e, hogy Tibi később a VLV-n mit mondott, hogy ő ezt nem tekinti kockáztatásnak, mert ha nem bízna abban, hogy ez a csapat itt nyerni tud, akkor nem titeket választott volna. Magyarul ez teljes bizalmat jelent, nem arról van szó, hogy kipróbálnak téged is meg egy-két játékost. Nem nyomja a vállad ez a felelősség?

- Nem, úgy érzem, nem kell, hogy nyomja a vállam. Úgy érzem a Volvo Kupán és a héten is, amit teljesítettem azért volt, hogy első lépcsőfokként ide bekerülhessek.

- Beszéljünk a holnapi meccsről! Mondd el, mit vársz, mit szeretnél, mi lenne jó!

- Győzelmet, csakis győzelmet és jó játékot.

- Felépítetted már magadban, eltervezted, lefilmezted azt, hogy mi várható?

- Még konkrétan nem, de már jár az agyam a mérkőzésen. Amikor elindultunk, akkor elkezdtem gondolkozni.

- Lehet mondani, hogy az életed egyik legnagyobb meccse lesz a holnapi?

- Remélem, hogy nem. :-)

- Köszönöm.

(Lejegyezte: Tina)



Angyal Dániel nyilatkozata


- Szervusz Dani! Először tőled is azt kérdezem, hogy amikor a neved elhangzott tegnap este, mit éreztél, mit szóltál hozzá?

- Nagyon boldog voltam. Megmondom őszintén, egy picit meg is lepett.

- Gondolom úgy készültél, hogy be akarsz kerülni, akkor mi az, ami meglepett?

- Be akartam kerülni, de csak egy picit lettem volna csalódott, hogy ha nem az én nevem hangzik el.

- Hogy értékeled, mi volt az, ami Tibiben ennyire megnövelte az irántad érzett bizalmat? Az egy hét felkészülés, a kétkapuk az amerikaiak ellen vagy a Volvo Kupa?

- Szerintem mindkettő. Gondolom az egész egy hét, az amerikaiak elleni kétkapuk és a Volvo Kupa.

- Hogy érezted, jól ment neked a játék?

- Nem ment rosszul. Azt gondolom, hogy tudok ennél jobban is játszani, de nem ment rosszul.

- Elárulhatunk abból valamit, hogy mi lesz holnap a speciális feladatod?

- Nem lesz semmi speciális, bekkelni fogok.

- És megakadályozod a góllövést.

- Igen, például azt is.

- Mennyire ismered a görögöket?

- Van, aki ellen már játszottam, nem válogatott szinten, hanem klubszinten, de biztos, hogy van olyan, akit nem ismerek.

- Néztél most "maszek videót"? Sok időd nem lehetett, mert tegnap este mentetek haza és rögtön indultatok.

- Nem, tegnap este óta nem néztem.

- Nem nézted vissza a vb-meccset?

- Nem.

- Mit vársz a görögöktől? Milyen játékra számítasz?

- Nagyon kemény meccsre számítok egy nagyon kemény játékkal, nekünk fognak esni.

- És mi mit fogunk csinálni?

- Próbáljuk ezt nem hagyni.

- Sok sikert kívánok neked holnapra és remélem, hogy holnap este örömteli nyilatkozat lesz.

- Köszönöm.

(Lejegyezte: Tina)


Világliga, európai csoportselejtezők, 4. forduló (időpontok helyi idő szerint):

Február 11., kedd

A CSOPORT

20.00 Románia-Oroszország (Bukarest)
Szerbia szabadnapos

A csoport állása: 1. Szerbia 6, 2. Oroszország 3, 3. Románia 0 pont

B CSOPORT

20.00 Görögország-Magyarország (Patrasz) DIGIsport, vlv
Horvátország szabadnapos

A csoport állása: 1. Magyarország 5, 2. Görögország 2, 3. Horvátország 2 pont.

C CSOPORT

17.30 Szlovákia-Montenegró (Nyitranovák) (az egyik játékvezető Marjay Zsolt)

20.00 Olaszország-Németország (Torino)

A csoport állása: 1. Montenegró 9, 2. Olaszország 6, 3. Németország 3, 4. Szlovákia 0 pont