FACEBOOK

A fiúk megkezdték a hosszú menetelést

A fiúk megkezdték a hosszú menetelést
hozzászólás, 2014.02.03.

Hétfőn megkezdte másfél hetes összetartását a magyar válogatott. Rengeteg edzés, négy hivatalos meccs szerepel a programban, az induló keret pedig 19-ről előbb 17-re, majd 13-ra szűkül. 

Diapolo

Az első nap programja is maratoni volt, a fiúk reggel 8-kor kezdtek, taktikai megbeszéléssel. Ezután egyórás tornatermi edzés következett, majd vizes edzés félpályán, a másik oldalon ugyanis az amerikai csapat gyakorolt.

A mieink:

Decker Attila, Lévai Márton, Nagy Viktor (kapusok)

Angyal Dániel, Bedő Krisztián, Erdélyi Balázs, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Jansik Dávid, Kovács Gábor, Madaras Norbert, Salamon Ferenc, Szivós Márton, Tóth Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton,
Zalánki Gergő (mezőnyjátékosok).



A szövetségi kapitány előzetes tájékoztatása szerint a fenti 19 játékos közül Decker Attila és Zalánki Gergő nem tart majd a többiekkel Szolnokra, a pénteken kezdődő Volvo Kupára, s a nemzetközi torna után alakul ki Benedek Tibor 13-as csapata, amely jövő kedden Görögországban játszik fontos Világliga-mérkőzést.

A délelőtti program jó hangulatban telt, a szokásos bemelegítés és egyéni gyakorlatok után támadási és védekezési elemeket gyakoroltak a fiúk, s ezek közben Benedek Tibor hosszan magyarázott, értelmezte a különböző variációkat a fiúk számára.

Az edzést végignézte a szövetség által szervezett edzőképzésén részt vevő hallgatók csoportja.

Megtudtuk, hogy Tóth Mártont ezúttal nem védőként, hanem centerként próbálgatja a kapitány és azt is, hogy Lévai Márton számára egyáltalán nem jelent megnyugvást, hogy már most biztos a helye a Volvo Kupán és a görögországi meccsen részt vevő csapatban.

Tudósításunkat az amerikaiakkal lejátszott esti kétkapu után folytatjuk.


vlv-fotók

VLV-VIDEÓK:



Tóth Márton nyilatkozata


- Szervusz, Marci, köszöntelek a válogatott edzésén! Ez a ma délelőtti volt az első foglalkozásotok, arra kérlek, mondd el, mik a várakozásaid a hét indulásakor!

- Nagyon hosszú hét lesz, a görögországi mérkőzéssel egybekötve kilenc nap, komoly koncentrációt is igényel. De nagyon vártuk az évnek ezt a részét, hogy újra együtt lehessünk, nagyon jó érzés itt lenni, pozitívan tekintek előre a mérkőzésekre.

- Láttam, hogy itt az edzésen egész konkrét dolgokat gyakoroltatok meccsszituációkat. Mire számítasz, mennyire fogsz tudni bizonyítani, szerephez jutsz-e?

- Biztos, hogy lesz lehetőségem bizonyítani. Ezeket a figurákat nemcsak a közelebbi, hanem a távoli jövőre, tehát nyárra gondolva is gyakoroljuk, nagyon specifikus dolgok, amikhez idő kell. Téthelyzetben lehet a legjobban gyakorolni, úgyhogy a következő négy-öt mérkőzés alatt ezek elsajátítása lesz az egyik cél. Az én szerepemre vonatkozó kérdésedre visszatérve elmondhatom, hogy ezúttal centerezni fogok, most ezt a feladatot kell megoldani.

- Sok sikert kívánok!


- Köszönöm szépen!

(Lejegyezte: Hohl Zsófi)



Lévai Márton nyilatkozata


- Szervusz, Marci, köszöntelek a VLV kamerája előtt! Amikor Tibi kihirdette ezt a 19-es keretet, akkor egyértelművé tette azt is, hogy neked nem kell izgulnod, mert benne leszel a Volvo Kupán részt vevő csapatban, sőt a Görögországba utazóban is. Ez megnyugtatóan hat rád?

- Szia. Igen, így volt, Tibi ezeket a kerethirdetéskor elmondta. Hogy megnyugtatóan hatott-e? Nem, még jobban izgulok így, mert tudom, hogy védeni fogok a Volvo Kupán is és Görögországba is utazok, de ugyanakkor azt is tudom, hogy bizonyíthatok!

- Milyen volt a mai edzés?

- Délelőtt csak gyakoroltunk, hátrányt, és hat a hat elleni védekezést és támadást is. Délután ezeket ki tudjuk próbálni élesben is az amerikaiak ellen.

- Az amerikaiakkal való közös felkészülés számodra mit jelent? Mennyire tudsz tőlük tanulni esetleg?

- Ha tőlük nem is tanulok, de nagyban segítik a csapat összeszokását, hiszen Tibi most új keretet hirdetett, vannak, akikkel még nem is játszottam együtt.

- Például Erdélyi Balázzsal?

- Igen, például vele.

- Milyen a hangulat? Hogy látod az első egy-két óra után?

- Szerintem nagyon jó, mindenki lelkes, várja a délutáni és a holnapi kétkapukat!

- Akkor este megnézzük, hogy mit produkáltok, köszönöm szépen!

- Köszönöm!

(Lejegyezte: Hohl Zsófi)


Kora este egy viszonylag rövid tornatermi foglalkozás következett, majd - félórás vízes bemelegítés után - kétkapu az USA csapatával. Bírók, időmérés, rendes meccsszituációk. A különmegállapodás arra terjedt ki, hogy ötméteres helyett előnyt játszottak a csapatok és sikeresen értékesített emberelőny után még egy fórjátékkal jöhetett a támadó csapat. A magyar kaput ez első kér negyedben Decker Attila, utána pedig Lévai Márton védte. Nagy Viktor az óra indítását és megállítását végezte, közmegelégedésre, ugyanis éppen annyit csalt az egyik akciónál, hogy egy gyönyörű gólunk még belefért az időbe. "Hja, kérem, ez a hazai pálya!" (A csalás persze nem tény, megérzés... :-))

Mindkét csapat sorokat cserélt, s a meccset mi nyertük, bár az eredményt senki nem jegyezte. A kétkaput Gergely István vette videóra (a délelőtti edzést Illés Roli - ugyanis a stáb az edzéseken történteket is alaposan kielemzi).

Amikor mindenki kikászálódott a vízből, már majdnem este 9 volt. A fiúk felfalták a Balázs (Hárai és Erdélyi) napra leszállított süteménytálcák tartalmát, majd hazasiettek, hiszen kedden minden kezdődik elölről, ráadásul este tévés meccsen kétkapuznak az amerikaiakkal, várhatóan telt ház előtt. (Komjádi uszoda, a belépés ingyenes, jegyet nem kell igényelni, közvetítés: DIGIsport és vlv.) A játékvezetők bemikrofonozva bíráskodnak majd, a fontosabb döntéseik okát megismerheti a közönség.


vlv-fotók


VLV-VIDEÓK:

Hárai-csavar - kapufa

Tóth Márton-gól

Bedő-gól - az időmérő Nagy Viktor

Madaras-gól

Lévai-védés

Megint Madaras

Erdélyi-gól

Kovács-gól, majd Zalánki-gól



Benedek Tibor nyilatkozata


- Szervusz Tibor, köszöntelek, reggel nyolckor kezdtetek, most este kilenc elmúlt. Kérlek, foglald össze, mit csináltatok ezen a napon.

- Hosszú nap volt, a fiúk biztos, hogy jobban elfáradtak, mint én. Már fél nyolckor kezdtük, mert azok, akik régen voltak a válogatottban előbb jöttek egy fél órával. Azután volt egy kis problémánk a videólejátszással, úgyhogy az elmaradt, helyette taktikai megbeszélés volt de jól sikerült a nap. Sőt a reggeli edzés után az amerikai kapitány még tartott egy előadást a vízilabdaedzőknek, amit én is végighallgattam, úgyhogy valóban programokban dús volt ez a mai nap.

Ami a lényeg, a két vízi edzés. Azt gondolom, hogy az első naphoz képest, nagyon jól sikerült, viszont úgy érzem, hogy nagyon el fognak fáradni a végére, ami csak azért baj, mert a legvégén lesz a legfontosabb meccsünk... De a fiatalok annyira lelkesek és annyira szeretnének bekerülni a csapatba, hogy látom azt az erőfeszítést, amit ezért tesznek, viszont az erejüket azért nekik is okosan kell beosztani. Minden nap egy fontos nap, az amerikai válogatottal kétkapuzunk, holnap egy félhivatalos mérkőzés lesz, aztán a Volvo Kupa következik, tehát valóban teljesíteni kell ahhoz, hogy valaki ezt a tíz napot végig bírja.

Ez a tíz nap alkalmas arra, hogy most olyan dolgokat kezdjünk el próbálni, amik nyáron valóban működhetnek, legalább addig kiderül, hogy működnek-e. Ezért örülök, hogy most hosszan is tudok dolgozni, év közben mindig csak egy-két edzés van, ez az egyetlen hosszabb időszak, amikor valóban igazán gyakorolhatunk is. Tehát nem csak egy meccsre hirtelen kell felkészülni két edzéssel, hanem valóban gyakorolhatunk is.

- Jó pihenést kívánok és gondolom, a holnap esti meccsen elég sokan lesznek.

- Igen, úgy tűnik, rengeteg utánpótlás klub jelezte a holnapi jelenlétét. Ennek nagyon örülök, már csak azért is, mert a tévés meccsen tele lesz az uszoda, másrészt pedig azért, mert most látják a gyerekek Budapesten játszani a magyar válogatottat. Aztán nyáron még többet fogják látni, de minden alkalmat megragadunk, hogy népszerűsítsük a csapatot, illetve a sportágunkat.

- Köszönöm szépen, holnap este találkozunk.

(Lejegyezte: Enikő)