FACEBOOK

Volvo Kupa-sajtótájékoztató

Volvo Kupa-sajtótájékoztató
hozzászólás, 2014.02.05.

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a hétvégén a Volvo Kupát, amelynek minden télen más vidéki város ad otthont. A rendezvény hivatalos sajtótájékoztatóján jártunk.

Benedek Tibor és a sajtótájékoztatón jelenlévő csapatkapitány, Varga Dániel (a torna arca) egyaránt felhívta a figyelmet arra, hogy fontos lenne ugyan megnyerni az idei Volvo Kupát is, azonban ennél is lényegesebb, hogy a csapat jövő kedden Görögországban sikerrel vegye következő Világliga-selejtezőjét.

Mindenki megköszönte Szolnok városának a házgazda szerepet, ami - elejtett szavakból következtethetően - pénztárcába nyúlást is jelent a vendéglátók részéről.

Fontos információ, hogy a DIGIsport valamennyi mérkőzést (tehát nem csak a magyar meccseket) élőben közvetíti, s hogy a névadó szponzor, a Volvo Autó Hungária Kft. a torna minden egyes magyar gólja után 80 ezer forintot utal át a versenyt követően az utánpótlás támogatására.

Az alábbiakban gyakorlatilag a teljes sajtótájékoztató megtekinthető a vlv videóin.

Benedek Tibor a már korábban bejelentetteknek megfelelően az USA csapatával végzett három napos gyakorlást követően 17-esre szűkítette 19-es keretét. A kapitány a Volvo Kupa meccseire az alábbi keretből jelöli ki a részvevőket:

Lévai Márton, Nagy Viktor (kapusok)

Angyal Dániel, Bedő Krisztián, Erdélyi Balázs, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Jansik Dávid, Kovács Gábor, Madaras Norbert, Salamon Ferenc, Szivós Márton, Tóth Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton (mezőnyjátékosok).



A szolnoki Volvo Kupa programja:

Február 7., péntek
16.00 Szerbia-USA - DIGIsport
18.00 Magyarország–Németország - DIGIsport, vlv

Február 8., szombat
14.00 USA-Németország - DIGIsport
16.00 Magyarország–Szerbia - DIGIsport, vlv

Február 9., vasárnap
13.00 Szerbia-Németország - DIGIsport
15.00 Magyarország–Egyesült Államok - DIGIsport, vlv


VLV-VIDEÓK:


Kemény Dénes a Volvo Kupa-sajtótájékoztatón


Bodrogai Gábor a Volvo Kupa-sajtótájékoztatón


Kovács István a Volvo Kupa-sajtótájékoztatón


Benedek Tibor a Volvo Kupa-sajtótájékoztatón


Varga Dániel a Volvo Kupa-sajtótájékoztatón