FACEBOOK

Szerb Kupa - Óvás elutasítva, bírók eltiltva

Szerb Kupa - Óvás elutasítva, bírók eltiltva
hozzászólás, 2014.01.30.

A szerb vízilabda-szövetség versenybizottsága csütörtökön elutasította a Radnicski Kragujevác óvását és megerősítette a pályán elért eredményt, amely szerint Sefik kapus utolsó másodperces egész pályás lövésével a Crvena Zvezda nyerte a Szerb Kupát.

A szerb szövetség honlapján közzé tett hivatalos dokumentumból kiderült, hogy a vasárnapi kupadöntőn történtek ügyében a Kragujevác két indokkal is óvott. Egyrészt azt állította, hogy Sefik gólja időn túl esett, másrészt szabálytalannak nevezte magát a lövést, ugyanis Sefik lóbált, mielőtt elhagyta a kezét a labda.

A versenytanács másfél órás tanácskozás után hozta meg döntését. Mindkét óvási indokot, így magát az eredmény megsemmisítésére irányuló kérést is elutasította. A vizsgálat szerint a gól rendes játékidőben esett, vagyis a lövő játékos kezét még a dudaszó előtt hagyta el a labda.

A második indokot azért nem fogadták el, mert a kifogásolt "cselekedet" önmagában nem óvási alap. Ezt gyakorlatilag úgy fordíthatjuk, hogy nem történt műhiba, a játékvezetők megadták a gólt és ez érvényes akkor is, ha tévedtek. Ugyanakkor a két bírót eltiltják, legalább öt meccsen nem szerepelhetnek, de a büntetés ennél nagyobb is lehet.

A döntéssel szemben a szerb olimpiai bizottság választott bíróságához fordulhat még a Kragujevác.

Mivel a Szerb Kupa sorsát egy egészen különleges gól döntötte el, amelynek felvétele bejárta a világsajtót (legalábbis az interneten) a botrány még nagyobb figyelmet kapott. E mellett komoly belső ellentétek is felszínre kerültek az ügy kapcsán. Az egyik szerb bulvárlapban olyan vád jelent meg, hogy a játékvezető azért adta meg a szabálytalan gólt, mert a fia a Crvena Zvezda csapatánál vízilabdázik. A szövetség felháborodott hangú közleményben utasította vissza ezt a vádat.

Az ominózus gól: